A Balcsi Bohócai [BEFEJEZETT]

5 ° Szekér és az ÖKO

Nos... a felkorbácsolódó szélben és tarajos hullámok között elviekben nem lenne nehéz észrevétlennek maradni. De! Nem akkor, ha két kísérő tanárnő figyel a partról, és tudod, hogy nagyon ki fogsz kapni.
Annyira távol egyébként nem is voltunk a parttól. De akkor úgy éreztem, hogy kilométerek árán sikerült csak kijutnunk.

- Semmi, de semmi menség nincs arra, amit csináltatok! - kezdte az ofő, amint kikászálódtunk a vízből.
- Tanárnő, én... - kezdte Hurri, de félbeszakították.
- Mégis mit képzeltetek magatokról? - folytatta az ofő.
Jazznek gyanúsan piros lett az orra és az arca, és egy kicsit rángatózni kezdett a szája széle. És nem elhanyagolható az a tény sem, hogy egyre jobban csillogott a szeme.
- Én mondtam, hogy menjünk be! - csattant fel Hurri.
Kikerekedett szemmel figyeltem, ahogy fiút meghazudtoló lovagiassággal mártja be magát.
- Nem kérdeztem, András. - hűlt le kicsit az ofő.
Egy esőcsepp koppant a betonúton. Majd még egy és még egy. Pillanatok alatt leszakadt az ég, és a kezdeti esőből nagyon hamar zivatar kerekedett.
- Nem mentek többet a vízbe.
- Egész héten?! - szaladt ki a számon. Na ezt nem kellett volna.
- Ki hozza itt a szabályokat, Nemes Zsanett? - kérdezte a tanárnő, és mint egy filmben, villámlott, majd nem sokkal később dördült egyet az ég.

Lesújtva kullogtunk vissza a szállásra.
Akinek volt gumimataca vagy pólója, az a feje fölött tartva védte magát az esőtől. Jazz és Dorka beálltak a neonpink matrac alá, és szótlanul baktattak az esőben.
- Megérte? - kérdezte hirtelen a szőke. Ebben a pár pillanatban olyan volt, mintha ő is tanár lett volna. De a rosszabb fajta.
Nem válaszolt senki, csak mentünk tovább.
- Kösz a hehe-t, Pille... - próbálta oldani a hangulatot Szekér, és rám mosolygott.
- Aha. - válaszoltam.

Hát... a melankónia mindenek felett.
Ahogy visszaértünk, mindenki őrjöngve rohant be a saját faházába. Csak Hurri, Jazz és én kullogtunk némán a saját kabinunk felé.
Dorka Szekérrel beszélgetett, majd szétváltak. Szekér ment a hármasba, Dorka pedig csatlakozott hozzánk. Hurri is levált a csapatunkból, és Szekér után baktatva bevonultak a négyesbe.
A faházban lezuttyantam az ablak felőli ágyra és a kezembe vettem a könyvem.
Semmi máshoz nem volt kedvem, csak hogy olvassak néhány fejezetet. A néhány fejezetből lett vagy hat, nem számoltam, a végére már nem is emlékszem, mert elaludtam. Olyan délután négykor nem tudom, hogy ez hogy sikerült... jó alvókám van, na.
Legközelebb csak este tízkor ébredtem fel. Dorka és Jazz nem voltak a házban, valószínűleg zuhanyozni mentek.
Amikor felültem az ágyban, majdnem szívszélhűdést kaptam. Szekér az ablak alatt állt. Pár pillanatig erősen az volt az érzésem, hogy Dorka után akart leskelődni, egészen addig, amígy be nem kopogott a szúnyoghálón.
Kinyitottam az ablakot. Ki is dugtam volna a fejem, ha nincs ott a szúnyogháló.
- Mi az, Szekér? - kérdeztem.
A fiú úgy egy másodpercig a hajamat bámulta, ami szép kis madárfészekké avanzsálódott az alvásom alatt, majd válaszolt.
- Engedj be légyszi! Beszélnem kell veled.
Valami kibúvót kerestem, és kerek egyet találtam.
- Ööö... most akartam menni zuhanyozni, és...
- Csak engedj be! Fontos.
- Jó, gyere. - forgattam meg a szemem, és becsuktam az ablakot. Semmi kedvem nem volt beszélgetni vele, főleg nem kócos hajjal és strandruhában, de látszott rajta, hogy egész éjszaka ott állt volna az ablak alatt, ha nem engedem be. Kinyitottam az ajtót, és Szekér bejött. Lehet, hogy ez volt a pizsamája, de azért jobban felöltözhetett volna egy trikónál meg egy bermudánál.
Leült az ágyamra, én pedig jobb híján vele szemben, Dorkáéra.
- Szóval, mi volt az a rohadt fontos halaszthatatlan dolog?
- Ööö... - kezdte, páratlan verbális készségekről adva tanúbizonyságot. - Izé, nincs kajánk.
Egy pillanatra lefagytam, nem tudtam, hogy sírjak-e vagy röhögjek, végül az utóbbi mellett döntve a homlokomra csaptam, és mint egy időzített bomba, úgy robbant ki belőlem a röhögés.
Amint szóhoz jutottam, a következő elmés kérdést tettem fel Szekérnek:
- Mi a jó francnak kell nektek kaja éjszaka?
- Ööö...
- Remélem megtanulsz tőle beszélni. - tápászkodtam fel az ágyról. Az ajtó melletti asztalról levettem egy csomag M&M's-t, mert abból volt vagy hat, és odadobtam Szekérnek.
- Kösz! - nézett rám hálás kék szemeivel.
Aztán felpattant az ágyamról, és az ajtó felé vette az irányt.
- Aztán meg ne lássam a csomagolását a papíros kukában! - szóltam rá, miközben kinyitotta az ajtót.
- Hanem melyikben? - nézett vissza rám eléggé hülye fejjel.
A homlokomra csapva elmagyaráztam Szekérnek, hogy attól még, hogy csokipapírnak hívjuk, műanyagból van, és ezért a műanyagosba való. Legalább valami újat tanultam ma: a fiúk, akármennyire is a szájukba rágják az oviban, nem tudják szelektíven gyűjteni a hulladékot.
De komolyan, miért nem környezettudatosak?!