A Tattooed Little Fox

If I just knew his name

Lélekszakadva rohantam New York utcáin. Nincs elég időm, nem lesz meg! Mit sem törődve a felhördülő járókelőkkel majdhogynem csúszva fordultam be egy sarkon. Mindjárt, már majdnem...
Lihegve torpantam meg az áruház bejárata előtt, hogy ellenőrizzem a címet. Igen, ez az. Próbálva rendezni légzésemet mentem be a fotocellás ajtón, nem pillantva az őrültnek néző biztonsági őrre. A plafonról lógó jeleket követve a bolt bal oldala felé siettem, ami a Személyzet felvétel feliratot viselte.
Órát keresve pillantottam körbe. Sehol sem látva, az egyik vásárlóhoz fordultam.
-Elnézést, meg tudná mondani, mennyi az idő?
-Két perc múlva kilenc óra.
Hálásan rámosolyogtam az őszülő férfira, és egy köszönöm után a Személyzet felvétel ajtójához léptem. Három gyors koppantás után egy középkorú nő nyitott ajtót.
-Az állás miatt jött?
-Öh, igen.
-Jöjjön be. - Egy bézs színű irodában találtam magam, két asztallal, és néhány székkel. A nő leült az egyik mögé, közben a másik mögött trónoló férfi felnézett a számítógépéből.
-Foglaljon helyet. - Levettem a hátizsákom, és a szék lábának támasztottam. - Hány éves?
-22.
Valamit felfirkantott egy papírra.
-Miért akar nálunk dolgozni?
Pompás. - Amúgy is szeretnék dolgozni, ez pedig egy jó lehetőségnek tűnt. Megközelíthető távolságban van az otthonomtól, és kellemes helynek tűnik.
Újabb firka. Ez vicces lesz.
-Miből gondolja, hogy alkalmas a munkára?
Azta. Mert az árupakoláshoz tehetség kell. - Ügyesen rendszerezem a dolgokat, és jól szót értek az emberekkel. Ezen kívül, én itt vagyok az állásra, míg más nincs.
Semmi firka. Lehet most szúrtam el?
A nő csak méregetett egy pillanatig, tudomást sem véve a másik asztal felől jövő kuncogásról, majd pár betűt a lapra illesztett. - Mi is a neve?
Odanyújtottam neki az igazolványomat. Egy szót sem szólva írogatott a papírjára, majd rám nézett. - Mikor tud kezdeni?
Elmosolyodtam. - Jövő hét.
-Remek. - A papírt eltette egy mappába, majd egy másikat húzott elő, és egy toll kíséretében elém rakta. Gyorsan végigfutottam (de az apró betűs részt azért alaposan), és aláírtam a szerződést. A nő felállt. Felvettem a zsákom, és követtem a példáját.
-Hétfőn fél hétkor - adta vissza az igazolványom, majd kezet nyújtott. Boldogan ráztam meg.
-Itt leszek.
Visszafelé sétálva a Toronyba jobban szemügyre vettem a boltokat, amik mellett elszáguldottam. Jószerével éttermek voltak, de akadtak közértek, méteráruboltok, sőt, kiszúrtam egy temetkezési vállalkozót is (Dr Death Defying, haha). Nem volt kifejezetten New York, de mégis.
Húsz perc múlva betoltam magam előtt a Torony üvegajtaját, majd a liftek felé indultam.
-Hé, Mike, jók már a liftek? - a portás feltartotta a hüvelykujját, én pedig kieresztettem egy megkönnyebbült sóhajt. Intettem, neki, majd beszálltam az egyik fülkébe, és felfelé vettem az irányt.
-Na, mi lett az interjúval? - érdeklődött Pietro két falat között a konyhából. Kihalásztam egy darab fetasajtot a görögsalátájából, és teli szájjal válaszoltam.
-Megvan!
Pietro elismerően bólintott. - Büszke vagyok rád. - Felhördült, amikor egy olajbogyót is kiloptam a tányérjából. - Elég gyors vagy ahhoz, hogy szóba álljak veled.
Nevetve csóváltam a fejem, és tovább mentem a szobámba. Letettem a zsákom az ágyam mellé, és nekiálltam összeszedni a szétdobált cuccaimat a padlóról. Nem elég, hogy reggel elaludtam, de a liftajtók is pont akkor krepáltak be, úgyhogy amúgy is késésben lépcsőzhettem harminc emeletet. Ezek után még keresztülszáguldottam New York a reggeltől nyüzsgő utcáin az interjú miatt, és tádá, megvolt a napi edzés.
Ha ha. Jó vicc.
Alig múlt fél tíz, szóval még volt egy kis időm a tréning előtt. Hiába nem voltam aktív Bosszúálló, tartanom kellett a tempót a csapattal. Elvégre, bármikor adódhat vészhelyzet vészhelyzet, amikor is én is kellek.
Már melegítőgatyában és pólóban mentem vissza a konyhába egy teáért. Pi már elment, valószínűleg le az edzőterembe.
Előbányásztam egy bögrét (cuki mentazöld volt, és az egyik kedvencem), és felforraltam a vizet. Végre, végre volt minőségi vörös tea a háznál.
A fotelemben kuporogva iszogattam a teámat, mikor egy Steve viharzott keresztül a nappalin, paradicsompiros fejjel. Aggódva tettem le a bögrém, és utána óvakodtam.
-Steve? - hajoltam be a szobája nyitott ajtaján. Motozás hallatszott a fürdőből, majd egy, a zokniját húzó kapitány ugrált ki belőle.
-Mit csinálsz itt, Cas? Nem az edzésen kéne lenned?
-Miért, neked talán nem? - Csak dühösen fújt egyet, és előrántott egy hátizsákot az ágy alól.
-Én egy épületben sem vagyok hajlandó azzal a ficsúrral lenni. - A zsák furcsamód nem tűnt üresnek, mikor felkapta a vállára.
-Stark?
Épp kitörtetett volna a szobából, de az ajtóban álltam. Megtorpant, és bosszúsan nézett rám.
-Az az idióta megint felhozta a Bukcy-témát, és nem száll le róla. Pedig még a többiek is mondták, de neeeem, ő a nagy Tony Stark, akinek mindent szabad, csak mert a szüleit megölte egy hírhedt bérgyilkos. Nem mintha sokunk szülei ne lennének halottak! Nem mintha minket nem értek volna ilyen sebek!
Óvatosan eltolt az útból. Nem kérdeztem meg, ki aza Bucky, habár ismerős volt a neve. A liftekig követtem.
-Hova mész most?
-Egy barátomhoz. Talán holnap se jövök vissza. Ameddig ilyen seggfej Stark!
-Ah! Ilyen mocskos szájat! - kaptam a szívemhez. Steve csak szúrósan rám nézett, de a szemöldöke kisimult kicsit.
-Aztán vigyázz magadra. És szólj, ha utálni kell Starkot. Tudod - tartottam fel a kezem, amin a róka lábnyomai keringtek, készen a használatra. -, bármikor össze tudom aszalni a páncéljait.
Steve halványan elmosolyodott, ahogy becsukódott a liftajtó. Én pedig lelépcsőztem az edzésre.