Beside You (c.t.h.) [BEFEJEZETT]

12; "Little Hailey"

1 héttel később

H A I L E Y

Egy ágyon fekszek. Testem minden része ólom súlyú. Szememet képtelen vagyok kinyitni. Tüdőm elviselhetetlenül fáj. Lélegezni képtelen vagyok, érzem is, hogy számra hatalmas lélegeztető van ráerősítve. Alig éreztem végtagjaimat. Bármennyire is próbáltam nem tudtam megmozdítani semmimet. Nem tudom mi lehet velem, de nem túl bíztató. Az utolsó emlékem, hogy megnyomom a nővérhívót és ennyi. Képszakadás.
Meghallottam, hogy egy ajtó nyílik, majd valaki megfogta élettelen kezem.

- Mi lesz velünk, ha nem kel fel? – anya. Hangja kétségbeesett volt, épp, mint ahogy én is éreztem magam.

- Nem tudom Linda, nem tudom – sóhajtott fel apukám mély, rekedt hangján.

- Istenem. Én annyira aggódok érte – megremegett anya hangja. Próbáltam valami jelet adni arra, hogy hallom őket. Minden rendben…legalábbis szerintem, de mintha a világ legnehezebb tárgyát rám tették volna. Nyomott, fáj, feszített. Kezemen a szorítás gyengült, majd végleg elmúlt. A léptek hangja egyre halkultak, ajtó csapódott, majd néma csend lett.

/Az ágyamon ültem. Még otthon. Mellettem egy kislány. Haja válláig ért és be volt fonva egy kis tincs. A szoba fala rózsaszín volt, néhol unikornis vagy épp hercegnők poszterek díszítették. Mikor végig néztem a kislányon rájöttem ki is ő. Én öt-hat évesen. Kívülről láttam az egészet, belekerültem a saját emlékembe.

- Hailey, megjött – nyitott be a szobába anya. Haja még barna volt, szemüvege sehol. A mustársárga garbóját viselte, ami mostanra már csak a ruhatárja egyik féltetten őrzött darabja, ugyanis már a moly is megrágta, viszont ezt még apától kapta az első házassági évfordulójukra egy nyaklánc kíséretében és semmiképp nem szeretne megválni tőle. Gyerekkori énem izgatottan pattant fel és kirohant a folyosóra. Utána sétáltam, le a lépcsőn be a nappaliba. Kikukkantottam az ajtón és két kisgyereket láttam, amint egymást ölelve nevetnek a földön. Felálltak, majd a srác megölelte a mögötte álló nőt. Gondolom az anyukája lehetett. Visszafordult ’hozzám’, így jobban fel tudtam mérni. Nagyon sötétbarna haja volt. Szeme vágott és szintén sötét. Calum.

- Istenem – suttogtam magam elé. Mi ismertük egymást kiskorunkban. Cal mosolya ugyanolyan, mint „most”. Hangja vékony, kisgyerekhez méltó. Régi énem kiszaladt a kertbe, maga után húzva Calumot.

- Gyere Cal megmutatom az új játékomat. Kiléptem a teraszajtón és csak néztem a két gyereket ahogy a homokozóban játszanak. Leültem a fűbe és a gondolataimba merülve bámultam magam elé.

***
Az emlékben végig néztem ahogy ’én’ megmutatom Calnak az új plakátjaimat és ceruzáimat, amint zenét hallgattak apám gépén az akkor még ránk hatalmas fülhallgatókkal. Rajzoltak, ebédeltek, játszottak és most a fűben fekszenek és csak beszélgetünk néha-néha felnevetve. Én a kertben lévő padon ülök és múltbéli énünket nézem.

- Calum mondhatok valamit? – fordította oldalra a fejét a ’kis Hailey’.

- Igen? – döntötte ’felém’ a fejét.

- Én szeretlek – piszkálta ujjait.

- Úgy, mint a nagyok? – mosolygott rá Calum.

- Nem. Jobban – bújt hozzá a rövidhajú énem, mire Calum is hozzá bújt.

Üdv mimdenkinek👋🏻. Nos ez arész kicsit rövid lett, ezért ezer bocsi. Ha valakinek nem vili akkor a dőlt betűs rész "emlék" szerűség. 😉
Egy bónusz kép

Én asszem elmegyek meghalni❤❤❤❤😍😍😍😍😍🤤🤤🤤🤤🤤🤤🤤🤤🤤🤤🤤🤤🤤🤤🤤🤤🤤🤤🤤🤤🤤
Calum miért gyilkolsz? Istenem az a mosoly🤤🤤🤤🤤❤😍

Na jó mára ennyi nyáladzás.

Xx Mrs.Hood🤪🤪🤪