~JUST A DREAM~ [Marcus&Martinus] /BEFEJEZETT/

•14•

Szóval, mint említettem, mentem Marcus után a szobába.

-Miért csaptad be az ajtót?-helyezkedtem el az ágyon.

-Talán kicsit dühös vagyok...-ült le a székére.

-Martinus miatt?

-Hát nem tudom, te jóban lennél azzal a lánnyal, aki engem kapásból lesmárol?-feltételezett.

-Hát nem...-válaszoltam.

-Na látod..

-Biztosan megbánta. Hát sírt!

-Ami megtörtént, az megtörtént. Ha meg bánta, ha nem. Akkor is rádnyomult. Magára vessen!-mergelődött.

-De ugye, rám már nem haragszol?-vetettem be a boci szemeimet.

-Nem...-feküdt mellém mosolyogva.

-És, ha dühös vagy, nem aludhatok a mellkasodon?-kérdeztem.

-Dehogy nem! A legjobb érzés úgy elaludni!-vigyorgott.

Nos nem ellenkezett, így rádőltem a mellkasára, és simogattam a kezét.
Próbáltam álomba merülni, de nem bírom kiverni a mai napot a fejemből.
Az, hogy Martinusba mi ütött, nem tudom. Csak úgy, lelépett...Najó. Miattam lépett le. De akkor is. Plusz, megcsókolt, és elégge rámnyomult. Nem ilyen fiúnak ismertem meg.

|De még az is lehet, hogy Marcus haragszik rám...|

-Nem, nem haragszom!-szólalt meg Marcus.

-Mi?

-Hangosan gondolkodtál, baby. "De még az is lehet, hogy Marcus haragszik rám", viszont nem, rád képtelenség haragudni.-puszilta meg a fejem.

*másnap*

Arra keltem, hogy Marcus a tenyerét az enyémhez tapasztotta, és méregette a különbséget.

-Szabad tudnom, mit csinálsz?-nevettem.

-Soha nem tudtam megérteni, hogy a nőknek miért ilyen picuri a kezük..-nézegette a tenyerem.

-Nem tehetek róla! Amilyen kicsi, olyan nagyot üt!-vigyorogtam.

-De tök cuki! Amikor megfogom a kezed, elég,ha csak három ujjal fogom, mert még abba is belefér.-röhögött ki.

-Ha-ha, ez ultra vicces volt, Marcus Gunnarsen! Kis humorista..-ironizáltam.

-Na, kapj magadra ruhát, és menjünk le enni.-állt fel.

Mikor lementünk, Martinus a kanapén feküdt hassal, és fejét lehajtva sírt. Kapkodta a levegőt.

Marcus a helyzetet, magasról letojva ment a konyhába.
Én meg mentem Tinushoz, mivel szegény eléggé magaalatt lehetett.

-Martinus, mi a baj?-ültem le mellé, és simogattam a hátát vígasz képp.

-Ugyan, semmi...csak mindenkinek tönkreteszem az életét...-szipogott.

-Nem tetted tönkre senki életét! a tegnapot felejtsük el, nem haragszom rád! Marcus meg úgy is megbékél, hisz a konkrét másik fele vagy!-vígasztaltam.

-Az a csók, nekem sokat jelentett, Reachel. Igaz, nem tudom miért csináltam! Csak azt éreztem, megkell tennem. Viszont nem azért csináltam, hogy rádnyomuljak, vagy valami. Mert nem olyan vagyok.-vallotta be.

-Ne beszéljünk erről! Megtörtént, de felejtsük el! Mintha megsem történt volna! És ne sírj, nem szeretem, ha szomorú vagy!-öleltem át.

-Reachel, jössz már?-kiabált a konyhából Marcus.

-Megyek!-válaszoltam.

Marcus két szendvicset készített, és úgy fogadott.