A Tattooed Little Fox

Jingle bells, Odin smells, I love my new tree

Meg kell hagyni, a Bosszúállók sokkal lelkesebbek voltak, mint gondoltam volna.
Advent első vasárnapjára teljes karácsonyi pompában díszelgett a Torony. Az összes szintet, ahol emberek mozogtak, beborították a girlandok, karácsonyfadíszek, a váltakozó színű égősorok.
Ó, ha láttad volna, hány ember kapott le valaki neki tetszőt egy fagyöngy alatt, mondván, ez szokás.... Az ünnepek kihozzák az állatot az emberekből.
Advent után azért már senkinek nem fűlt a foga a színes gömböcskék aggatásához. Kivéve nekem és Tonynak, aki kijelentette, hogy vagy nagyban csináljuk, vagy sehogy.
Abszolút egyet értettem vele.
A páncéljai segítségével kívülről is feldíszítettük a Tornyot, ami a végén egy hatalmas karácsonyfának tűnt. Steve csak a fejét fogta, ahogy a pasija és én körbe-körbe ugrálva terveztük, mi hova is kerüljön.
Advent után dolgozni is visszamentem, és a Goodwoodban is elkezdtem a diszkrét készülődést. Otto csak vigyorgot, és a fejét ingatta, valahányszor meglátott egy égősorral szerencsétlenkedni. Rubs ellenben a közelébe se ment a díszeknek. (Esküszöm, időnként még rájuk is vicsorgott.)
Egyszer láttam Buckyt. Épp egy fagyöngycsokrot eszkábáltam az álmennyezetre, mikor elsétált a folyosó előtt.
-Kell segítség? - állt meg, én viszont alig láttam valamit belőle a zöld leveles ágacskáktól.
-Nem.... Megvagyok! - nyögtem, ahogy végre valahára sikerült rögzítenem. Kimerülten sóhajtva léptem vissza egy fokot a létrán, és csak akkor ismertem föl őt.
-Ó! Helló!
-Helló.
Lemásztam a létráról, és odébb vittem, hogy felrakjak néhány girlandot. - Segíthetek valamiben?
-Nem, nem, minden megvan, ami kellett. - Bucky derűs csillogással a szemében nézte ténykedésemet, aztán továbbindult.
-Le ne ess arról a létráról! - Szólt vissza. Ahogy rápillantottam, huncut mosoly játszott az ajkán.
Nevettem. - Nem fogok! Már napok óta ezt csinálom.
Épp eltűnt a polc mögött, aztán hirtelen visszasétált.
-Hogy vagy? - kérdezte halkan, a létra tövéből. Onnan már láthatta a halványuló sebeket az arcomon, vagy a pólóm nyakán épphogy kikandikáló lila foltot.
-Minden oké. - Túl sok bűntudat volt a szemében ahhoz, hogy ne másszak le a földre biztosítani arról, tényleg jól vagyok. - Semmim sem törött, még csak repedt se. És már senki nem keresi a rablót, aki akkora volt mint én, nyiszlett, és akinek szétvertem az arcát. - Továbbra se enyhült a tekintete. - Rendben vagyok. Hidd el, volt már rosszabb.
Bátorítóan rámosolyogtam, de ő lesütötte a szemét.
-Akkor jó.
Nem nagyon lehetett erre mit mondani, szóval rövid csönd után visszamásztam a létrára.
-Kellemes ünnepeket! - intettem utána mikor továbbindult, fél kezemben a girlanddal. Halványan mosolyogva visszaintegetett, s végleg eltűnt a polcok között.
Záróra körül Sally körbejárt az addigra üres boltban.
-Szép munka, Cas! De - nézett rám szigorúan -, ugye a rendes teendőidnek is eleget tettél?
-Persze, persze! El vannak rendezve az izzók, a díszek, a szalagok, a talpfák...
-Rendben, értem - szakított félbe. - Hiszek neked. Ezért teszek neked egy ajánlatot.
Felvontam a szemöldököm.
-Ha túlórázol tízig, amikor is szétválogatod és elrendezed a fákat, megmetszegeted a csálékat, egyszóval szalonképessé teszed őket, valamint kisöpörsz és felmosol.... Hazavihetsz egyet. Egy kicsit.
Leesett az állam. - Egy fát?!
Sally kimérten bólintott, én pedig azonnal beleegyeztem. - Igen! Rendben! Megcsinálom! Igen!
A lelkesedésem még őt is megmosolyogtatta.
-Ó! Vihetek cserepeset is?
-Még szép! - prüszkölt. - Van olyan, ami még tavalyról maradt meg, mert Ottonak nem volt szíve kidobni. Az lenne a legjobb, ha abból vinnél.
Vadul bólogattam, és úgy dolgoztam tovább, mintha intravénásan kaptam volna koffeint. (Nem tudom, a valóságban működik-e ez; mire vizsgáztam volna tudományokból, vagy akármiből, már nem a Földön voltam.)
Sally még azt is megengedte, hogy kikölcsönözzek egy kis dobozrakodó kocsit, amivel hazavihetem a fát. Irtó aranyos volt.
