A Tattooed Little Fox

Mischief? More like British accent

A szobában már félhomály uralkodott, mire felébredtem. Ahogy megfordultam volna a takaró alatt, beleütköztem valamibe; kellett egy perc, hogy rájöjjek, Bucky az. Mosoly szökött az arcomra.
Bucky mormolt valamit, ami úgy hangzott, mint egy gyere vissza, és a mellkasához húzott. A hátamhoz simuló bőr és a hasamat ölelő kar csak úgy ontotta magából a meleget, hamar ki is takaróztam. A szundikálás szélén imbolyogva figyeltem Bucky a hátamnak verődő pulzusát, lassú légzését; magamba szívtam a pillanatot. Rég nem éreztem ilyet.
Egy nyakszirtemet érő puszi riasztott el az álmok határától, vissza a takarók közé.
- 'reggelt - dünnyögtem. Nem igazán hallottam Bucky kuncogását, inkább csak a tarkóm pihéit érő leheletét éreztem.
- Délután három van, Cas.
- Nem érdekel - fúrtam a fejem a párnámba, lubickolva Bucky illatában. Te jó ég, sose voltam jó a szagokkal, de ezt bárhol felismerném.
Újabb puszit éreztem, ezúttal a nyakamon.
- Addig fogod csinálni, amíg teljesen fel nem ébredek, mi?
- Mm-hmm - vándorolt Bucky ajka a fülem alá, nevetésre késztetve.
- Na jó... - A hátamra fordultam, és még mindig hunyorgva az álmosságtól  pislogtam a férfira. A lusta mosoly az arcán a világ legaranyosabb dolga volt.
- Hű, de önelégülten nézel - vigyorgott rám Bucky, ujjaival apró köröket rajzolva a köldököm fölé.
- Nem is tudom, miért.
Összenevettünk, majd Bucky egy - még mindig kissé kótyagos - csók után kimászott az ágyból.
- Kell egy kávé.
- Jajj, ne már...
- Valaki alaposan kifárasztott - húzta fel a nadrágját, közben jelentőségteljes pillantást vetve rám. Csak vágtam egy grimaszt. Gyenge. Ő a fejét csóválva sétált ki a szobából, s nemsokára már hallottam is a motozását a konyhában. Vártam, míg megéreztem a kávé illatát, és csak akkor csatlakoztam hozzá.
Az egyik konyhaszékre telepedve figyeltem az ügyködését. A tej töltése közben siklott rám a tekintete; az apró szusszanást sok mindennek lehetett volna venni, de szerintem a rajtam lévő felsőjének szólt. Megrándult a szájam sarka a gesztustól.
- Teát? - kérdezte a kávéját keverve.
- Aha.
Csendben ültem és csak bámultam őt, amíg tett-vett. Elborított az érzés, hogy mennyire cefettül szerencsés vagyok vele, és mennyire cefettül belé vagyok esve. Azt hiszem túl sokáig meredtem rá álmodozó szemekkel, mert Bucky enyhén pirosas arccal tette le elém a gőzölgő bögrét. A pirulása csak még jobban melengette a szívemet.
A szeretlek kimondásának gondolata hirtelen nagyon is közel került hozzám.

•×•

Egy lélekkel se találkoztam a Toronyban, mikor este hétkor végigóvakodtam rajta. Megkönnyebbülten fújtam ki az addig visszatartott levegőmet, ahogy becsuktam magam mögött a szobám ajtaját; senki se látott. A vak is rájött volna, mivel töltöttem a napomat, és akkor aztán magyarázkodhattam volna.
Nat így is aggasztott. Igazából már azt sem értettem, eddig hogy nem jött rá semmire, hiszen már jó pár hete találkozgattam Buckyval, és egészen biztosan meglátszott rajtam az ehhez párosuló boldogság. Azt viszont ezer százalékra vettem, hogy amint meglát, ki fogja szúrni, hogy lefeküdtem valakivel. Legalábbis ha még aznap meglát.
Egy zuhannyal kezdtem. Zavart ugyan, hogy ezzel oda lesz Bucky illata, de valahogy le kellett ráznom magamról a délelőttit. Ahogy a hajamat mostam, az ujjaim megakadtak valamiben. Meglepődve vettem észre, egy fonat az. Pont olyan, mint amilyeneket én csempésztem Bucky hajába. Szomorkás mosollyal bontottam szét, megfogadva, reggel újra csinálom, és sampont dörzsöltem a fejbőrömre; a szilva- és fahéjillat némiképp kárpótlást nyújtott.
