A Tattooed Little Fox

On my way home

Addig maradtunk ott, az avarban térdelve, amíg az esti hűvös be nem férkőzött a bőrünk alá. Bucky a kabátját félig rám terítve, magához húzva kísért vissza a motorjáig, és mivel lassan éjfélre járt az idő, az első motelben, amit találtunk, kivett egy szobát. Sőt, még azt is elérte, hogy alvás előtt úgy ahogy lemossam magamról öt nap mocskát. A forró víz jobban esett, mint számítottam rá.
A fürdőn és kis konyhán kívül, ami jószerével csak egy tűzhely és egy pult volt, csupán két ágy állt a motelszobába. Bucky az egyik végén ült, maga alá húzott lábbal, bakancsa a földön. Némán huppantam mellé.
- Éhes vagy? Valahonnan biztos tudunk rendelni kaját még ilyenkor is.
A gyomrom már délután felhagyott a korgással, de megráztam a fejem. - Nem, elég, ha reggel eszünk valamit. Valahol.
- Rendben.
Csendben üldögéltünk, Bucky tekintete újra és újra végig szaladt rajtam, mintha semmiből előbukkanó sebeket keresne. Valóban volt rajtam néhány karcolás, mikor legtöbbször a hajnal kikényszerített a rókabundából mindenféle tüskés bokrok alatt találtam magam, és olyankor már semmi nem védett a karmolászásuktól. A piros csíkokat nézegettem a karomon. A zuhanytól kicsit fel is puffadtak, bár a kevés vér lejött a szélükről.
- Melyik ágyat szeretnéd?
Vállat vontam. - Mindegy.
Tovább hallgattunk.
- Cas... - Kérdőn néztem Buckyra, aki habozva nyújtotta az arcom felé a kezét. - Szabad?
A szüleim mindig azt mondták, a szerelem nem tart sokáig, de a megfelelő ember minden egyes nap szerelmet tud ébreszteni bennünk. Bucky hihetetlen határtisztelete, törődése most ezt tette. Halvány mosollyal ültem közelebb. - Persze.
Könnyek gyűltek a szemembe, ahogy meleg tenyere az arcomra simult, de az ő tekintete is elfátyolosodott. Éreztem a nyugalmam repedezését, és ugyanakkor húzódtunk egymáshoz, egy centi szabad teret se hagyva köztünk. Hiába ölelt szorosan, reszketett, és a remegés rám is átterjedt.
- El se hiszem, hogy megvagy - suttogta. Sírásomat elfojtva fúrtam a fejem a vállába. - Te jó ég, Cas... - Nyakamba temette az arcát, mielőtt kitört volna belőle a zokogás, de hamarosan megéreztem a könnyei nedvességét. Én is vizes foltot hagytam a felsőjén. - Te jó ég...

•×•

Térdig érő sárban caplatok előre, olyan gyorsan, ahogyan csak bírom. Menekülnöm kell, muszáj. Próbálom a rókát segítségül használni, de csak mélyebbre süllyedek, és besűrűsödik a sár. Furcsa, vöröses színe van, de nem nézem meg jobban, a horizonton tartom a szemem, ha nem épp hátra tekintgetek. Gyerünk, gyerünk, gyorsabban!
Megbotlok és elesek. Mindenem saras. Próbálok fölállni, a trutymót dagasztom, a kezem egyszer csak valami csúszóshoz ér. Ilyen közelről veszem csak észre, hogy ez korántsem sár.
Kiáltva ébredtem, és lefordultam az ágyról. Kétségbeesetten dörzsöltem a karom, próbálva leszedni a nem is annyira sár sarat, de az az álmomban maradt. Bucky került a látóterembe, mire egészen a sarokba húzódtam.
- Ne! Maradj ott, ne gyere közelebb! - Védekezően kinyújtottam a karom, de aztán meggondoltam magam és a mellkasomhoz szorítottam; még nem hívtam vissza a rókát. Nem szabad hozzáérnem.
Bucky az ágy végénél guggolt, de egy tapodtat sem mozdult felém.
- Nyugi Cas, csak egy álom volt.
Szorosan lehunytam a szemem, és nagy nehezen összeszedtem az erőmet. Kínzóan lassan sikerült csak kihúznom a rókát az épületből, gyakorlatilag az egész motelben ott volt, az összes falban, a padlót fedő linóleumban; de aztán újra csak magamat érzem. A tetoválás a helyén volt.

- ... Cas?

Nagyot sóhajtottam, és a tapétának döntöttem a fejem. Bucky pulóvere volt rajtam; még lefekvés előtt adta oda, mondván, kényelmesebb, mint a bőrcuccaimban aludni. Nem volt jó ötlet vele maradnom, vissza kellett volna mennem az erdőbe.

- Félek, hogy bántani foglak - motyogtam. - Akármihez hozzáérek...

A férfi jelentőségteljesen integetett a fémkarjával. Képtelen voltam visszatartani a nevetésem.