Becsület! [avatar ff] [Befejezett]

4

Zuko ezt követően a napjai nagy részét edzéssel töltötte. Takarítás közben hallottam, hogy azt hajtogatja Iroh-nak és az embereinek, hogy itt a nagy lehetőség, meg hogy érzi, hogy most elkapja az avatárt, meg bla bla bla. Nem is nagyon érdekelt. Hozzám ismét egy szót sem szólt, pedig újabb 5 nap telt el a rabhajón tett látogatásunk óta.

A 6. nap reggele is úgy indult, ahogy szokott, felkeltem, megreggeliztem, aztán indultam volna összeszedni a katonák szennyesruháit, de Iroh megállított a folyosón.

-Angéla, te sem láttad a lótusz kövemet? Már mindenhol kerestem, de tényleg, és sehol sincs.

-Sajnálom, uram, nem láttam. -Ráztam a fejem mosolyt erőltetve az arcomra.

Iroh észre is vette a műmosolyomat.

-Na mi baj van? Miért vagy így elkenődve?

-Ó, semmi, csak még álmos vagyok.

Iroh egy barátságos bólintással nyugtázta a füllentésemet, majd a fejét vakargatva indult tovább. Igazából szerintem ő is jól tudta, hogy Zuko miatt vagyok ilyen borús. Dehát végül is, mit vártam? Meglát, és majd egyből feleségül akar venni?? Szép lassan, Angéla. - Mondogattam magamnak. - Szép lassan! Hiszen még két hete sem ismer téged!

Gondolatmenetem végére érve megráztam a fejem, és elindultam a katonák kabinjai felé.

Éppen a katonák szennyes gatyáit mostam ki, amikor éreztem, hogy kiköt a hajó. Pár másodperc múlva az egyik szolga bejött a mosókonyhába, és közölte, hogy engedélyt kaptam arra, hogy leszálljak, és vegyek magamnak valamit, mert a tábornok is épp most vásárol be.
Több se kellett, otthagytam a szennyes alsókat a lavorral együtt, és mentem, hogy elköltsem azt a pénzt, amit Iroh még a múlt heti fizetésem gyanánt adott, de a múltkor nem vettem belőle semmit.

A piactéren hatalmas felfordulás fogadott. Szinte minden standnál Zuko emberei vásároltak, azonban nem maguknak, hanem Iroh-nak. Az idős tábornok mindent megvett, amit érdekesnek talált. Zuko ott állt mellette és a fejét fogta.

-Van már lótuszkő? - Kérdeztem, amikor melléjük értem, bár nagyon is jól tudtam a választ.

-Azt még nem találtam, viszont van itt egy csomó jó dolog.

-Mint például a tsungi kürt?! - Akadt ki Zuko. - Bácsikám, miért?

-Jól jön majd a zenés estekhez. - Rángatta a vállát Iroh. - Angéla, te is nézz szét, hátha találsz valami kedvedre valót. - Fordult hozzám.

Így is tettem, és egy darabig nézelődtem a piacon. Valami új ruhát akartam venni, mert lassan két hete ugyanazt hordom (persze kimostam párszor), de csak föld népe ruhákat árultak, ezért inkább nem vettem. Gondoltam, ha már a tűz hercegének a takarítónője vagyok, akkor járhatnék tűz népe ruhában, de gőzöm sem volt, hol lehet azt beszerezni. Inkább áttértem az ékszerekre. Ott is szinte az összes zöld-barna volt, és végig kellett néznem vagy 5 standot, mire végre találtam egy arany karkötőt, amin 4 medál függött, és mindegyik egy-egy elemet jelképezett.
Meg is vettem, mondjuk elég drága volt, a fizetésem fele ráment, dehát úgysem akartam semmi mást venni. Felcsatoltam a kezemre: se nem nagy, se nem kicsi, pont illett a csuklómra. Boldogan indultam vissza a hajóra, de hallottam hogy valaki a nevemet kiáltja.

Kíváncsian megfordultam; Zuko, Iroh, meg valami furcsa kalóz jött a hajó felé.

-Megvan az avatár! - Újságolta Zuko, miközben a másik kettő felment a fedélzetre. - Már csak követnünk kell a nyomát, és órák kérdése, hogy megtaláljuk. - Mondta olyan természetességgel, mintha az elmúlt napokban is beszélgettünk volna. - Átszállunk a kis hajóra, azzal gyorsabban utolérhetjük. Gondolom, te is jönni szeretnél, ha már neked köszönhetjük ezt! - Húzta ki a zsebéből Katara nyakláncát.

Hirtelen fel sem fogtam hogy mit mond.

-M-mi? H-hogy én is menjek veletek? Úh, ih, ez... ez nagy megtiszteltetés lenne. - Sikerült végre kimondanom.

