Beside You (c.t.h.) [BEFEJEZETT]

2; Ash

Miközben ezeken gondolkoztam úgy elment az idő, hogy már bőven kilenc óra volt, tehát valószínűleg a kislány is felkell. Komótosan feltápászkodtam az ágyamból, nyújtóztam egy nagyot, majd a fürdőbe csoszogtam. Megmostam az arcom és fogam, kifésültem sötétbarna, derékig érő hullámos hajamat és visszatotyogtam a szobába. A szekrényemhez vezetett az utam, ahonnan kikaptam egy macinacit, egy fehér pólót és egy combközépig érő mustársárga kardigánt. Ezeket magamra kapkodtam, odamegyek az oxigéntartályhoz, megnézem rendesen van-e beállítva, majd a csövet becsúsztatom füleim mögé és a kanül ágait az orromba illesztem. A hordozható oxigénkoncentrátort a vállamra csapom, szám elé felveszem a maszkom és kezemre gumikesztyűm, cipőmbe belebújva útnak indulok a 110-es szobába. Elhaladok a 7. emeleti recepciós pult mellett és mosolyogva (bár ezt nem láthatják a maszkom miatt) köszönök Lesli-nek, aki épp telefonál gondolom megint a barátjával. Mivel én a 643-as szobában vagyok ezért le kellett mennem a 2. emeletre, így megcéloztam a nyugati lifteket, de ahhoz át kellett mennem az idősek részlegén. Illedelmesen köszöntem az időseknek, ügyelve arra, hogy tartsam a biztonságos távolságot. Beszálltam az épp akkor megérkező liftbe és benyomtam a 2-es gombot, ami ezek után fehéren világított, míg le nem ért a 2.-ra. Átsétáltam az „üveghídon", ami átvezetett a gyerekosztályra. Ott aztán kivágtam a kétszárnyú ajtót és célirányosan a 110-es felé vettem az irányt. Közben köszöntem pár gyereknek, akiket régebben ismertem meg. Lepacsiztam Tommal, az itteni recepcióssal és befordultam a folyosó végén. Tudtam hol van ez a szoba ugyanis amikor még a gyerek „kategóriába" tartoztam a 113-as szobában voltam. Kimerülten álltam meg célom előtt és térdemre támaszkodva próbáltam normalizálni légzésemet. Azért nincs közel ez a szoba, úgyhogy rendesen kifárasztotta a tüdőmet ez a séta. Miután viszonylag lenyugodott a tüdőm és már nem éreztem ezt a kétségbeesett levegő utáni kapkodást aprót kopogtam az ajtón, melyen ott virított a név. Ashley McFree. Lábdübörgést hallottam, majd az ajtóban megjelent egy rövid barnahajú lány. Ruhája egyszerű, otthonos volt. Haja nyitva volt, de egy hajpánttal eltűrte a szeméből. Arcát a csövek szelték át, orrában pedig szintén ott díszelgett a kanül. Mögötte az ágyon egy könyv hevert, valamint rengeteg teleírt lap.

- Szia Ashley, Hailey vagyok - mondtam, majd intettem neki egyet - Remélem nem zavarok.

- Jajj, dehogy zavarsz, épp halálra untam magam. Amúgy Ashley vagyok, de ezt már tudod - mondta, miközben behúzott a szobába és lenyomott a fotelbe, majd ő is helyet foglalt az ágyán - Hailey...-itt hezitált kicsit, mire küldtem felé egy bátorító mosolyt - mesélsz a tuberkulózisról, mert nekem csak épphogy említettek róla, azt figyelemben se véve, hogy emiatt vagyok itt - mutatott körbe.

- Persze, szívesen. Szóval, az MTB nem egy halálos betegség. Megfelelő gyógyszer keverékekkel ki tudnak gyógyítani belőle. Persze vannak, akik belehalnak, de általában a gyógyszerek segítenek és körülbelül nyolc-kilenc hónap múlva haza is mehetsz egészséges tüdővel. A tuberkulózissal, mint gondolom már tapasztaltad, köhögő rohamokkal, lázzal, étvágytalansággal, borzongással és izzadással, fáradsággal és sápadtsággal jár. A gennyes váladék felköhögése normális ilyenkor, úgyhogy ajánlott egy dobozt a közelünkben tartani, amibe köphetünk. Előfordulhat, hogy a betegség elzárja a légutakat fuldoklást okozva, de a kórházban lévő rendszeres ellenőrzés és nővérhívó gombbal elkerülhető vagy gyógyítható - mondtam el kb. a lényeget. Kicsit szaporábban vettem a levegőt, de per pillanat nem foglalkoztam ezzel.