Nedves hajjal kucorodtam az ágyamba, és végigpörgettem magamban a nap eseményeit. A Hot Spot, a szex, a tea közbeni csevelyünk, a kora esti vacsorafőzés. Elmerengtem azon, milyen lehetne az életünk, ha csak egy teljesen átlagos pár lennénk. Összeköltöznénk. Az édes reggelek, munkában töltött nappalok, csendes éjszakák gondolata megmelengette a szívemet, aprócska mécsest gyújtott a lelkem mélyén a normális élet álomképében. Szép volt, de semmiképp sem cseréltem volna el a Bosszúállókról. Hisz közéjük tartoztam; a hozzájuk fűző kötelék Clinttől Vízióig mindenkit a családommá tett. Már a harmadikká.
Másnap reggel kifejezetten virgoncul ébredtem. Talán a bokámat simogató napsütés tehette, vagy csak szimplán fel voltam villanyozva a tegnapiaktól, de kész tervvel a fejemben parádéztam be a szinte üres konyhába. A pultnak támaszkodó Steve nagyot nézett megérkeztemkor.
- Tyűha, veled meg mi történt? Mintha két bögrével előttem járnál - ivott bele a kávéjába, figyelve, ahogy bekukkantok a hűtőbe.
- Jön a nyár! - Egy félig elfogyasztott májkonzervet tettem a pultra, majd melléraktam két szelet kenyeret és egy kígyó uborkát is. Vízforralás közben pakoltam elő a további kellékeket; bögre, filter, kiskanál, tányér, kés; mire a kanna fütyülni kezdett, már javában falatoztam.
- Még az áprilisnak sincs vége... A nyár még elég messze van.
- Az mindegy. Igazából minden közeledik. Az ősz, a tél...
- Mikor lettél te ilyen filozofálós? - nyögött fel Steve, és a halántékát masszírozta. Csak vigyorogtam, s jó alapos fújás után belekortyoltam a teámba. A forróság végignyalta a torkom, de csak a gyomromból sugárzó meleg maradt utána. Se perc alatt megreggeliztem, és már a mosogatóba pakoltam a koszos edényeimet, mikor Steve szelíden megszólított.
- Cas? - Kíváncsian fordultam hozzá. - Van valakid, nem igaz?
Összehúztam a szemem. - Mire gondolsz?
A férfi a fejét csóválta. - Nem érdekel, amíg te jól vagy, és boldog vagy. Nem is mondom el a többieknek, ha nem akarod. Csak... Vigyázz magadra.
- Nincs mitől féltened, Kapi.
Steve mosolygott. - Persze, persze. - Ó, ha tudta volna, mennyire nincs!
Majdhogynem szaladtam vissza a szobámba a túlcsorduló energiától. Nem kellett öt perc, és már melegítőben tartottam a liftek felé, a pulcsim zsebét mobilom és New Yorki bérletem húzva. Csak annyi ideig álltam meg, hogy hagyjak egy cetlit a pulton a többieknek arról, hova mentem, és már ott se voltam. A liftben lefelé tartva copfba fontam a hajam, és hangosan köszöntem a portásnak, mielőtt kiléptem volna a bejáraton. Épphogy csak hűvösnek volt mondható az idő a Tornyon kívül; néhány felhőfoszlány még ott fehérlett az égen, de eltörpültek annak kéksége mellett. Tíz percnyi meglepően kellemes metróút után pedig végre elértem a Central Parkhoz.
Bemelegítés közben az embereket figyeltem. Voltak szülők babakocsival, párocskák, baráti társaságok,  hozzám hasonló futók. Messze vagyunk még a pezsgéstől, gondoltam, miközben befejeztem a vállkörzést. Megtapogattam a zsebemet, hogy megvannak-e még a cuccaim, majd nekiindultam az ösvényeknek.
A fák közelsége, a fű illata, a föld a cipőm alatt kicsit kihúzott a városi életből. Persze, hallottam az autók zúgását, a fel-felharsanó szirénákat, a dudálást, de mégis, a vándorlással töltött éveimre emlékeztetett. Vagy az otthoni, gilslandi hétvégékre. Élveztem, ahogy a lábizmaim dolgoztak a pocsolyák, emberek, kutyák kerülgetése közben; ahogy a tüdőmből ki-be járt a levegő. Egyre kevéssé járt és elhagyatottabb utakat választottam. A fák némiképp sűrűbben álltak, de emberből mindenképpen kevesebb  lett. Már vagy fél órája futottam, mikor egy jól megeresztett lejtő alján lelassítottam, és megálltam. Zihálva támaszkodtam a térdemre, és a bokrok alá köptem egy adag nyálkát. Nem gondoltam volna, hogy lappang bennem egy kis megfázás; ezek szerint tévedtem. Próbáltam lecsillapítani a légzésemet. A fülemben doboló véren keresztül is meghallottam az egyik bokorban  zörgést, majd a rikácsolást. Szajkónak hangzott, még pedig egy bajba esett szajkónak. Körbepillantottam, de egy lelket se láttam. Gyanakodva léptem be az ága közé.
