Beside You (c.t.h.) [BEFEJEZETT]

14; Pea soup

Beszélgetésre figyeltem fel.

- Claire, van valami fejlemény? – anya aggódó hangja vízhangzott a szobában.

- Linda nem akarlak elkeseríteni, de Hailey állapota nem javult semennyit, sőt romlott is kicsit – Claire szomorkás hangja ütötte meg a fülemet.

- Mi történt? – kétségbeesett volt, hallani lehetett rajta.

- Csak annyit mondok, hogy a baktérium kihasználja a kómás állapotot és Hailey gyengeségét – sóhajtott. – Linda, a tuberkulózis miatt maximum öt hónapig tudjuk így tartani. Utána le kell kapcsolnunk, ha csak nem akarja látni ahogy a betegség lebontja belülről Hailey-t – suttogott, alig hallottam. Egy dolog fogalmazódott meg bennem. Fel kell kelnem! Csak egy baj volt: nem tudtam. Pár percen belül már nem hallottam a beszélgetést, mert az a bizonyos sötétség megint magával ragadott.

C A L U M

Egy hete. Egy hete történt, hogy Hailey kómába esett. Azóta ki se mentem a szobából csak ha nagyon éhes voltam. Hatalmas bűntudatot érzek.

- Calum most azonnal nyisd ki – dörömbölt Ashton.

- Minek? – kiáltottam ki a Hailey szülinapján készült képet szorongatva.

- Haileyvel kapcsolatban – mondta, mire villám sebességgel rohantam az ajtóhoz és téptem fel azt.

- Mi van vele? Felébredt? Jobban van? – bombáztam kérdéseimmel.

- Na kijöttél – mosolyodott el. – Most, hogy ez megtörtént... – csukta be mögöttem az ajtót. – Elmegyünk valahova.

- Engem hagyjatok békén – fordultam vissza, de megfogta a karom és lehúzott az emeletről. – Most felveszed a cipőd, dzsekid és beülsz a kocsiba – sóhajtottam és megtettem, amit mond. Mind a négyen bent ültünk a kocsiban, mikor Ash gázt adott és elindultunk. Nem igazán figyeltem merre mentünk, csak Rosie-n járt az eszem. Vajon jobban van? Miért kellett ennek történnie? A szerelem borzasztó szar. Miért van ez a betegséges dolog? Bár, ha ez nincs sosem találkozunk. Akkora egy barom állat vagyok, hogy tehettem vele ilyet? Mindenki azt mondja nem az én hibám, de én valahogy nem tudok nekik hinni. Teljesen tisztában vagyok, hogy nem én okoztam az egészet. A tüdőgyulladás is kihatott rá nem csak az, amit tettem, de akkor is. Egy hatalmas fehér épület előtt fékezett le a kocsi.

- Na neeem – mondtam és megpróbáltam kiszállni a kocsiból, de Ash bezárta az ajtókat.
 
- Calum te most szépen bejössz velünk és meglátogatjuk Hailey-t – közölte velem ellentmondást nem tűrő hangon és kiszállva a kocsiból a bejárat felé kezdtek terelni.
 
- Linda minden oké? – kérdezte Luke, mikor a 7. emeletre érve megláttuk a síró asszonyt. 
 
-Nem, semmi nem oké – törölte le könnyeit kezével.
 
- Hailey? – suttogta Michael.
 
- Azt mondták maximum öt hónapig tarthatják gépeken. Ha addig nem kel fel le kell kapcsolniuk, mert a baktérium lebontja a testét – remegett meg a hangja. – Mi lesz, ha nem kel fel? – kiborult. Végleg. – Nem tudom elképzelni, hogy ő nincs az lehetetlen – sírt arcát kezébe temetve. Megtörölte a szemét es intett felénk. – Nyugodtan menjetek be. Jogotok van hozzá – bólintott. Felemeltem a fejem, majd amiért a fiúk úgy néztek rám, mint egy világi idiótára a szoba felé indultam. Óvatosan benyitottam és beléptem a helységbe. Az ágyhoz vezettem a tekintetem, majd megindultam felé. Élettelenül feküdt, barna haja szétterült a párnán. Arca sápadt volt, szája lila, mintha most jött volna ki a fagyos vízből. Leültem az ágya melletti székre es megfogtam jéghideg kezét. Arcomon legördült egy könnycsepp, ahogy arra gondoltam, hogy talán sosem látom többé csillogó barna szemeit, édesen csengő hangját és gyönyörű mosolyát. Hihetetlen bűntudat és hiányérzet lett urrá rajtam, ezért jobban szorítottam – enyémhez képest – apró kezét.
 
