Nézz a szemembe | Ruel Fanfiction | Befejezett

5. Gyűlöllek

- Figyelj, beszéljük meg. - lépett mellém.
- Nincs mit megbeszélnünk.
- Na jó idefigyelj! Nem csinálhatod ezt a végtelenségig! Képzeld nekem is fájt otthagyni téged meg a többieket. Úgy gondoltam, hogyha elmondom akkor csak nehezebb lesz. Nem akartam, hogy szomorúak legyetek az utolsó estémen. Én is sokat gondoltam rád, mindenre és mindig reménykedtem benne, hogy egyszer megbocsájtasz és megérted a helyzetemet. Mint régen úgy most sem tudtam befolyásolni a szüleim döntését, de alig vártam, hogy újra lássalak titeket. Erre úgy viselkedsz velem, mint egy idegennel. Értem, hogy megbántottalak, de nem tehetek rúla, 9 éves voltam. Mit kellett volna tennem? Azt mondani, hogy "jaj bocs 2 nap múlva Londonba költözök további szép életet Szia!"? Nem, nem tudtam volna megtenni. Sosem kerestelek meg, mert nem akartam, hogy az legyen mint most. Én eléggé gyűlölöm magam, kérlek te ne. - gördült ki egy könny csepp a szeméből.
- Önző vagy!- ordítottam rá.
 - Én vagyok önző?- lepődött meg.
 - Igen! Elmondhattad volna, de nem!
- Mit nem értesz azon amit mondtam?
- És te? Azt hiszed minden oké? Nem rohadtul nem az!
- Ha képes lennél normálisan meghallgatni egyszerűbb lenne!
- Normálisan? Mégis miről beszélsz?
- Arról, hogy brutálisan gyerekes vagy.
- Persze gyerekes, nehogy már én legyek a hibás!
- Itt hisztizel 2 napja, mint valami dráma királynő. Nőj már fel és vedd észre, hogy nem körülötted forog a kibaszott világ. Úgy felfújod az egészet.
Jobban sírtam, mint eddig bármikor. A szavai nagyon fájtak.
- Gyűlöllek. - motyogtam majd ott hagytam. 
Zokogva mentem haza. A szobámat magamra zártam. A megsebzett szívem most még jobban fájt. Nem tudtam feldolgozni a dolgokat amiket mondott rólam. Ismétlés szerűen ment le a fejemben a veszekedésünk. 1 percet sem tudtam aludni.