~JUST A DREAM~ [Marcus&Martinus] /BEFEJEZETT/

•13•

Szóval sírógörcsöt kapva mentem fel Marcus szobájába, majd az ágyra dőlve gondolkodtam el, milyen egy undorító személy vagyok...

-Reachel!-kopogott be Marcus.

-Gyere...-válaszoltam pityegve.

-Figyelj, nem tehetsz róla, hogy ez történt, jó? Ne sírj, nem érdemes.-simogadta a hátam.

-De, miattam történt! Én voltam az az idióta, aki Martinus szívét összetörte!-hibáztattam magam.

-De Reachel, ne mondj ilyet! Martinus jólvan, épségben hazajutott, többet nem csinál ilyet. És, nem, nem a te hibád, mert én ordítottam le a fejét folyton.-bíztatott Marcus.

-Ne fogd magadra, te is tudod, hogy miattam volt. És nem akarok róla beszélni, szégyenlem magam...-sírtam tovább.

Majd Martinus is bejött, kicsit sántítva.

-Reachel, miért sírsz? Lent hallom a pityegésed.-ült le ő is az ágyra.

-Sajnálom..Nem akartalak megbántani...-szipogtam.

-Nem baj, felejtsük el.-legyintett Tinus.

-De baj! Ez egy ideig nyomot fog neked hagyni, plusz, ha én nem mondtam volna azt, hogy semmit nem számítasz, nem mész el, és sérülsz meg. Amit nem akartam, mert igen is számítasz nekem, és fontos vagy..-erre Tinusnak felcsillant a szeme.

Majd a fiú átölelt jó szorosan.

-Oké ne vigyétek túlzásba...-szólt Marcus.

-Ne kezd...-néztem rá.

-Én viszont, most bemegyek a szobámba..-állt fel Martinus.

♡♡♡

-Álmos vagy, baby?-kérdezte Marcus, látván, hogy ásítozok.

-Kicsit...-törölgettem a szemem.-Elmegyek fürdeni, jó?-másztam le az ágyról.

-Hmm...Éééss...Ha én is mennék?-vigyorgott perverzen.

-Minek? Tudok fürdeni, nem kell segítség..-nevettem.

-Deee...ha beszállnék melléd?-kacsintott.

-Marcus, szerintem az még túl korai lenne..majd máskor.-mentem ki az ajtón.

-Miért lenne az? Már nem tudom mióta együtt vagyunk..-kiabált utánam.

Visszanéztem rá, majd mentem tovább.
Mikor kész voltam a fürdéssel, a fürdőszobában átöltöztem pizsamába. Majd kiléptem az ajtón, és véletlen összeütköztem Martinussal.

-Ohh, bocsi! Nem akartam!-kértem bocsánatot.

-Semmi baj!-nézett mélyen a szememben.

Azért ez a fiú is tud szívdöglesztő lenni...

-Mondd, fáj még a lábad?-kérdeztem.

-Hát, nem kellemes, ha ütes foltok vannak rajta.-nevetett fel kínosan.-De, ennél rosszabb is volt már.-vont vállat.

-Az egész az én hibám, miattam sérültél még, sajnálom.-öleltem át ismét.

-Semmi baj Reachel, én voltam lüke és mentem el.-simogatta a hátam.

A hátam simogatása közben, lejjebb csúszott Tinus keze, egészen a fenekemig...
É

s közeledni kezdett. Elmélyedtem gyönyörű szemeiben.

-Martinus...nem kéne..-suttogtam.

-Shh...-tett ujját a számra, majd hirtelelen megcsókolt.

Nem...én Marcust szeretem,mit fog ehhez szólni?

-MI A RETKES LÓFASZOMAT CSINÁLTOK?!?!-akadt ki Marcus, mikor kijött a szobából.

Martinussal eltávolodtunk egymástól.

-M-Marcus, én esküszöm, hogy nem én akartam!-magyarázkodtam.

-Ahha...mégis LESMÁROLTAD!?-üvöltött.-Te meg...azért jöttél haza, hogy kavarj a barátnőmmel?! Faszom kivan veletek.-ment le az emeletről.

-Bassza meg...Martinus ezt nem kellett volna..-rogytam össze sírásomban.

-É-én nem tudom, miért csináltam..sajnálom, az én hibám volt.-sajnálkozott Tinus.

-Igen! Jól mondod! A te hibád!-szidtam le, majd mentem Marcus után.

Marcus a konyhaasztalnál ült, könnybelábadt szemekkel. Csak ült, és a fejét, kezeire támasztva bambult, szomorúan.

-Marcus...tényleg nem én voltam! Nem akartam őt megcsókolni..-ültem le veleszemben.

-Hát mégis megtörtént...-folyt le mégegy könycsepp az arcán.

Nem szeretem, ha szomorú..

-De ő "mászott" rám...simogatta a fenekem,majd közeledett, és bumm...megcsókolt..De én nem akartam.-mondtam.

-Mondd meg nyugodtan...őt szereted jobban, vele akarsz lenni,csak hajrá..-törölgette szemeit.

-Nem vele akarok lenni! Hanem veled! Mindig is téged szerettelek jobban. És nem akarlak elveszíteni...-könnyeztem én is.

-Hát én sem akarlak elveszíteni Reachel...de Martinus egy nap, elfog téged csábítani, majd vele akarsz inkább lenni.-sóhajtott.

-Ez nem igaz! Nem fog elcsábítani! Mert, szeretlek!-fogtam meg a kezét.

-Én is...-fakadt sírva.

Még soha nem láttam ennyire szomorúnak...Olyan jó belegondolni, hogy azért sír, mert fél, hogy elveszít engem.

-Most haragszol rám?-kérdeztem.

-Ha nem te kezdeményezted a csókot, nem haragszom..de Tinusra igen..

Majd odamentem Mac-hez, és átöleltem.
Nem tudom Tinusba, mi ütött...
De azt hiszem most egy jó ideig nem lesz jóban az ikrével...

-Én felmegyek, rohadt álmos vagyok.-mentem fel Mac szobájába.

-Én is megyek.-jött utánam Marcus.

Fent láttuk, hogy Martinus a falnak dőlve szintén sír.

Marcus idegesen elment mellette, és szobaajtaját becsapva ment a szobába.

-Martinus...eléggé durván szóltam hozzád az előbb de..

-Nem gond. Megérdemeltem.-sírt.

-Felejtsük el, jó? Marcussal megbeszéltem...aludj jól!-fogtam meg a vállát, majd mentem Marcushoz aludni.