Nem érdekelt, hogy már van két fa a nappaliban, na meg a lakófolyosó sarkában is egy. Lett egy privát, külön bejáratú, egész évben ott lévő fenyő a szobámba! Persze, nyilván szedegetnem kell majd a tűleveleket, öntözni kell majd, és még sorolhatnám, de... Ezzel egy álom vált valóra.
És ezek után már senki sem szólhatja meg Wanda cserepes növényeit. Akkor pedig az (amúgy még csak leendő) enyéimet se.
Csak úgy repült az idő tízig, pont úgy, ahogy zárás után én is repültem hazafelé. Meg se kottyant a fenyő súlya.
A portás csak nézett, ahogy betoltam a takaros kis lucot a Torony bejáratán. Vigyorogva integettem neki, és eltűntem a liftek felé.
Halkan nyikorgott a taliga kereke, miközben betoltam a nappaliba. Mikor a konyhapult mellett haladtam el, hirtelen egy alak bukkant ki mögüle, és gránátokat dobott nekem. Csak a kiképzésnek köszönhetően nem talált el. Épp a pulton álló egyik bögrét vágtam volna a fejéhez, amikor Clintre ismertem rá.
-Clint! - Már ott volt a kezében a következő, öhm, jobban megnézve inkább alma, mint gránát.
-Cas?
-Péntek, lámpát kérünk! - Villany kapcsolt, és fény vetült rám, a lucra, és a pult mögött görnyedő Clintre.
-Te meg mit csinálsz itt ilyenkor? - A szigorú hangnem sem tudta elterelni a figyelmem a gyerekes mintájú pizsamafelsőről. Kuncogva bámultam a madárkákat.
-Ja, izé... Túlóráztam. És lett egy fám!
-Azt látom - dörmögte Clint.
-Na és te mit csinálsz itt ilyenkor?
Clint még kedvetlenebb lett. Rövid hallgatás után válaszolt.
-Meleg tejet.
Szerintem nyugodtan lehetek büszke arra, hogy ezt hallva egy arcizmom se rándult meg. Clint résnyire szűkült szemmel vizsgálgatott, de kitartottam. Mi több, besétáltam a pult mögé.
-Csatlakozhatok egy teával?
Kissé még bosszúsan, de megenyhülve bólintott, én pedig előbányásztam a vízforralót. (Karácsonyra veszek nekik egy merítőforralósat, amit nem a tűzhelyen kell melegíteni. Nem is értettem, hogy Starknak miért van egyáltalán ilyen régimódija.)
Clint betette a bögre tejet a mikróba, és szemügyre vette a kis lucfenyőt.
-Mégis minek neked egy fa?
Én is elővettem egy bögrét. - Miért ne. A növények csak jók a szobáknak.
Clint hümmögött egy sort. - Végül is, ártani nem árt.
-Nem bizony. - Kerestem egy Prince of Wales filtert. A mikró is csengetett. - Na és, mire kell a meleg tej?
Clint a fejét ingatta. - Áh... Közeledik egy nem túl kellemes évforduló. - Nagyot sóhajtott, én pedig fürkészőn mértem végig.
-Ha gondolod, én meghallgatlak.
Legyintett. - Eh, Nat is benne van, vele szoktam beszélni róla. - Belekortyolt a tejbe; felsípolt a teáskanna. Szitkozódva kaptam le a tűzhelyről, Clint nevetésétől kísérve.
-Röhögj csak, nem én iszom langyos tejet!
Clint mímelt felháborodással kapott levegőért, miközben kitöltöttem a forró vizet, és nyelvet öltöttem. Ő csak kuncogva belekortyolt a bögréjébe, én pedig megkerestem a mézet.
Öntöttem egy kis tejet a teámba, és elnéztem egy másodpercig a bodorodó és feltörő felhőket a bögrében.
-Akkor most ki is iszik langyos tejet?
-Ó, fogd be! - ütöttem meg Clint karját, majd a teával a kezemben ráfogtam a kocsi keresztrúdjára. - Remélem félrenyeled. - Betoltam a lucot a lakófolyosóra, onnan pedig a szobámba.
Felnyögtem, mikor megláttam a padlót borító kuplerájt. Késő volt ahhoz, hogy rendet rakjak, úgyhogy az egyik sarkot tessék-lássék megtisztítottam, oda raktam le a fenyőt. Kimerülten pakoltam a cuccaimat a székem támlájára, és elmentem zuhanyozni.
A zuhanykabint tükörnek használva szemügyre vettem a zúzódást a szegycsontomon. Még mindig sötétlila volt, de legalább nem szurokfekete, mint egy hete. Lassabban gyógyult, mint más zúzódásaim szoktak, de betudtam az elhelyezkedésének. Mindenesetre miután megtörölköztem, bekentem a Burce által adományozott krémmel, mondván ártani csak nem árt. Az alkaromra is tettem belőle, habár az már inkább a zöldes stádiumban járt.
Mire végeztem a fürdéssel, ihatóra hűlt a teám. Bögrével a kezemben kucorodtam be a takaró alá, mosolyogva szemlélve az új fenyőfámat.
Ó, igen. A karácsony szelleme.

~~~~~~~~~~~~

Rövid lett, nem is túl eseménydús, de remélem azért tetszik. A következő rész  hosszabb és izgalmasabb is lesz, szóval kitartás!