A Balcsi Bohócai [BEFEJEZETT]

27 ° Me and my broken heart

[A videó illusztráció]

Ebéd után (lehetőleg úgy, hogy ne ázzunk szarrá)  rohantunk átöltözni, hogy minél előbb mehessünk táncikálni.
Bátran merem állítani, hogy az átöltözésnek semmi értelme nem volt, mert amint kiléptünk az esőbe ugyanolyan vizesek lettünk, csak most nem balcsivizesek hanem felhőből jövő balcsivizesek. Mindegy, egy élmény volt, de könyörgöm, egy fél perces útra ki veszi elő az esőkabátját?
Csurom vizesen lehuppantunk, rögtön az ajtó melletti asztalhoz.
Rajtunk kívül ott volt Tom és Zuhé akik önjelölt játékvezetőként kapcsolgatták a számokat a Just Dance-ben és Pallasz meg Benzin akik a kanapén ültek egymásnak dőlve.
Körülbelül tíz nyugodt másodpercünk volt így, hogy csak heten voltunk a nagy házban, mert a tizedik másodpercben Hurri, Szekér, Márk és Málna estek be. Szó szerint.
Hurri a vizes lépcsőn elcsúszott és újból zsámbéki rozmár üzzemmódba váltva csúszott előre a padlón. Rá ráesett Málna, Szekér és Márk járt a legjobban, mert ő esett a legpuhábbra.
Ledöbbenve néztük a négy szerencsétlent, akik próbáltak feltápászkodni, csak ezzel az volt a baj, hogy ez Málnának jutott először eszébe. Úgyhogy kaptunk hét egymás mellett fetrengő és/vagy a röhögéstől majd' megdöglő gimnazista barmot. Igen, ezek lennénk mi.
Jazz a röhögéstől lefordult a székről, nekem meg valahogy sikerült abbahagynom, de aztán Dorkával egymásra néztünk, és még nagyobb röhögésben törtünk ki mint annak előtte.
Amikor úgy ítéltük, hogy mindenki megérkezett (Zalán is majdnem elesett, Betti kapta el), Tom és Zuhé bedobták, hogy legyen már ez is verseny, mert miért ne. Viszont egy csomóan úgy ítélték meg, hogy nem, ők nem jönnek, úgyhogy olyan tizenöten voltunk ott. Mínusz Szekér és Hurri, akiknek esze ágában se volt táncikálni, csak jöttek röhögni rajtunk. Ilyenkor olyan szeretnivalók...
Így kerültem egy csapatba Khaleesivel, akinel elengedhetetlen tartozékai az ikrek, és Zalánnal, akiről meg Zuhé úgy ítélte meg, hogy túlságosan össze van nőve Bettivel (nem alaptalanul), úgyhogy odabombázta hozzám.
Jazz csapatában volt Márk, Málna, Cili és Dorka, Pallaszéban Dáá, Betti, Fanni és Emma. És volt még egy gólyacsapat, akiket... hát nem mind ismeretem még, erre van a gólyatábor! Amúgy velük volt Pemzli, de a többi négy mind Jazz csapatában játszott, amíg játszottunk.
– Szóval akkor! Csapjunk a közepébe. Hölgyeké az elsőbbség – vigyorgott a gólyakülönítményre Zuhé.
– Okés, akkor... BlackPink: Ddu-du-du.
Dorka fájdalmasan a szívéhez kapott, miközben a fiúk keresték a dalt. Dorkának fontos pontja a zene, és leginkább a 60-as évek nótái jönnek be neki, a kpoptól kifejezetten távol állt.
– Ehhez... négyen kellenek. Akkor tőletek gyertek ketten, és a többiektől egy-egy – osztotta le nagyon ,,vérprofin" Tom a szerepeket.
– Én megyek tőlünk – ajánlotta fel Khaleesi.
– Ezt már láttam – csóválta a fejét Zsófi. – Táncolsz?
– Hátöö... nem – húzta el a száját Khaleesi.
– Ez egy viszonylag nehéz koreó – folytatta Zsófi.
– Figyu emberek! – kiáltotta Zuhé, mire odafordultunk. – Három kör lesz, egy próba, egy ilyen gyakorlós izé, meg egy éles! Egyenlő esélyek, vágjátok.
Néhányan visszamondtak egy ,,ja"-t.
– Várjál, újratervezés, akkor ha így van, háromszor nem olyan nehéz – vonta meg a vállát Lilla.
– Akkor mehetek, vagy nem? – kérdezte türelmetlenül Khaleesi.
– Menjél! – vágtunk rá egyszerre.
A külső szemlélő fiúknak nagyon tetszhetett a koreó, kicsit seggrázós, kicsit nehéz, de amúgy egész jó.
Ezt a táncot egyértelműen a választói vitték el, úgyhogy következhettek Dorkáék.
– Nos, hosszas tanakodás után arra jutottunk – mondta diplomatikusan Málna, aztán Jazz félrelökte.
– Maroon 5: Animals – mondta be.
– És tőlünk én jövök! – jelentkezett azonnal Dorka.
– Okés, ezt valaki vágja? – fordultam a többiekhez.
– Csak a számot – mondta tanácstalaul Zalán.
– Azt mindenki – legyintett Lilla. Hát, berektelte.
– ...és az nem annyira táncdal – folytatta zavartalanul. – Nem olyan gyors, hogy nehéz legyen. Szerintem bárki mehetne rá.
– Ha ennyire vágod akkor menj te! – mondta epésen Lilla. Ezek se lesznek egyhamar puszipajtások...
– Oké – mondta határozottan Zalán. A lányok döbbenten néztek rá.
A fiú elvigyorodott, és felugrott, aztán ugyanzzal a lendülettel rá is esett a kanapék és fotelek közti dohányzóasztalra.
Zsófi hátradőlt a kanapén, és eltakarta az arcát.
– Vesztünk – jelentette ki, és én mélyen belül nagyon is egyetértettem vele. Egészen addig, amíg el nem indult a szám. Az első körnél egyértelművé vált, hogy Zalán mindenkit csípőből kenterbe ver táncolásban.
– Azt a kurva – mondta érthetően és tagoltan Lilla, hátradőlve a kanapén.
Zalán minden lépést perfectre csinált, úgyhogy ezt a kört toronymagasan elvittük.
- Te ilyen tácoslábú gyerek vagy? - követte a szemével Zalán mozgását Khaleesi, amíg az visszaült a helyére.
- Nem mondtam, hogy nem - vigyorgott össze a tőlünk olyan két méterre ülő Bettivel, mire csak összehúztam a szemem. Mit művelnek ezek ketten? 
- Ti jöttök! - mutatott rá a húgom csapatára Tom.
Egy ideig vitatkoztak, elhangzott pár „Az tuti benne sincs a cuccban!”, aztán végül Betti megfordult, és rám vigyorgott. Olyan „ebbű baj lesz” fejjel vártam a döntésüket.
– Siletó: Watch me.
– Erre én megyek! – pattantam fel olyan hévvel, hogy majdnem felborult a kanapé. A többiek leginkább borjakra hasonlítottak, ha én vagyok a újkapu, úgyhogy feléjük fordulva megmagyaráztam: – Általánosban állandóan ezt nyomták be, minden bulin vagy ilyesmin lenyomták, és mindenki álmából felkeltve is tudta. A probléma csak az, hogy Betti is odajárt.
Négy értetlen szempár nézett vissza rám.
– Na jó, mindegy, én megyek és kész – jelentettem ki, aztán kibotorkáltam a kanapé meg a dohányzóasztal közül.
Felálltam a többiek (Dáá, Pemzli, Betti) mellé, és úgy néztem a képernyőre mintha minimum egy Olimpia kezdődne el perceken belül. Zuhé és Tom kikeresték a számot és beállítottak egy rakás cuccot, amit nem értettem.
Az egész azzal kezdődött, hogy kiszaladtunk az X-box látóköréből, higy aztán hatalmasakat gesztikulálva besétáljunk. Néhány ugrálás-lepkedés után el is kezdődött a refrén, úgyhogy belekezdtünk a tipikus táncba. Amint az véget ért, jött még egy kis túlgesztikulált séta (ugrabugrálás), csak most sorban előre. Először Dáá, aztán Pemzli, Betti és én. Ezek után fejbe csapkodtuk magunkat(?), ugrottunk egyet, így Bettivel szembe táncoltam, aztán megint fordultunk, és a semmivel táncoltam. Utána az X-box felé fordulva következett egy kis „szoknyarázás” vagy hasonló mozdulat, és kicsit esetlenül, megint csak gesztikulálva, két sorba rendeződtünk, aztán vissza. És még refrén.

