Changes [NCT Lucas] ●Befejezett●

10. rész

●Lucas●
A nappaliban ültem Y/N-re várva. Teával a kezében érkezett, majd leült mellém. A kezembe nyomott egy bögrét, majd a saját italát kortyolgatva meredt maga elé.
Próbáltam nem túl feltűnően bámulni, nem tudom, mennyire sikerült. Még mindig nem tettem magam túl a tényen, milyen gyönyörű volt, bár már az első találkozásunknál annak találtam.
-Szeretnél róla beszélni?- kérdezte, biztos azt hitte, hogy a családi ügyeimen gondolkodom.
-Nem nagyon. Nincs mit róla mondanom. Elég, ha távol tartom magam tőlük.
Csak bólintott nem firtatva tovább a dolgokat.
-Cuki a lakásod.
-Ezt a szót elég fura a te szádból hallani.- nevetgélt, én meg csak örültem, hogy láthatom mosolyát. Megint elvesztem szépségében, ezúttal feltűnt neki, hogy nézem.
-Elég fáradtnak tűnsz, ideje lefeküdni.- próbált ezzel lerázni, de nem engedtem neki. Igaz, nehezen tudtam magam visszafogni, nehogy megint valami hülyeséget csináljak, mint a múltkori random puszi, de nem hagyhattam még elmenni.
-Te még nem is meséltél magadról.- kezdtem a beszélgetést.
-Hát az én életem nem ennyire izgalmakkal teli.- utalt ezzel a helyzetemre.
-Engem akkor is érdekel.- rántottam vissza magam mellé.
Y/N hosszasan mesélt a családjáról, régi iskolájáról, barátairól, hobbijairól és még sok mindenről, bár már a harmadik mondatánal elvesztettem a fonalat. Az arcát figyeltem, ahogy beszél és a távolba révedezve nosztalgiázik. Akaratom ellenére közelebb hajoltam hozzá, erre ő zavartan hátrált.
-Lucas, mit csinálsz?- zökkentett ki kérdésével.
-Mi? Ja, s-semmit. Mostmár tényleg aludnunk kéne. Jó éjt!
Halottam, ahogy léptei távolodnak.
-Te jó ég, mi bajom van?- motyogtam magamnak, miközben a hajamat téptem kínomban.
Ez a lány teljesen megőrjít, ezzel pedig az egyetlen probléma az, hogy semmi esélyem nála. Hogy mióta vagyok belé szerelmes? Nem is tudom. Talán az első táncpróbánk óta. Vagy már azelőtt tetszett? Olyan érzés, mintha az egyik pillanatról a másikra estem volna belé. Az utolsó dolog amire szükségem volt, az egy visszautasítás tőle, így próbaltam a lehető legtávolabb taszítani magamtól, de nem sikerült.
Órákig nyűglődtem a sötétben, végül sikerült elaludnom.

°

Reggel Y/N hangjára ébredtem, félálomban válaszoltam neki.
-Még pár perc bébi.- nyögtem ki kómásan. Kipattant a szemem, mikor leesett, mit is mondtam.
-Nem akarom tudni, miről álmodsz éppen.- mondta undorodva, majd bement a konyhába.

°

Reggeli után együtt indultunk az akadémiára, lassan sétáltunk egymás mellett.
-Mikor végzel?- tettem fel a kérdést.
-3-kor. Miért?
-5-kor a fiúkkal meccsünk van. Gyere el megnézni.
-Miért mennék?
-Mert szeretnéd látni a bicepszem ujjatlan pólóban?- cukkoltam már kora reggel. Erre csak a szemét forgatta.- Meg mert Jaehyun is ott lesz?- erre azonnal rámnézett.
-Honnan tudod?
-Hallottam, mikor a lányokkal beszélgettetek róla.- feleltem lazán, mintha egyáltalán nem zavarna, hogy a lány, aki tetszik, másba szerelmes.
-Elmegyek, de nem Jae miatt.- felelte végül duzzogva.

°

5 perc múlva kezdődött a meccs. Jaehyun, Jeno és Ten már a pályán voltak. Felkaptam a cipőmet, majd csatlakoztam hozzájuk.
-Johnny hol van?- kérdezte tőlem Jeno.
-Mindjárt jön.
Amióta csatlakoztam a suli kosárlabda csapatához, egyre jobban kijövök a fiúkkal, főleg Johnnyval. Ő az, akit igazán a barátomnak nevezhetek. Gyakran lógunk együtt és ő az egyetlen, akivel megosztom a "Y/N-es" dolgokat.
A másik csapat is pályára lépett, kezdődhetett a játék. Szememmel még gyorsan Y/N-t próbaltam megtalálni. Az első sorban ült és nekem integetett, a szívem kétszer olyan gyorsan kezdett verni tőle.
Az egész játék alatt a legjobb formámat próbáltam hozni. Az utolsó 3 perc következett, nyerésre álltunk. A palánk felé rohantam a labdát pattogtatva, mikor egyik ellenfelem teljes erejével nekem jött. Mindketten a földön landoltunk, nem sokkal később rengetegen gyűltek körénk aggódó tekintettel. Lassan próbáltam felállni, a lábam csak egy kicsit fájt, az arcomon azonban egy elég nagy seb volt.

Gondolkodás nélkül a fiúnak estem.
-Elment az eszed haver? Ez meg mi volt?- üvöltöttem a képébe, miközben hárman próbáltak odébb rángatni.
-Lucas, nyugodj le.- fogta meg Y/N a kezemet. Elengedtem a fiú pólóját és lementem a pályáról. Az öltözőben ellátták a sérülésemet, majd visszaengedtek. Természetesen a játékot megnyertük, mégse voltam elégedett. Az az idióta elrontott mindent.
-Jók voltatok fiúk, büszke vagyok rátok.- dicsért meg minket az edző.

Mikor kiléptem az öltözőből megpillantottam Y/N-t.
-Jól vagy?- kérdezte aggódó tekintettel.
-Persze, csak egy kis karcolás.
-Nagyon ügyesek voltatok.
-Voltunk vagy voltam?- próbáltam kicsalni belőle valami elismerést rám vonatkozva.
-Te voltál az egyik legjobb.
-Az egyik legjobb?
-Lucas, te vagy a világ leeeeegjobb kosárlabda játékosa.- adta meg magát nevetve.
-Tudom.- vigyorogtam rá idiótán.- Gyere, hazakísérlek.
Éppen kifelé indultunk, mikor utánunk kiáltott valaki. Már csak ő hiányzott...
-Y/N, ezt a lelátón hagytad.- adta oda Jaehyun a pulcsiját.