- Hű... - A galagonyán túl egy apró tér volt, nyilvánvalóan évek óta senki nem tette be ide a lábát. A szökőkút posványos vizében avar és moszat úszkált, a követ moha és kosz fedte. Elvarázsolva fordultam körül. Bámészkodásomból újabb rikkantás zökkentett ki. Egy korhadt, félig összedőlt pad alatt meg is láttam a szajkót; a madár a leszakadt deszkák alá szorult be, legalábbis elsőre úgy tűnt. - Nyugi, ki akarlak szedni - szóltam a fülsiketítő szirénázásba kezdő madárra, aki láthatóan megijedt tőlem, hiába közelítette felé guggolva, és rendkívül lassan. - Te jó ég, ti a harmadik legokosabb állatok vagytok, maradj már. Hé! - Elrántottam a megcsípett ujjam. Büdös szárnyas. - Tudod, itt is hagyhatnálak - emeltem fel az egyik deszkát, mire a szajkó elhallgatott, és hagyta, folytassam az ügyködést. Nem telt bele egy percbe, és kutyaugatás közepette felreppent a földről. Az egyik galagonyára ülve még egyszer visszanézett rám, majd vakkanott egyet, és  elszállt. Fejem csóválva néztem utána. - Bolond.
A következő pillanatban megzördültek a levelek a szökőkút túloldalán, és egy férfi lépett elő közülük. A full fekete öltöny szett nem igazán illet a Central Park ezen részére; de a belőle áradó hatalom jobban feszélyezett. Zöld szeme alaposan végigmért, de úgy tűnt, fegyver után kutat. Ahogy semmit nem talált, összevonta a szemöldökét.
- Te nem a kapcsolatom vagy.
- Nem... - Ez valami maffiaügy? Neeem, egy ilyen aurájú fickó több, mint a maffia. Kíváncsian szemlélt, a szökőkutat kerülve. Én is odébbmentem; magunk között akartam tudni a vízköpőt. - Miért, te ki vagy?
- Ezt én is kérdezhetném... - Brittje tökéletesebb volt, mint az enyém, de nem Angliából származott. Derű költözött a vonásaira, mikor felébresztettem a rókát, habár semmit nem láthatott belőle. Mégis, mintha felismert volna. - Te Kőrisvölgyből való vagy!
Meghűlt a vér az ereimben a név hallatán. Senkinek sem lett volna szabad tudnia róluk. Kővé dermedve figyeltem a férfit, válasz után kutatva. - Hol hallotta ezt a nevet?
- Hogyhogy itt vagy? Nem a szupertitkos, mindenki elől rejtett világban kéne lenned? - Hogy ismerhette? Én voltam az egyedüli kívülálló, aki tudott a hely létezéséről, legalábbis nekem ezt mondták. Földbe gyökerezett a lábam, még akkor sem engedett el, mikor az idegen közelebb jött. - Várjunk csak, te nem is... Te nem vagy igazán Kőrisvölgyből való. Mégis hogy jutottál be oda? És ami még jobb kérdés, hogy jutottál ki?
- Honnan tud róluk? - Nem figyelmeztethettem őket, de elháríthattam a fenyegetést. A férfi azonban csak nevetett.
- Nem kell félned, én is beavatott vagyok. Nem illetéktelen birtokosa a tudásnak. Még édesanyám ismertetett meg velük; mindig azt mondta, a varázshasználóknak jó, ha ismerik egymást. Loki vagyok - hajtott fejet -, Asgardból.

~~~~~~~~

Hát, jó reggelt!
Ez egy pöppet rövidebb rész lett a szokásosnál, de nem hagyhattam elúszni ezt a tökéletes befejezést. Jól telt az őszi szünet? Kitartás, már csak másfél hónap karácsonyig, és már mos lehet bömböltetni az ünnepi dalokat. Most egész jól állok részek terén, szóval nem valószínű a késés, de jönnek az OKTV-k, úgyhogy semmi sem biztos. De már folyamatban van a következő fejezet 👌
Na jó, duma vége. Good night, sleep tight, don't let the bed bugs bite!