A Tattooed Little Fox

Such a family

Mivel még az autókölcsönzőbe is be kellett térnünk, hogy visszaadjuk a motort, alaposan kicentiztük a reptérre érést. Épp csak beléptünk az épületbe, egy biztonsági őr sietett elénk, és a leszállópálya magán részére vezetett minket, közben végig arról fecsegve, hogy Mr. Stark pár percen belül megérkezik, és ne aggódjunk nem kerül sor átvilágításra, és még pont időben toppantunk be. A szószátyarsága ellenére hatalmas gombóc nőtt a torkomban, s veszettül vert a szívem. Buckyn is láttam az idegesség nyomait. Mindketten a másik kezét szorongatva próbáltunk lenyugodni, de egyikünk gyomra se oldódott ki a csomóból, amivé összeugrott. Már majdnem remegtem a feszültségtől, mikor kiléptünk a szabadba; a szürke aszfaltra éppen akkor ereszkedett le egy quinjet. Földbe gyökerezett a lábam, ahogy lenyílt a gép rámpája, de Bucky finoman előre tuszkolt, amint ismerős alakok siettek elő. Tágra nyílt szemmel figyeltem őket.

Pietro ért elsőnek hozzám. Ez csak természetes volt, mégis majd' elsírtam magam, ahogy a karjába kapott. Elfúló hangon ismételgettük egymás nevét, amíg a többiek nem érkeztek meg. Wanda volt a következő, nem sokkal utána pedig Steve. A férfi arca ugyanolyan elgyötört volt, mint az enyém, az ölelését mégis az ikreken át is megéreztem. Clint és Tony futott be, majd Nat, Bruce, sőt, Vízió is. A könnyeimen át és a vállam fölött mintha Thort pillantottam volna meg a quinjet lábánál, de nem foglalkoztam vele. Lekötött a csapat szorongatása, a csoportos zokogás, és a megkönnyebbülés, hogy egyikük se undorodott, félt, vagy egyszerűen csak tartott tőlem. Olyan könnyűnek éreztem magam, mintha csontok helyett héliumos lufik lettek volna bennem.

- Olyan mérhetetlenül idióta vagy, Cas - súgta a fülembe Wanda egy egész perc után, s elhúzódott, bár kezét még mindig a karomon nyugtatta. Pietro sem engedett el, bár helyet adott Steve-nek és Tonynak, akik, mint rémült és mérges apukák meredtek rám.

- Ne merj még egyszer ilyet csinálni, okés? - öleltek át másodszorra is. Mindkettejük szeme körül éjsötét karikák pihentek, és kibuggyanni vágyó könnyek fátyolozták el. Aztán Tony pillantása Buckyra tévedhetett, mert éreztem, ahogy minden izma megfeszül, és lassan eltolt magától. Nat tekintetében is düh lobogott, amint felé indultak. Szipogva ragadtam meg a könyöküket.

- Ne. Ha ő nincs... - Megint csak a sírás kerülgetett, mikor összekapcsolódott a tekintetünk  - Előbb menjünk haza. Utána letámadhattok, csak...

- Nem téged akarunk letámadni Cas - állt Clint is melléjük, bár az arckifejezése nekem se ígért sok jót. Az ikrek még mindig karomon lévő kezéből merítettem erőt.

- Ha hazaértünk. Mert velünk jön.

- Hát biztos, hogy... - Tony frusztráltan ugyan, de elhallgatott, mikor Steve elővette a náciknak tartogatott nézését. A férfi emlékeztette, hogy nem a bosszúért jöttek. - Jó. De egy emeleten se lesz velünk.

Nem volt erőm vitatkozni vele. A családommal körülvéve is folyton azt ellenőriztem, a róka a helyén van-e. Még láttam, amint Steve int a barátjának, de Wanda és Pietro szelíden a quinjet felé tuszkoltak. Talpunk alatt az aszfalt olyan szürke volt, mint amilyennek éreztem magam.

- Örülök, hogy megvagy, rókák lánya - tette széles tenyerét Thor a vállamra, mikor beléptünk a gépbe. Kedves mosolya megnyugtatott kissé.

- Én is, Thor.

Az ikrekkel közrefogva telepedtem le a raktér faláról lehajtható ülésekre, és még mindig remegő gyomorral figyeltem, ahogy a többiek besorjáznak. Tony a pilótaszék felé menet nyomott egy puszit a fejem búbjára, és a szokásos önelégült vigyorát villantotta rám, mintha minden az uralma alatt és rendben lenne. Clint és Nat az ikrek két oldalán foglaltak helyet, a nő le se vette a szemét a gép túloldalán ülő Buckyról. A férfi Steve mellet kuporgott. Mikor végre elkaptam a pillantását, vagy harminc dolgot próbáltam a tudtára adni, köztük azt, hogy köszönöm, ezen is túl leszünk, szeretlek. Azt hiszem valamennyire megértette, mert a szája sarka kissé felfelé kanyarult.