Becsület! [avatar ff] [Befejezett]

11

Aznap a konyha és a fedélzet volt soron. Gyorsba' felmostam a konyhát, egy kicsit bájcsevegtem a szakáccsal és a kuktákkal, meg megkóstoltatták velem a fűszeres sült teknőckacsát. A konyhát nagyon szerettem takarítani, sosem engedtek ki üres gyomorral.

Mire felmentem a fedélzetre felmosni, az égen már ott kavarogtak a hatalmas szürke felhők. Zuko, Iroh, és pár ember ott ácsorogtak, és az eget bámulták. Csendben elkezdtem felmosmi, és közben hallgattam a beszélgetésüket.

-Á, úgy tűnik, hogy a nagybátyádnak mégis igaza volt. - Állapította meg Surak, majd hátraszólt nekem. - Angéla, nyugodtan hagyd abba a takarítást, az eső úgyis nemsokára lemossa a fedélzetet.

Tényleg ez lett volna a logikus, de nem Zuko parancsolta, úgyhogy megálltam a felmosóval a kezemben, és Zukóra néztem, mintegy megerősítést várva.
De Zuko Surakhoz fordult.

-Hadnagy! Te nem parancsolhatsz neki! És különben is, tanulhatál egy kis tiszteletet! Vagy tanítsak neked én?

Mivel ebből az jött le, hogy nem kaptam parancsot, folytattam a felmosást.

-Ráhagyhatod, Angéla! - Vetette oda Zuko, majd mindenkinek hátat fordított, és pár lépést előre sétált, a hajó orra felé.

-Mit tudsz te a tiszteletről? - Vágott Vissza Surak. Iroh-val aggodalmas pillantást vetettünk egymásra. - Az, ahogy az embereiddel beszélsz, a szorgalmasan dolgozó legénységgel, és bölcs nagybátyáddal, azt mutatja, hogy semmit sem tudsz a tiszteletről!

Otthagytam a felmosót, és Iroh mellé léptem. A tábornok idegesen ráncolta a homlokát, az én kezeim pedig ökölbe szorultak. Zuko egyelőre semmi reakciót nem mutatott, legalább is így hátulról semmi sem látszott rajta.
Surak folytatta:

-Önmagadon kívűl senki sem érdekel! De persze mit is várhatnék egy elkényeztetett hercegtől?

Dühösen tettem egy lépést előre, és tiltakozni akartam, de Iroh kitartotta elém a kezét, és megrázta a fejét.
Zuko hirtelen megfordult, és a kezét kihívóan Surakra szegezte. Az elfogadta a kihívást.

-Nyugalom! - Próbálta csitítani őket Iroh.

De semmit sem ért a próbálkozása, ugyanis azok ketten már egymásnak is estek. Iroh jobbnak látta közbeavatkozni, és alig, hogy Zuko keze elkezdett füstölni, közöttük termett, és szétválasztotta őket.

-Elég legyen! Mindnyájan elfáradtunk egy kicsit a hosszú út során. Biztosra veszem, hogy egy nagy tányér tészta után mindenki boldogabb lesz.

Surak a vállát rángatva bement a hajó belsejébe, Zuko pedig dühösen meredt Iroh-ra.

-Nem kell segítened rendet tartani a hajón!

Iroh Zuko vállára tette a kezét, de ő kirántotta a vállát alóla, és dühösen elsétált.

-Menj, pihenj egy kicsit! - Fordult felém Iroh. - Én majd beszélek a katonákkal.

Meghajoltam, majd levittem a felmosócuccot a szertárba.
A szobámban pihentem egy félórát, közben olvastam, meg zenét hallgattam. De aztán már nagyon untam a fejem, és úgy döntöttem, meglátogatom Zukót, hátha fel tudom egy kicsit vidítani.
Ismét gombóccal a torkomban kopogtattam az ajtaján.

-Igen? - A hangja unott volt.

Kinyitottam az ajtót, és bedugtam a fejemet. Zuko megint a gyertyái előtt meditált.

-Szia Zuko, én vagyok. Bejöhetek?

Zuko kinyitotta a szemét, felállt, majd tágabbra nyitotta előttem az ajtót.