Becsület! [avatar ff] [Befejezett]

17

Még hat napig feküdtem a hajó gyengélkedőjén, de Zuko egyszer sem jött meglátogatni. Gondoltam, hogy biztos sok a dolga, vagy nem akar zavarni... de meg is voltam ijedve, hogy talán már meg is gondolta magát, és esze ágában sincs engem az udvarba vinni. Az orvos is csak néha jött be, amikor ételt hozott, és mindig azt mondta, hogy semmit sem tud a hercegről. Így az időm nagy részét telefonozással, meg olvasással töltöttem ( magamhoz kérettem a táskámat a szobámból).

A hetedik napon aztán, mikor végre lábra tudtam állni, gondoltam, hogy megkeresem Zukót. A fedélzeten találtam meg: nagyban edzett és sorra ütötte ki a katonáit. Iroh egy kis asztalkánál ülve teázott, és úgy nézte.

-Á, Angéla! - Üdvözölt, amikor észre vett. - Jobban vagy már?

-Köszönöm, igen. - Mosolyogtam rá. - Azért egy kicsit még fáj, az orvos szerint két-három hétig nem szabad komolyabban mozognom.

-Igazán sajnálom, ami veled történt! De kárpótlásul hoztam neked is egy parfümöt az apátságból. - Vigyorgott, majd a ruhája alól előhúzott egy kis üvegcsét.

-Hű, köszönöm, igazán nem kellett volna. - Hálálkodtam, majd beleszagoltam a parfümbe. Olyan illata volt, mint annak amit ezelőtt otthon használtam. Imádtam!

Zuko éppen kiütött mégegy katonát, és felénk fordult.

-Bácsikám... Angéla! - Kiáltott, amikor észre vett, majd odaszaladt hozzám. -Hogy érzed magad? Nagyon fáj még? Mentem volna látogatóba, de az orvos folyton azt hajtogatta, hogy pihenned kell, meg minden...

-Már sokkal jobban vagyok! - Mosolyogtam. - Viszont még egy pár hétig nem edzhetünk, és szerintem takarítani sem tudok még...

-Ugyan már! Ez a legkevesebb. Olyan jó, hogy itt vagy. - Sóhajtott fel.

-Hiányoztál! - Mondtam elpirulva. - Az orvos azt mondta, nem tud rólad semmit.

-Argh! Komolyan mondom, kirúgnám, ha valahonnan szerezhetnék egy másikat, de hol találnék itt??

-Nyugi! - Csitítottam. - Most már sem orvos, sem gyengélkedő.

-Hála az égnek! Van kedved meginni velem egy teát? - Kérdezte kedvesen.

-Ezer örömmel! - Mosolyogtam.

-Az edzésnek vége! - Jelentette ki Zuko.

Pár perccel később már Zuko szobájában ültünk teát szürcsölgetve, pont mint a balesetem előtt szinte minden nap.

-Az avatár hamarosan eléri az északi sarkot. - Mondtam, mintegy helyzetjelentés képpen. - Legközelebb ott lesz lehetőséged elkapni.

-Mi is hamarosan ott vagyunk. - Bólogatott. - Ha minden jól megy, egy héten belül elérünk oda.

-Egy héten belül? - Motyogtam.

-Talán baj?

-Hát, nem. - Húztam a számat. - Csak annyi, hogy akkor még valószínűleg nem tudok neked besegíteni a harcban.

-Azt hiszed, hogy a múltkori eset után hagynám, hogy harcolj, akármilyen állapotban is vagy?

Lemondóan elmosolyodtam.

-Hát akkor, gondolom, marad a jövő-megjósolós segítségem, ugye?

-Igen. Hidd el, ez is elég nekem. Csak ne essen semmi bajod!

Jól esett, hogy ezt mondta. Viszont tudtam, hogy a segítségem nélkül északon esélye sincs, hogy elkapja Aangot. De őszintén... nem is akartam, hogy elkapja. Hiszen így minden sokkal zordabb véget érne.
Csendben maradtam, és kortyoltam egyet a teámból. Az egyre hosszabbra nyúló hallgatást végül Zuko törte meg:

-Várj! Ha én nemsokára elkapom az avatárt, akkor te haza kerülsz, nem?

-Nem hiszem! - Rángattam a vállam. - Bármikor kapod is el, az avatár legyőzésével nincs vége a történetnek.

-Akkor jó! - Sóhajtott. - Már megijedtem, hogy pont, mikor minden jóra fordulna, akkor hagysz majd itt.

-Nem hagylak itt! Ebben biztos vagyok. - Mosolyogtam, miközben arra gondoltam, hogy bárcsak tényleg biztos lehetnék benne.

Sziasztok!
Igen, egy újabb rövid fejezettel lettünk gazdagabbak...
És a következő részre talán többet kell majd várni a megszokott egy hétnél, de cserébe azt hosszúra tervezem.😉