-Ugyan már, ennyit megérdemelsz. - Rángatta a vállát Zuko, és már ment is fel a hajóra.

Az éjszaka közepén hatalmas ordibálársa ébredtem. Amikor kinyitottam a szemem, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, de megvilágosodtam, amint az egyik katona belökte a kabinom ajtaját, és szólt, hogy menjek, mert elkapták a lányt. A szememből azonnal elszállt az álmosság, még a hajamat sem fogtam össze, gyorsan kiléptem a kis hajó folyosójára, és majdnem elsodort a kifelé igyekvő katonák tömege, de szerencsére megkapaszkodtam az ajtófélfában, így nem tiportak a földbe... Én is siettem utánuk, mert nem akartam lemaradni semmiről.

Kint egész nagy embercsoport ácsorgott. Jobbról kalózok, balról Zuko emberei, középen pedig ott vergődött Katara, egy fához kötözve. Magamban megállapítottam, hogy élőben sokkal szebb, mint a rajzfilmben, és már előre féltem a most következő Zutara jelenettől. Megálltam a katonák mellett, összefontam magam előtt a kezeimet, és próbáltam úgy kinézni, mint aki a gonosz oldalán áll. Hát nem nagyon jött össze...

-Áruldd el, hol van az avatár, akkor nem bántom a bátyádat. - Kezde Zuko, halál nyugodtan.

-Ugorj a folyóba! - Kiáltott rá Katara durcásan.

Ez a mondat kisebb röhögést, és néhány ,,Hű de nagy beszólás!", vagy ,,Én máris félek tőled." szerű kommentet vont maga után. Még én is megeresztettem egy mosolyt, amikor az egyik kalóz röhögve azt mondta, hogy ,,Hallod Zuko, szerintem engedjük el, ilyen kemény kiscsajjal szemben biztos pórul járnánk!".

Zuko csendre intette a társaságot, majd folytatta.

-Próbálj megérteni! El kell fognom, hogy visszakapjak valamit: a becsületemet. - Beszéd közben megkerülte a fát, amihez Katara ki volt kötve, így egészen közel került hozzá, és a fülébe suttogott. - Cserébe talán te is visszakaphatsz valamit.

Éreztem, ahogy a hideg futkos a hátamon. Zutara... Sohasem kedveltem ezt a shipet, de azt mindenképpen el kellett ismernem, hogy ez így messziről nézve tényleg romantikusnak hatott...

Zuko elővette a nyakláncot, és Katara elé tartotta.

-Az anyukám medálja! - Ismerte fel a lány. - Hol szerezted?

-Nem loptam, ha ezt akartad kérdezni. - Válaszolt Zuko, miközben pár lépésre eltávolodott a fától. - Áruld el, hogy hol van! - Kiáltott rá Katarára.

-Nem! - Ellenkezett az.

-Elég volt a nyakláncokból! - Szólt közbe a kalózok főnöke. - A tekercset ígérted!

Zuko elővette a zsebéből a Katarától bezsákmányolt vízidomár tekercset (amit ugyebár a lány a kalózoktól lopott), a másik kezét pedig alá tartotta, és tűzbe borította. Csupán milliméterek választották el a papírt a lángoktól.

-Vajon mennyi pénzt érhet? - Kérdezte gondolkodást tettetve.

-Ne! - Kiáltották egyszerre a kalózok.

Én meg sem lepődtem, úgyis tudtam, hogy ez lesz... Így semmi poén sincs az egészben, hogy én már mindent tudok előre. Vajon képes vagyok változtatni a sztorin? Elvégre, a múltkor is azt hittem, hogy változtatok, ennek ellenére miattam alakult úgy a sztori, ahogy a rajzfilmben is. Mindenesetre nem hittem, hogy túlzottan bele szabadna piszkálnom a dolgok menetébe.

A kalózok kétségbe esését látva Zuko gonosz vigyorra húzta a száját, amitől én most is elolvadtam.

-Úgy tűnik, sokat! Segítsetek nekem megtalálni a szerzetest (gondolt itt Aangra), akkor visszaadom, és mindenki jól jár. Fésüljétek át az erdőt, és itt találkozunk! - Adta ki az utasítást.

-Rendben! - Sóhajtott a kapitány, majd intett a kalózoknak, hogy kövessék.

Amikor eltűntek a bozótban, Zuko felénk fordult.

-Ti ittmaradtok, és virrasztotok velem - Mondta az őröknek. - Angéla, te elmehetsz lefeküdni.

-De... -Tiltakoztam volna, de Zuko közbevágott.

-Érted küldök egy embert ha van valami.

-Köszönöm Zuko herceg! Jó éjszakát!
-Meghajoltam, majd felcammogtam a kis hajóra.

Amikor beértem a minike kabinomba, ásítottam egy nagyot, rádőltem az ágyra és már aludtam is.