- Te mikor kerültél ide? - kérdezte izgatottságtól csillogó szemmel.

- Hat éve - mondtam. Tekintetem, mely eddig a szobát fürkészte Ashley-re kúszott, aki tátott szájjal nézett rám - Nálam máshogy alakultak a dolgok, mint az általában szokott. A tuberkulózist kétféleképpen lehet gyógyítani, vagy gyógyszerekkel, vagy műtéttel. Az én esetemben olyan mutáns baktérium okozta a fertőzést, amit nem gyógyítanak a gyógyszerek csak lassítják a szaporodását. Az idekerülésem után fél évvel látták be az orvosok, hogy a gyógyszerekkel nem nagyon érnek el semmit, ezért felvetették a műtéti beavatkozást. Viszont itt is közebjött valami. Kiderült, hogy veleszületett rendellenességem miatt a tüdőm különböző részei nem műthetők. Az egyetlen megoldás a teljes tüdőcsere, de... - sóhajtottam egy nagyot - azóta sem találtak megfelelőt.

- Úristen, szegény. És ha nem lesz megfelelő tüdő egy időn belül a gyógyszerek nem tudják már visszatartani a baktériumot és akkor... - nézett rám nagy szemekkel. Nem fejezte be a mondatot, úgyis mindketten tudtunk mi lett volna a vége. Hihetetlen milyen éretten fel tudja fogni ezt az egészet hét évesen.

- Pontosan. Az történne - mondtam egy szomorkás mosoly kíséretében. - Na és nálad, hogy fedezték fel? - tereltem a témát. Felkapta a fejét, aztán elmosolyodott.

- Egyfolytában köhögtem, ezért anyáék elvittek orvoshoz, ahol azt mondták tüdőgyulladásom van. Felírtak gyógyszert és hazaengedtek. Pár napra rá nem hatott semmi és egyre jobban köhögtem, aztán egyik reggel felköhögtem ezt a trutyit ezért anyáék behoztak a kórházba. Csináltak egy tüdőröntgent és diagnosztizálták az MTB-t - mesélte. Mosolyogva megsimítottam a karját, erre ő elrántotta azt egy kuncogást követően. Egész karja libabőrössé vált, ami engem is kuncogásra késztetett.

Sokat beszélgettünk és nevettünk. Jó volt úgy lenni valakivel egy légtérben, hogy nincs teljesen bebugyolálva mindenféle védőruhával. Egyóra után, viszont jöttek hozzá ellenőrzésre, ezért úgy döntöttem lemegyek a kórházhoz tartozó kert szerűségbe rajzolni. Ezzel csak egy baj volt: a jegyzettömböm, kabátom, sapkám és sálam a szobámban hagytam. Ne de jó!!! Sóhajtva indultam vissza a szobámba. Befordulni a sarkon, kétszárnyú ajtón és üveghídon át, be a liftbe, fel a 7.-re és célirányosan a szobámba. Ott gyorsan megragadtam a füzetem és a ceruzám, magamra kaptam a ruhadarabokat (amik nélkül egy jó megfázást is összeszednék) és mentem is a liftekhez. A lift lassan indult lefele, miután benyomtam a 'földszint' gombot. Az ajtó tetű lassan kinyílt én pedig kiléptem ebből a masinából, ami szerintem azóta nem volt felújítva mióta megalapult a kórház.

                           _________

Na hello Szószok. Bocsi hogy késtem egy napot csak év vége van, meg az évzárón is narrátor leszek és arra gyakoroltunk meg stb. Remélem tetszik majd ez a rész is. Én igyekeztem. Előre is bocsi a helyesírási hibákért csak keső van😅.
xx Lili