~JUST A DREAM~ [Marcus&Martinus] /BEFEJEZETT/

•17•

Most úgy megszorongatnám a dögös kis testét...
Hiányzik. Már most,pedig csak fél órája nem láttam.
De legalább holnap találkozunk.

*másnap*

Arra keltem,hogy egy csomószor jelez a telefonom...

-Kincsem, ébren vagy?💞
-Hiányzol...
-Akkor menjek érted 2-kor?
-Hercegnőm, itt vagy?❤

Mindjárt elolvadok!

-Itt vagyok, Marcus❤
-Bocsi, ha felkeltettelek,már hiányzott, hogy beszélgessünk...
-Semmi baj, már nekem is hiányzott❤
-Viszont, baby készülődöm, majd találkozunk! Szeretlek💘
-Én jobban💞

Nos,akkor én is elkezdek készülődni.

*készülődés után*

13:55 van, és tűkön ülve várom Marcust.

-Haló? Reachel, itt vagy?-kiabált fel Mac.

Végre! Leszaladtam, majd a nyakába ugortam.

-Sziaaa!-csókoltam meg.

-De csini, valaki...-dícsért meg.-Akkor megyünk?-fogta meg a kezem, és indult meg.

-Igen...-néztem, gyönyörű szemeit.-Hova megyünk?

-Nem tudom..csavargunk, aztán csak kilyukadunk valahol..-jött közelebb sétálás közben.-Beszélgessünk valamiről!

-Miről?

-Nem tudom...szokott még rádnyomulni a Martinus?-kérdezte.

-Már megint...? Nem,nem nyomult rám! És, ha fog, nem érdekel, ott hagyom! Mondtam,nekem csak te kellesz,Marcus! Miért hozod fel mindig ezt a témát?

-Mert...félek!-lassítottunk le.

-De mégis mitől?

-Hogy elveszítelek...tudod, te egy különleges lány vagy! És egy kész csoda, hogy én, megkaptalak! De, ha majd Tinus bepróbálkozik nálad, és neked ő jobban fog tetszeni, én a szívemnek egy részét elfogom veszíteni...és nem akarom, hogy itt hagyj,mert szeretlek!

Jézusom, ha van lány, aki ilyen szerencsés...

-Nem fogsz elveszíteni, megígérem!-csókoltam meg, elpirultan.

-Na menjünk, mert a végén még a válladra sírom magam...-nevetett.

-Az cuki lenne...-vigyorogtam.

-Reachel...?

-Hmm?

-Mondd..én csak azért vagyok neked fontos, mert éneklek, és a rajongóm vagy?

-Mi? Nem...igaz, ha a rajongód vagyok, nem utasítalak el, de most, ha nem énekelnél, és ismernélek, beléd szeretnék ugyanúgy...nem tudom megfogalmazni, hogy miért, de nagyon szeretlek, és nem tudok nélküled élni...

-De tudsz!-mondta.

-Igen, tudok! De nem akarok...-csókoltam meg ismét,ami hosszabbra sikeredett.

-Ha, te tudnád, hogy mennyire imádlak...ha rajtan múlna, minden másodpercben ölelgetnélek, és puszilgatnálak!-kezdte el puszilgatni a nyakam.

Egyre feljebb haladt, egészen a számig...csókolózásba kezdtünk, majd neki döntött a legközelebbi fának...
Elkezdett úgy fogdosni,és csókolgatni, ahogyan azt otthon is szokta.

-Marcus...ezt nem itt kéne...-szóltam rá.

-Nem érdekel...nyugodj meg, csak csókolgatni akarlak...és tudatni veled tettekel, hogy mennyire szeretlek...

-Tudom,hogy szeretsz, nem kell hozzá bevadulni..-nevettem.

-De én akarom...

-Mit?-nevettem jobban.

-Shh...ne nevess...-csókolt meg szenvedélyesen.

Annyira jól csókol...már lassan engem sem érdekelt, hogy kik mennek el mellettünk...
De észbe kaptam.

-Ne, Marcus! Tiszta hülyének néznek...

-Ki a faszt izgat, mert engem nem...-csókolgatott tovább.

-Marcus?!-merevedett meg egy MMer lány.