- Rosie tudom, hogy nem hallod, de jelen pillanatban nem érdekel – suttogtam. – Én vagyok a világon a legérzéketlenebb és legelcseszettebb ember. Borzasztó dolgokat mondtam neked, amiket egyáltalán nem érdemeltél volna meg. Tudom, hogy nem fogsz megbocsátani, úgyhogy csak egy dolgot kérek. Kérlek, ha nem is miattam, de kelj fel – gördült le egy könnycsepp az arcomon, amit gyorsan le is töröltem. Lehajoltam hozzá és apró puszit nyomtam homlokára, majd felálltam és az kisétáltam. Az ajtóból még visszanéztem és egy szomorú sóhajtás után kiléptem a többiekhez.
 
H A I L E Y
 
Bárhonnan felismerem ezt a kezet. Ezt az érintést. Amitől mindenem bizseregni kezd. Nem volt itt sokáig, sőt a beszéde végét sem hallottam. Próbáltam „jelen” maradni, de nem tudtam.
 
/- Add már vissza – ütögette Luke Mikeyt.
 
- De neeeeem én akarom megenni – visítozott kislányos hangon Piroska és továbbra is próbálta biztonságban tartani az utolsó epres gumicukrot. Tüsszentettem egyet, ezért Michael ijedtében ugrott egyet és rám nézett. Luke ezt kihasználva kitépte a kezéből az édességet és betömte a szájába.
 
- Hahahaha én nyerteeem – nyammogott. Mike durcizva kuporodott össze a fotelben.
 
- Michael mi lett a turnétokkal? – támaszkodtam meg a kezemen.
 
- Az orvos azt mondta, hanyagolnom kell az ugrálást és a repülést egy időre, busszal meg nem akartunk nekivágni Amerikának, úgyhogy eltoltuk a turnét – rántott vállat.
 
- És meddig leszel még itt?
 
- Ja már rég kiengedtek – vont vállat.
 
- Akkor minek jártok ide szinte minden nap? – megigazítottam a pólómat és kinyújtottam elzsibbadt lábaim.
 
- Én tudjam? – nézett rám halál komolyan, mire bólintottam.
 
- Jó társaság vagy – szólt közbe Ashton, aki eddig a telefonját bújta.
 
- Hát köszönöm szépen – mosolyogtam rá. Hemmo nyökögött egyet ezért odafordultam hozzá. – Mi bajod Luke?
 
- Éhes vagyok. Borsólevest akarok enni – komolyan úgy viselkedett, mint egy gyerek.
 
- Akkor menjetek el kajálni – áltam elő az ésszerű válasszal.
 
- De lusta vagyok – nyafogott. – Nem hozatsz nekem borsólevest azzal a csajjal? – nézett rám kikutya szemekkel.

- Nem bocs. Martha-t azért fizetik, hogy a betegeket szolálja ki ne a látogatókat – rántottam vállat.
 
- Ajjjjjjjjjjj – nyúlt el a fotelben. Elröhögtem magam, majd furcsa érzés kerített hatalmába. Mintha figyelnének. Körbe néztem a szobában, Luke nyafogva fetrengett, Ash a telefonját bújta, Mike pedig a cipőjébe dugta a fejét. Ezt nem teljesen értettem, de mindegy. A tekintetem megakadt a negyedik srácon, aki még a szobában tartózkodott. Barna haja belelógott mogyoróbarna szemébe, amit egyémbe fúrt. Kifejezéstelen arccal bámult engem. Átfutott valami rajta, amiben gyengédséget, aggódást és szeretet fedeztem fel, de ezt nem igazán tudtam hova tenni, mert eddig mindig bunkó volt velem, ezért betudtam a fáradságomnak. Elkapta rólam a szemét és a fiúkhoz fordult.
 
- Megyünk? El kéne menni kajálni -állt fel.
 
- Borsóleves megyeeeek – pattant fel Luke. – Szia Hailey – fordult vissza az ajtóból, majd már csak azt hallottam, hogy rászólnak, hogy ne kiabáljon.
 
- Csáó kislány – köszönt el Ash. Mike intett, Calum meg…Calum meg csak úgy kisétált. Mit is vártam? Miért köszönt volna? Valami ügyben kifolyólag utál.

Hey! Remélem tetszett. Ha valaki esetleg nem tudná a We are others! sok idő után, de új résszel gazdagodott, úgyhogy ha gondoljátok kukkantsatok bele.

Na viszont lassacskán mimden kiderül arról az átugrott nyolc hónapról. Remélem tetszik a könyv ha igen jelezheted.

Xx Lili