Becsület! [avatar ff] [Befejezett]

3

Már egy hete dolgoztam a hajón, amikor legközelebb kikötöttünk. Eléggé monoton napjaim voltak. Kaptam egy beosztást, hogy mit milyen gyakorisággal kell takarítani, és hogy lehetőleg mikor. Első nap még össze-vissza szenvedtem a felmosóvízzel, meg úgy általában sem éreztem rá erre a takarítói melóra. Szerencsére Iroh, nagyon türelmes volt, ami Zukóról nem volt épp elmondható. Azért igyekeztem nem teljesen az agyára menni.

Második nap megkérdeztem Iroh-t, hogy hallgathatok-e zenét takarítás közben. Azt mondta, nem tudja, hogy azt hogy akarom csinálni, de hallgathatok. Azóta a telómmal és a fülhallgatómmal kicsit jobban halad a munka.

Viszont volt egy nagy szívfájdalmam: Zuko szinte le sem tojt. Csak nagyon ritkán szólt hozzám, akkor is utasításokat osztogatott. Elhatároztam, hogy megpróbálok vele összebarátkozni, de soha nem volt alkalmam megszólítani. Azonban amikor végre kikötöttünk, és a hajó lakosainak zöme leszállt, hogy vásároljon, Zuko csak a tengert bámulta. Én is éppen indultam volna le, hogy vegyek magamnak valamit az első fizetésemből (hetente kapom majd Iroh-tól), de amint megláttam a korlátnak támaszkodó Zukót megtorpantam. Itt lenne a megfelelő alkalom, végre beszélhetnék vele.

De mit mondjak? - Kérdeztem magamtól. - Ha valami rosszat mondok, tiszta hülyének fog gondolni. Viszont, ha most nem szólítom meg, akkor talán soha nem megy túl a kapcsolatunk a herceg-takarítónő fázison.

Nyeltem egy nagyot, és odaléptem mellé.

-Zuko herceg! Nem jösz le vásárolni?

Zuko nem nézett rám. Továbbra is a tengert bámulta, úgy válaszolt.

-Van most fontosabb dolgom is a vásárlásnál. Fogalmam sincs, merre lehet az avatár, nélküle pedig nem lehet újra becsületem.

-Tudom. De...

-Ugyan mit tudsz te? - Fordult hirtelen felém. -Csak takarítgatsz egész nap össze-vissza, és néhány mondatfoszlányt elcsípsz a beszélgetéseinkből. Fogalmad sincs róla, milyen fontos nekem ez az egész.

Rosszul esett, hogy így beszél velem, ugyanakkor egy kicsit fel is háborodtam.

-Igenis sok mindent tudok! - Jelentettem ki, félretéve a jó modort. - Tudom, hogy hogy szerezted a sebhelyedet, tudom, hogy hol van az avatár, és azt is tudom, hogy...

-Tudod, hogy hol van az avatár? - Szakított félbe. A szeme csillogott az izgalomtól, amitől nekem ismételten görcsbe rándult a gyomrom.

Eddig úgy gondoltam, nem lenne szabad beleszólnom a dolgok alakulásába, de ha Zuko emiatt jobban kedvel majd, akkor miért ne?

-Van az a hajó, amelyikre a földidomárokat zárják. Na, ott elkaphatod!

-Ezt meg honnan szedted? Mit keresne az avatár egy földidomár hajón?

-Kérlek Zuko, khm Zuko herceg, bízz bennem! Ott vannak. - Mondtam nagy meggyőződéssel.

Zuko gondolkodott pár másodpercet, majd így szólt:

-Egy próbát megér. De figyelmeztetlek, ha átversz, búcsút mondhatsz az állásodnak.

-Igenis felség. - Mondtam meghajolva, majd lesétáltam a hajóról.

Éppen a piactéren nézelődtem, amikor Iroh lépett mellém.

-Helyes gyerek az unokaöcsém, igaz? - Kérdezte nagy természetességgel.

-Öhm, tessék? Nem! Vagyis... nem tudom...izé. - Jöttem teljesen zavarba.

-Ugyan már, nyugalom. Tudom, hogy mit érzel.

-Tu-tudja? Honnan tudja? - Kérdeztem megrémülve.

-Csak rád kell nézni. - Mosolygott.

-Uh... izé...

-Tudod, én nem csak takarítani vettelek ám fel. Aznap este, ahogy Zukóról beszéltél...nem is tudom, látszott rajtad, hogy remek társaságot tudnál neki nyújtani.

-Azt akarja mondani, hogy azért vett fel, hogy legyen egy barátja Zukónak?

-Hát persze, hogy azért! Ez a takarítónősdi csak egy álca. De látom, jó úton haladsz az unokaöcsémmel.

-Már amennyire nevezhetjük ezt jó útnak... - Gondoltam Zuko előbbi fenyegetésére.

-Ó, az ott jázmintea levél? - Iroh elspurizott az egyik stand felé, faképnél hagyva engem.

Álca... Ez csak egy álca. - Magamban még nagyon sokáig ízlelgettem ezt a szót.

Délutánra meg is érkeztünk a rab hajóhoz. Kiszállás előtt Zuko engem is maga mellé parancsolt, néhány katonával együtt. Ám alighogy átléptünk a másik hajóra, katonák rohantak felénk.

-Zuko herceg! -Üdvözölte az egyik lihegve. - Itt volt az avatár!

Zuko meglepett, de elismerő pillantást vetett felém.

-És kiszabadította az összes földidomárt. - Tette hozzá a másik zihálva.

-HOGY MI? - Zuko tüzet okádott mérgében (szó szerint). - Hogy tudtak elmenekülni? Itt nem tudnak idomítani!!

Látszott az őrökön, hogy berezeltek, és először nem mertek válaszolni. Végül az egyik, remegő lábakkal ugyan, de megszólalt.

-Sz-szenet idomítottak u-uram.

-Idióták, miért kőszénnel fűtik a hajójukat?! - Ám mielőtt a katonák válaszolni tudtak volna, Zuko folytatta. - Mindenki maradjon itt, Angéla, te velem jössz!

Engedelmesen követtem, és magamban vigyorogtam, mert ez volt az első alkalom, hogy a nevemen szólított. Eddig abban sem voltam biztos, hogy tudja, hogy hogy hívnak.

-Ha meg szabad kérdeznem, hová megyünk Zuko herceg? - Kérdeztem kiváncsian, amikor befordultunk, a fal mögé.

-Nyomokat keresünk. - Szólt hátra a válla fölött.

-Nyomokat?

-Hátha van itt valami, ami elvezet az avatárhoz. Te menj arra, én majd keresem itt.

Elindultam a kijelölt irányba, és miközben félrerugdostam az üres tálakat és a széndarabkákat, összeszorított foggal gondoltam arra, hogy Zuko most fogja megtalálni Katara nyakláncát. Zutara... blah, a hideg is kiráz tőle...

Nem telt bele két perc, és Zuko értem kiáltott.

-Igen? - Futottam oda hozzá.

-Ezt nézd! - Tartotta felém Katara nyakláncát. - Ez nem azé a kiscsajé?

-Katarára gondolsz? - Kérdeztem, magamban vidulva a ,,kiscsaj" szón.

-Rá! - Bólintott. -Úgy tűnik, szegényke elhagyta a nyakláncát. És én, lovagias hercegként kötelességemnek érzem, hogy személyesen adjam vissza neki. - Mosolygott gonoszul.