A Tattooed Little Fox

Shower and other social activities

Kijőve a laborból alig tettem pár lépést, mikor valami hirtelen felkapott és elszáguldott velem. Vaktában rúgtam egyet, mire a valami elengedett, így a földre zuhantam és gurultam egy sort.

Rémülten zihálva feküdtem a földön. Még mindig szédülve ülő helyzetbe tornásztam magam, és megláttam a pár méterre fetrengő Pietrot. Káromkodva szorongatta a sípcsontját. Megértve, mi is történt az imént, megkönnyebbülten terültem el ismét a padlón.

-Ha még egyszer ilyet csinálsz, figyelni fogok, hogy tökön rúgjalak.

-Nem gondoltam, hogy ilyen virgonc vagy – nyögött a fiú. Felé néztem. Épp akkor tápászkodott fel, így én is összekapartam magam.

- Bocs – mondtam, mikor mellém ért. Ő szúrósan nézett rám, de szája szegletében mosoly bujkált. – Amúgy hova akartál vinni?

-  A nappaliba. Wanda ott vár, hogy körbevezethessen. - Megindultunk a folyosón.

-  Kedvesnek tűnik – befordultunk egy sarkon, s a liftek felé vettük az irányt.

-  Csak ne dühítsd fel, mert akkor a seggedbe röptet egy ceruzát – elnevettem magam.

- Telekinetikus?

- Többek között. – Pietro megnyomta a lift hívógombját. – Ahogy itt mondják, én gyors vagyok, ő fura.

-  A fura egy relatív fogalom – beszálltunk a liftbe. Rövid mélázás után hozzátettem. – A gyors is. – A következő pillanatban a lift megállt, és kiszálltunk.

-  Én bármilyen relatívan is gyors vagyok – vigyorgott rám Pietro pimaszul. A rövid folyosóról már beláttunk a nappali egyik szegletébe. Tenyeremet dörzsölgetve sandítottam a fiúra.

-  Alig várom, hogy ezt megcáfolhassam.

A nappaliban nem volt senki, de a vele egybenyíló konyhában ott sürgölődött Wanda. Az illatokból, és amit láttam, bolognaira tippeltem.

-  Ó, hamar végeztetek. Meg akartalak lepni titeket – kavarta meg a szószt. – Clint kitalálta, hogy inkább lasagne legyen, szóval lement a boltba tésztáért meg sajtért. Pi, elkezded a besamelt? – Jó adag fűszert szórt a fazékba, s még egyszer megkeverte. Pietro sóhajtva csoszogott oda a hűtőhöz, én viszont tétován álltam a falnál. Wanda rátette a fedőt a fazékra, és felém fordult.

-  Ezen az emeleten, vagy a fölöttünk lévőn szeretnél szobát? – Kipillantottam az ablakon. Úgy számoltam, a harmincadik környékén lehetünk.

-  Jó lesz itt.

-  Okés – vigyorodott el, majd keresztülment a nappalin, s át egy ajtókereten. Követtem egy hosszú, ívelt folyosóra, ahol szabályos közönként ajtók álltak. A külső fal teljes mértékben üvegből volt, pompás kilátást nyújtva a városra.

-  Ez Nat szobája – mutatott az első ajtóra. – Clint, Tony, Steve, ez üres, az enyém, Pietro, és ez a kettő is üres – sorolta, ahogy sétáltunk. – Bruce egy emelettel följebb lakik, mondván "biztonságosabb", és Thor szobája is felettünk van, mert ő nincs itt túl gyakran. Vízió is fönt lakik, ki tudja miért. – Megállt a folyosó végén. – Szóval? Melyik szimpatikus?

Az utolsó szobára pillantottam. – Az tökéletes lesz. – Ahogy Wanda benyitott az ajtón, egy egészen kellemes szoba kép tárult elém. Fehér falak, jó néhány könyvespolc, egy ruhásszekrény és egy franciaágy. A földön a szőnyegeken babzsákfotelek hevertek.

-  Nyugodtan zuhanyozz le, még egy darabig nem lesz kész a kaja. Hiába kém Clint, a pénteki forgalmat még ő sem tudja irányítani.

Megdermedtem. – Pénteki?