A középsuli kémei - Befejezett -

Epilógus

Fél év telt el az óta, hogy ott hagytam az ügynökséget és fogjuk rá, hogy egy normális tinédzser életét élem. Most éppen hazafelé tartok a suliból, mármint... Jackkékhez... felébrett. 1 hétig volt kómában, miután felébrett, közölte velem, hogyha kikerül innen, akkor az én holmijaimat egyből átvisszük hozzájuk. Az óta ott lakok náluk. Soha nem voltam még ilyen boldog az életben... pedig... ma van a szüleim és a húgom évfordulója... ma mentek el 6 éve... kerek 6 éve. Jack megígérte, hogy elkísér majd a temetőbe hozzájuk, hogy végleg elbúcsúzzak tőlük. Elköltözünk. Jack én és a többiek. Összeköltözünk egy nagy házba. Úgy gondoltuk, hogy itt az ideje, készen állunk rá, készen állunk arra, hogy együtt éljünk, gondoskodjunk magunkról, kilépjünk a nagybetűs életbe.

- Szia! - köszönt Jack ahogy leszálltam a buszról.

- Szia! - mentem, hozzá közelebb, és megcsókoltam, amit ő mosolyogva viszonzott.

- Na mi volt a suliban? - kérdezte miközben összekulcsolta az ujjainkat és elindultunk hozzájuk.

- Ah! Csak a szokásos! - legyintek egyet. - És te hogy állsz a pakolással? - kérdezem miközben a másik oldalt nézem a házak előtt a járdán járkáló embereket.

- Mindent bedobozoltunk anyával, már csak annyi van hátra, hogy azokat kihordjuk a kocsiba! Aztán már indulhatunk is! - mosolygok le rám, amit viszonzok, miközben bólintok.

Negyedóra múlva...

- Kész vagytok, biztos minden meg van? Ugye mindent elraktatok? - kérdezi aggódva Jack anyukája, mire én egy kedves mosollyal bólintok felé. Lecsapom a kocsinak a csomagtartóját, majd oda megyek Karenhez és megölelem, amit egyből viszonoz és egyből körém fonja karjait. Amióta itt lakok Karenre úgy tekintek mintha a második anyukám lenne, ő az én pótanyám. Jack nagyon örül a kapcsolatunknak, nagyon tetszik neki, hogy ilyen közel állunk egymáshoz.

- Vigyázz Jackre, neveld meg egy kicsit! - suttogja a fülembe, hogy csak én halljam. - De magadra is figyelj oda, rendben? - tol el magától egy kicsit, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Ne aggódj, vigyázni fogok magamra is, és Jackre is! - mosolygok rá.

- Kész vagy? Mehetünk? - lép mellénk hírtelen Jack. Kérdésére csak bólintok. Elengedem Karent és szép lassan beszállok az autóba. Jack is megöleli az anyját, még váltanak néhány szót, majd ő meg beszáll mellém a vezetőülésbe.

- Vigyázzatok magatokra, legyetek jót! - integet nekünk Karen. - Aztán majd hívjatok! - egy darabig még láttuk ahogy integet nekünk, aztán eltűnt a látókörünkből.

- Hjaj... - sóhajtottam egyet.

- Na mi az? - teszi a kezét Jack a combomra.

- Semmi, csak izgatott vagyok! - vallom be, miközben megrántom a vállam.

- Ne aggódj, jó lesz! Jól fogjuk magunkat érezni a srácokkal! - néz rám egy pillanatra, majd tekintetét visszavezeti az útra.

- Tudom, csak furcsa lesz, hogy majd ennyien leszünk egy házban. - mondom, közben pedig a combomon lévő kezét összefűzőm az én kezemmel.

- Egy idő után meg fogjuk szokni! - és itt abba maradt a beszélgetésünk. Mind a ketten elvoltunk a gondolatainkkal. Én annyira elmerültem, annyira belemerültem a gondolataimba, hogy akkor eszméltem fel, mikor megálltunk egy ház előtt. - Megjöttünk! - mondja Jack, közben pedig kikapcsolja a biztonsági övét, amit én is követek, majd kiszállok az autóból, hogy utána menjek és segítsek neki a cuccainkat kipakolni. A többiek már itt vannak, mi vagyunk az utolsók, mi érkeztünk legutoljára. Épp egy csomagot vettem ki a csomagtartóból, mikor meghallottam, hogy nyitódott egy ajtó mögöttem.