Becsület! [avatar ff] [Befejezett]

9

Másnap a reggelim után indultam volna takarítani a szobákat, mert hatalmas lemaradást kellett pótolnom. De amint felkötöttem a kötényemet, és indultam a szertárba, Iroh-ba botlottam.

-Á, jó reggelt, Iroh tábornok! - Hajoltam meg.

-Angéla! Takarítás előtt nincs kedved benézni az unokaöcsémhez?

-Ő, tessék? - Értetlenkedtem.

Iroh csak mosolygott.

-Zuko beszélni szeretne veled. Tegnap este későn ért vissza, akkor már aludtál, és nem akart zavarni.

-Ó, hát szívesen beszélgetek vele, de a takarítással nagyon el vagyok maradva. A katonák már így is...

-A katonákat bízd rám. - Szakított félbe. - És ne ragaszkodj annyira ahhoz a beosztáshoz, majd akkor takarítasz, amikor a herceg azt mondja. - Kacsintott rám.

-Igenis, Iroh tábornok! - Mosolyogtam. - Merre van Zuko?

-A szobájában. - Bökött a fejével az említett hely felé.

Zuko szobájában eddig mindössze kétszer jártam, mindkétszer takarítottam, de ő egyszer sem volt bent. Gombóccal a torkomban indultam el a folyosón. Amikor az ajtóhoz értem, vettem egy nagy levegőt, majd kettőt kopogtam.

-Gyere! -Szólt ki Zuko unottan.

Kinyitottam az ajtót, és beléptem.

-Szia Zuko! Én vagyok... az.

Zuko az ágyán feküdt félmeztelenül (!!!!!), és komoran a plafont bámulta.
Hirtelen beszélni is elfelejtettem, és csak bámultam, aztán valamit elkezdtem dadogni.

-Ő a ő izé a aaa b-bácsikád azt mondta, hogy a eee h-hivattál, de izé, ha most n-nem érsz rá, akkor i-izé ő, sz-szóval...

-Amint látod, tökéletesen ráérek! - Mondta unottan, még mindig a plafont bámulva. A zavarba jövetelemet pedig vagy észre sem vette, vagy csak szimplán nem vett róla tudomást.

Megráztam a fejem, és próbáltam másfelé nézni, hogy rendesen tudjak beszélni.

-Szóval, a bácsikád azt mondta, beszélni szeretnél velem.

Zuko felült az ágyon, hogy rám tudjon nézni, én pedig éreztem, hogy megremeg a lábam, és pillangók verdesnek a gyomromban
.
-Mondd el, hogy kellett volna történnie! Ennek a tegnapinak.

Kutattam az emlékeimben, miközben próbáltam nem a meztelen felsőtestét bámulni:

-Hááát, eljutottál a szigetre, és majdnem elkaptad az avatárt, de Zhao... jaj ne! - Kaptam a szám elé a kezem, ugyanis tegnap teljesen megfeledkeztem arról, hogy Zhao nem fog sokáig bedőlni a füstös trükknek. Dehát amúgy sem változtathattam volna rajta...

-Szóval tudtad. - Állapította meg fagyosan.

- Ne haragudj rám, de nem szólhattam, azzal megkavartam volna a jövőt, és...

-És miért ne kavarhatnád meg? - Emelte fel a hangját. - Idejössz, a franc tudja, honnan, közlöd, hogy tudod a jövőmet, de nem árulod el, azt bizonygatod, hogy az én oldalamon állsz, miközben az ellenségemmel randizol, azt mondod, hogy csak nekem akarsz jót, de képes lettél volna hagyni, hogy elkapjanak!

Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Francba a rohadt érzékenységemmel! És a lobbanékonyságommal is, mivel a kitörésére egy másikkal válaszoltam.

-Először is, ha tudni akarod, Magyarországról jöttem, de nem hiszem, hogy ez neked mond valamit. Másodszor, nem én akartam idejönni, egyszercsak idekerültem, és gőzöm sincs, hogy juthatnék haza. Több hete nem láttam szüleimet és a testvéreimet, pedig még csak gyerek vagyok! Harmadszor, azért nem mondom meg a jövődet, mert akkor mindent megkavarhatok, és a végén akár meg is halhatsz! Negyedszer, én nem randiztam Sokkával! Én.... nem... - Nem tudtam folytatni, mert eleredtek könnyeim.