Nézz a szemembe | Ruel Fanfiction | Befejezett

24. Mondj valamit

Percekig tartott majd szép lassan elváltak az ajkaink. Egyikünk se szólalt meg. Kicsit odébb húzódott és az ablak felé nézett. Nagyon hosszú és mély volt a csend. Kezdett kínos lenni.
- Mondj valamit. - fogtam meg a kezét.
Felém fordult és rátette a kezét az enyémre.
- Egy ideje már megakartam tenni. - mosolyodott végül el.
Boldog lettem.
- Örülök, hogy megtetted.
- És most mi lesz?- kérdezte.
- Nem tudom. - ráztam a fejem.
- Én se. - sóhajtott.
A kezeimet simogatta amikor hirtelen benyitott az anyukája. Elkapta a kezét, ahogy én is.
- Harlow, anyukád már keres!- nézett rám kedvesen mosolyogva.
- Rendben. - bólintottam és felálltam.
- Hétfőn találkozunk. - öleltem meg Ruelt.
- Oké.
Haza mentem és fülig érő mosollyal ültem le vacsorázni. Eszméletlen boldog voltam. El se tudtam hinni, hogy megtörtént. Valahogy mégis úgy éreztem, hogy hibát követtünk el.
Másnap anyának segítettem a kertbe. Apát nem is láttam a Ruel szüleivel töltött vacsora óta.
- Hogy megy a suli?- kérdezte anya.
- Remekül. Jövőhéten lesz néhány teszt. - feleltem.
- És Ruel-el mi a helyzet?- nyögte be és félve rámpillantott.
- Megbeszéltük a dolgokat és most minden jó, újra barátom vagyunk. - jó érzés volt kimondani.
Anya csak mosolygott rám és rudtam, hogy ő is legalább annyira örült neki, mint én.
Hétfőn reggel Ruel kopogott.
- Bevihetlek ma a suliba?- mosolygott rám.
- Persze.
Küldtem egy smst Aaronnak, hogy ne jöjjön ma értem. Még megreggeliztem és utána indultunk. A parkolóban csatlakoztunk a többiekhez. Millie boldogan ölelt át. A csókot nem mondtam el senkinek és szirintem Ruel sem. Beszélgettünk és közbe a terem felé sétáltunk. Úgy viselkedtünk, mintha mi sem történt volna. Senki nem sejtett semmit és valahol mélyen tudtam, hogy ez így van rendjén. Remekül elvoltunk egész nap és a suli diákjai irigykedve néztek ránk amiért ilyen jó társaságunk van. Aki oviba járt velünk jól tudta, hogy ez a szokásos régi csapat. 9 év után és ez szívmelengető érzés volt.