Izzadtan, kipirult arccal huppantam vissza Khaleesi mellé.
– Ügyi voltál – veregette meg a vállam.
– Hát, minden, amut tanultam alsóban  – fújtam ki a levegőt.
– Kali, mi jövünk – lökte meg Khaleesi vállát Zsófi.
Hátrahajtottam a fejem, és megvártam, amíg megtanácskozzák, hogy milyen zenére fogjuk kitáncikálni a lelkünket. Végül Avalo Soler Sofiája nyert.

°°°°

Úgy egy-másfél órán keresztül tartott a csapatos táncolás. A végén még #girlpower címszó alatt minden lánnyal összeálltunk, és táncoltunk egyet a Little Mix: Powerre.
Aztán a gólyák és a többiek is elszállingóztak, végül már csak Jazz, Betti, Zalán, Márk és én maradtunk, plusz Tom, de ő csk kezelt. Még az ikrek is megunták, pedig ők a legnagyobb táncosok az egész táborban.
Jazz éppen a Spotify lejátszási listáját pötgette, miközben Betti és Zalán táncoltak a Rolling in the deepre. Fura, de tök jó koreó volt rá.
Amikor vége lett, Jazz odament Tomhoz, és elindított neki egy zenét. Úgy egy perc múlva a fiú már ki is kereste.
– Valaki erre? – indította be a zenét. Márk, aki eddig mellettem azzal szórakozott, hogy minél mélyebbre besüppessze magát a kanpéba, most felélénkült. Megragadta a karom, és a heves tiltakozásom ellenére felrángatott. Így történt, hogy az X-box előtt állva hatalmas lelkesedéssel vártam, hogy elkezdődjön a Me and my broken heart.
– Halott vagy Márk – sziszegtem neki a képernyőt figyelve.
– Nem hinném – nézett folyamatosan a szemembe, miközben (a koreó miatt!) folyamatosan a vállán tartva a kezem körbejártam Márkot.
Nem volt amúgy nehéz a tánc, csak úgy nézett ki, mintha minimum egy szerelmes pár lennénk valami szerelmes filmből amiben táncikálnak… Márkkal… blah.
– Szar ez a tánc – húztam el az arcomat Márkétól, amikor úgy ítéltem túl közel került hozzám.
– Egész más az elképzelésünk a szarról – mosolyodott el féloldalasan.
A koreó végén Márk átkarolta a vállam, mert úgy kellett volna kimenni abból a rohadt képből, de én inkább arrébb löktem. Enélkül is perfect lett…
Levágtam magam a kanapéra, Márk meg mellém.
– Utállak – mondtam durcásan.
– Képzelem – válaszolta vigyorogva.