~JUST A DREAM~ [Marcus&Martinus] /BEFEJEZETT/

•1•

A nevem Reachel Robinson.
Itt élek Troforsban, de még egyszer sem...ismétlem, egyszer sem találkoztam Marcussal vagy Martinussal. Pedig nap, mint nap a házuk mellett megyek el, de még csak az ablakban sem, vagy az udvarukban sem volt szerencsém látni őket...
Magamról csak annyit, hogy a stílusom eléggé beflegmult, főleg miután az egyetlen barátomat, Ninát is elvesztettem. És most egy sincs. Minden napomat az iskolában Marcus és Martinus zene hallgatással töltöm. Nagyon sok mindent köszönhetek, nekik, és a zenéjüknek. Minden rossz pillanatomban az ő zenéjük hallgatásához bújtam. És nézegettem a szívdöglesztő kepeket róluk.

*hétfőn*

-Reachel! Kelj fel, negyed nyolc van, elkésel az iskolából!-kiabált fel anya.

-Oké!-válaszoltam vissza kómásan.

És neki álltam a készülődésnek.
Bepakoltam a kissé belülről koszos táskámba, azután mentem a fürdőszobába, a hajamat megcsinálni.
Felöltöztem normálisan, és indultam is az iskolába.
Az iskolához tartó út végig megy az Elvflata utcán, ahol ugyebár Marcusék laknak.
Mindig lelassítok egy picit, ha a házuk előtt baktatok, és megnézem a házon lévő összes ablakot, hogy az egyiken nem látszik-e valamelyik fiú, ahogy valamit csinálnak ott bent.
De nem, most sem volt szerencsém megpillantani őket...

*az iskolában*

Odaültem a helyemre, és elővettem a fülhallgatómat. Betettem a fülembe, és elkezdtem hallgatni Marcusék zenéjüket. Mire "Henrykécske" kitépte az egyik fülemből a fülhallgatót.

-Te már megint azt a két b*zit nézed?-röhögött egy nagyot.-Lányos hangjuk van, biztosan melegek!

-Te meg úgy nézel ki, mint egy retardált, biztosan nem fürdesz...-vágtam vissza ennek az idiótának.

Szerintem a világon nincs még egyetlen egy MMer sem, akit nem szekáltak, mert őket hallgatja, vagy épp odavan értük. Mert azok az emberek akik ilyeneket mondanak, legyen az bármi, nem tudják mi zajlik egy MMernek a lelkében amikor őket látja a képeken, a zenéjüket hallgatja...és azt sem tudják, hogy milyen érzés az, amikor szó szerint életünk értelmét csúfolják. Ha ők lennének azoknak a helyében, akiket gúnyolnak, félre állna a szájuk...

És Mrs.Kate tanárnő be is jött.

-Jó reggelt gyerekek!-köszönt a tanárnő.

-Jó reggelt kívánok...-mondta egyszerre az egész osztály.

És elkezdődött egy újabb óra, amin vagy halálra fogom magam unni, vagy felszólít a tanár, és mindenki előtt beégek.

*majdnem az összes óra után*

Jelenleg a tesiöltözőbe tartok.
Most is szint úgy a fülemben van a fülhallgató, és mi meglepő Marcus and Martinus zenéjét hallgatom.

-Hahj...jobb lenne ha figyelnél másokra is te "M&M" imádó...-jött nekem direkt, és az utolsó két szót gúnyosan ejtette ki a száján Nina.

Nagyon rossz ilyen sértegetést hallani attól a lánytól, ki egyszer az ilyenek miatt védett meg.

Bementem az öltözőbe. Egyetlen egy kis szabad hely volt ahol tudtam volna öltözni.

-Bocsi MMerke, de ez foglalt...-tette oda a táskáját az egyik legbeképzeltebb lány az osztályból.

Erre megforgadtam a szemem, és leültem a földre, mert máshol nem volt hely. Átöltöztem, és kiviharzottam az öltözőből.
Kint álltam a testnevelés terem előtt egyedül.

*minden óra után*

Haza fele baktatok.
Pont az Elvflata utcába fordultam. Alig vártam, hogy végre hazaérjek.
De pont Henryvel futottam össze.

-Jajj kit látnak szemeim, a b*zi kedvelő.-állított meg Henry pont Marcusék háza előtt.

-Mit akarsz már megint? Jobb dolgod nincs?

-Nincs, képzeld...egyébként miért szereted őket? Előbb vagy utóbb, úgy is abbahagyják...

-És te miért élsz? Előbb utóbb úgy is megdöglesz...-flegmáztam.

-Jujj...hát képzeld az a két b*zi...-itt félbeszakítottam.

Na nekem most telt be a pohár...
Megfogtam hát a nyaka alatt a pólóját, és magamhoz húztam.

-Na idefigyelj, Henry Deiner!!! Ha mégegyszer a szádra veszed Marcust és Martinust, úgy tökön rúglak, hogy a szádon fog kijönni!!! Megértetted, vagy megtegyem?!-üvöltöttem.

És életemben először megláttam Marcust! Hát én a látványtól elpirultam...Ott állt az ajtóban,és mosolyogva nézte ahogy megvédem őket.

-Ö...-jöttem zavarba, és elengedtem a fiú pólóját, és azzal húzta fel a nyúlcipőt a nyomorék.

-Ez szép volt, kislány!-húzta széles mosolyra az arcát, majd visszament a házba.

Ott helyben összetudtam volna rogyni, és üvölteni...
Láttam Marcus Gunnarsent, ráadásul a szívdöglesztő mosolyával, hozzám is szólt...