8; I'm naked

596 31 0
                                    

Visszahajtottam fejem vállára és úgy vártam, hogy odaérjünk.

Két óra múlva fáradtan, zsibbadtan szálltunk ki a kocsiból egy erdőben lévő tisztáson egy tótól nem messze.

- Kiszedjük a cuccokat, addig körülnézhettek - mondta Ash és Micealel elkezdték kipakolni a táskákat a kocsiból. Cal megragadja a kezem és elkezd húzni az erdőbe.

- Cal mit csinálsz? - kérdeztem tőle, mert még mindig ráncigál.

- Majd meglátod - kezemet el nem engedve húz továbbra is maga után. Egy tíz perc séta után odaértünk a tóhoz. Ámulva néztem a kristálytiszta, kék vizet, a halakat, amik tisztán kivehetőek. Közelebb sétálok a vízhez, de olyan távolságban, hogy a víz ne érje el lábamat. Orromból kiveszem a csövet és mélyet szippantok a friss levegőből. Calum mögém lép és végig simít bal kezemen. - Tetszik? - suttogja bele fülembe.

- Ez...gyönyörű - mondom elképedve és hátrapillantok. Mosolyogva figyel engem és egy puszit nyom orromra.

- Örülök - suttogja, majd egyszer csak egy vízcsepp esett az orromra. Nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet, mert azt gondoltam valamelyik nagy fáról csöppent rám. Tekintetem visszavezettem a vízre és azt kémleltem. Pár perc elteltével csepp esett az arcomra, viszont most több is követte. Lassan cseperegni kezdett az eső. - Menjünk vissza mielőtt jobban elered - sóhajtott. Egyre jobban szedtük a lábunkat, mert az eső egyre szaporábban hullott alá az égből. Beszaladtunk egy nagy fa alá, de már így is csurom vizesek voltunk. Nevetve dőltem neki a fának és Calra néztem.

- Ezt jól megfogtuk. Szerencséd, hogy vízálló ez a szerkezet - mutattam a táskámra és a belőle kikukucskáló csőre. Egyetértően bólintott, de aggódva fürkészett.

- Jól vagy? - lépett közelebb. Aprót biccentettem. - Biztos?

- Persze, semmi bajom azon kívül, ami eddig is volt - mondtam és rá mosolyogtam. Megvártuk, amíg eláll az eső és visszaindultunk a többiekhez. Nevetve léptünk be az óriási sátorba, mire Luke és Ash furán ránk nézett.

- Mi ez a jó kedv? - dugta ki a fejét Mikey a jobb oldali „szobából".

- Hidd el Mike, mi se tudjuk. Nem vagy egyedül - ment oda Luke Mikehoz, átkarolta a vállát és fülébe suttogva nézett néha ránk. - Talán terveznek valamit. Elveszik a csokikat - mondta még mindig suttogva, közben bólogatva.

- Igen Luke pontosan ezt terveztük - mondtam neki nevetve. - Azt hiszem elmegyek átöltözni - vettem egy nagy levegőt miután sikeresen abba hagytam a nevetést.

- A jobboldali rész a tiéd - biccentett arra Ash. Bólintok, majd belépek a kis helységbe és becipzározom. A táskámból - amit időközben becipeltek - kiveszek tiszta alsóneműt, egy pólót és egy nadrágot. Magamra kapom őket és a gyógyszeres táskámban kezdek kutakodni egy pár gumikesztyű után.

- Rosie, bejöhetek?

- Persze - mondtam és tovább kutakodtam a táskában. Hallottam, ahogy a cipzár elhúzódik és belép.

- Khmm...azt tudtam, hogy a tónál jó a kilátás, de azt nem, hogy azt valami felülmúlja - mondta, mire megfordultam és egy rosszalló pillantást küldtem felé.

- Calum Thomas Hood, fogd vissza magad, a legjobb barátodat meg végképp! - vigyorogtam rá kacéran és végszóra kihúztam a dobozból a gumikesztyűket. Felnevetett és közelebb sétált. - Na mi van, nem sikerült?

- A közeledben elég nehéz visszatartani - ölelte át derekam, mire én rákvörös fejjel a földet kezdtem pásztázni.

- Turbékoló fiatalok, tudom, hogy megszakítom a szerelmetes eszmecseréteket, de gyertek mert Mike mindjárt felgyújtja az erdőt. Nehogy lemaradjatok róla - jött be Luke szemét eltakarva kezével.

- Luke el ne vedd a kezed, pucér vagyok - kiáltott fel hisztérikusan Calum. Röhögve léptem tőle odébb és vállamra csaptam a táskám, a csövet pedig az orromba raktam.

- Gratulálok haver - veregette meg Cal vállát Luke. - Mikor érkezik a baba? - Mind a hárman fuldokolva a nevetéstől léptünk ki a sátorból és telepedtünk le a tűz köré.

- Felelsz vagy merszezünk - dobta fel az ötletet Mike. Miután mindannyian beleegyeztünk Mike kihozott egy üveget és a kis körünk közepére rakta, majd megpörgette. Ashnél állt meg.

- Ash felelsz vagy mersz? - néz rá Michael egy sunyi vigyorral.

- Felelek.

- Hmmm - csavargatta Mike a nem létező szakállát. - Van valaki a látóhatáron?

- Hát öhmm....igen - mondta és fülig elvörösödött. Jujjj, Ash szerelmes!!

- Azta a hősszerelmes. Na és ki? - könyökölt a térdére Luke.

- Egy körben egy kérdés - fonta össze a karjait Ash. Fogta az üveget és megpörgette. Elég hosszú ideig csak pörgött, de végül Luke-nál állt meg.

- Na drága Lukey, felelsz vagy mersz?

- Öhmmm....merek.

- Nagyon helyes. Nagyon helyes - morfondírozott. - Ugorj be a tóba meztelenül - mondta. Luke nagyot sóhajtva felpattant és a tó felé indult. Mi is követtük és a tótól kicsit távolabb megálltunk, amíg levetkőzik. Hátrapillantott és bemutatott Ashnek, majd beugrott a tóba. A nevetéstől fulladozva néztük, ahogy kinyúl az alsójáért és a móló takarásában magára kapja. Felsétáltunk a mólóra és onnan néztük, ahogyan szerencsétlenkedik a vízben.

- Na gyere haver - nyújtotta felé a kezét Cal. Luke megfogta a kezét, rám kacsintott és végszóra berántotta Calumot a vízbe. Prüszkölve úszott a felszínre nagyokat pislogott felénk. - Bunkó - nyomta le Lukot a víz alá.

Helóka! Remélem tetszett ez a rész is. Próbáltam humorosra és izgalmasra megírni. Na de a kövi részt remélem várjátok és adok is okot rá, mert elárulom, hogy valami nagyon szuper fog történni. na jó nem csak szuper de ez is, az is.😊Adok egy mondat előzetest, hogy kis izgalom, ha eddig nem is (amit nem remélek) lesz:

- Rosie... - kezemeterősebben szorította. Kicsi habozott, majd vett egy nagy levegőt és végrekinyögte.

Xx Lili

Beside You (c.t.h.) [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now