Becsület! [avatar ff] [Befejezett]

1

Amikor feléberedtem, egy árokparton találtam magam, arccal a fűben. Lassan feltápászkodtam, és végignéztem magamon. Egyszerű fekete topánka volt rajtam, egy buggyos térdnadrág, és egy zöld póló, amit arany csíkok szegélyeztek. A hajam feszes kontyba fogva, a hajszálaim között maradt egy kis gaz, amit gyorsan ki is szedtem. Éreztem, hogy a telefonom a farzsebemben van, úgyhogy elővettem, hogy megtudjam, mennyi is az idő, vagy egyáltalán milyen nap van. Sejtelmem sem volt, hogy hogy kerülhettem oda, és mikor. Azt meg pláne nem tudtam, hogy hogyan került rám ez a hacuka. Az utolsó emlékem az volt, hogy otthon fekszem az ágyamban, ami igazából egy kanapé, és örülök, hogy az első kolis hét után végre haza mehettem. Erre most itt ébredek az árokparton, és nem, határozottan nem álmodom, hiszen hallom a fák leveleinek suhogását, érzem a nepfény melegét a bőrömön, és a fű ízét a számban. Pfujj!

Kisebb köpködés után felnyitottam a telóm aranybarna fedelét és megnyomtam a bekapcsológombot. Ám meglepetésemre nem a megszokott feloldóképem fogadott, hanem valami tájkép, egy vízesés, és egy rét. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy ez biztosan az én telefonom-e, de mivel az üvegfólia pont ugyanúgy volt megrepedve, feltételeztem, hogy az enyém. Így hát rántottam egyet a vállamon, és feloldottam a mobilt. Már szinte meg sem lepődtem, amikor nem az imádott Maiko-s háttérképemmel találtam szemben magam, hanem valami erdei ösvénnyel. Az óra délelőtt 11-et jelzett, az akku pedig 100%-ot. A napot viszont egyáltalán nem mutatta, akárhol kerestem. Jobbnak láttam hát elszakadni a telómtól, és inkább körülnéztem. Egy kis erdőt láttam magam előtt, a fák lombjain keresztül beszűrődött a fény. Mögöttem pár méterre egy ház hátulja, mellette pedig sorban több házikó állt. Aha! Ez egy falu, ennyiben már biztos lehettem. Úgy döntöttem oda megyek, és szétnézek, mert bárhol is vagyok most, nem hiszem, hogy csak úgy hopsz, hazakerülhetnék. Ami jelen pillanatban nem is tűnt olyan rossznak, tekintve, hogy nem kell visszamennem a koliba.

Kíváncsian kiléptem az utcára, ami meglepően régies volt de a következő pillanatban valami, vagy inkább valaki teljes erőből nekem csapódott. Csak egy hatalmas lökést éreztem majd egy ütést a hátamon, aztán valakinek a lábát az arcomban. Még mielőtt lett volna időm gondolkodni, sikolyokat hallottam, majd egyre erősebb lett rajtam a nyomás, így, gondoltam, még egy pár ember ránk esett. Pont amikor már nem kaptam levegőt, egy hatalmas széllökés szétrepítette az egész emberkupacot, majd valaki a kezét nyújtotta.

-Ne haragudj, nem láttalak. Jól vagy?

A fiú arcából semmit sem láttam a szemembe sütő nap miatt, de elfogadtam a segítségét.

-Igen, jól vagyok, semmi baj. És a telóm is jól van. - Tettem hozzá, amint csekkoltam az említett tárgyat.

-A... telód?

-Igen, a telefonom. - Most néztem először a fiú arcába, és belém hasított a felismerés. - Úristen! Te Aang vagy! Te vagy az avatár!

-Úgy bizony!

Több beszélgetésre sajnos nem maradt idő, ugyanis az a tucatnyi kislány, akik eddig a földön feküdtek, elkezdtek feltápászkodi.

-Örültem a találkozásnak, de most úgy látom, mennem kell, szia!

Amint ezt kimondta, Aang már nem volt sehol, a kislányok pedig sikítozva rohantak utána. Vigyorogva megráztam a fejem. Ezek szerint az avatár világában vagyok, méghozzá számításaim szerint Kyoshi szigetén. Arra viszont még mindig nem jöttem rá, hogy milyen céllal kerültem ide. Ekkor megpillantottam egy oldaltáskát a földön. Gondoltam, az egyik kislány hagyhatta ott, és fel akartam akasztani valahova, hogy ne porosodjon ott a földön. Ám amikor felvettem a piros-fekete-arany táskát, úrrá lett rajtam a kíváncsiság, ugyanis ez határozottan egy tűz népe táska volt. Nem értettem, mit kereshet ez egy Föld Királyság-beli szigeten. Felpattintottam a patentot, és kutakodni kezdtem benne. Egy fülhallgató, a könyv, amit aktuálisan olvasok, egy térkép, és valami uzsonnásdoboz volt benne.