A Balcsi Bohócai [BEFEJEZETT]

28 ° Zalánt leoltják

Mire kiszabadultunk az ebédlőből, volt vagy délután három. Jól elszartuk az időt, mit ne mondjak. Az eső már elállt, és az udvaron virágillat szállt össze meg vissza.
Jazzel visszavonultunk a faházba, ahol Dorka épp nagyon ügyködött valamit a plafonon. És volt nála szigszalag.
– Mi történt? – néztem fel bambán a szigszalag rengetegre. Nem mintha ne lett volna egyértelmű.
– Ajj – nyomta vissza Dorka a szigszalagokat tartó szigszalag sarkát. Szigszalag. – Beázott, és... A KURVA ANYÁD! – Megrökönyödve néztük, ahogy Dorka letép négy, körülbelül félméternyi hosszú csíkot a gurigáról, és ráragasztja a már amúgyis tekintélyes méreteket öltött tömésre.
– Szóval nem marad ott. Honnan a szigszalag?
– Hát, először a falról nyúltam le, onnan – mutatott egy feketelyuk méretű lékre a falon –, aztán meg kértem a Tibortól mert újra beázott. – Dorka tartott egy kis szünetet, mert majdnem megette a haját az előbbi kirohanásától, úgyhogy gyorsan megrázta a fejét és folytatta a ragasztgatást meg a magyarázást. – Szóval ja, így. És! – ugrott le az ágyról, amin eddig állt, és hanyagul arrébb dobta a takarót. Elkerekedett szemmel bámultam a hatalmas szürke foltot a lepedőn. Ha valaki ráfeküdt volna Jazz ágyára, minimum a derekáig tocsogott volna a vízben.
– Nemár! Pont az enyém? – lépett oda Jazz az ágyához.
Elég nagy hévvel rángatni kezdte a lepedőt, ezáltal lehúzva a fél ágyneműt. Most Dorkán volt a sor, hogy a lila hajú helyén állva döbbenten figyelje az eseményeket velem együtt. Jazz bevágta a vizes lepedőt a szekrénybe, aztán előrángatott egy másik pokrócot (jól betárazott pokrócokból, mintha az Everestet akarná megmászni...), és ráterítette az ágyára.
– Kész – huppant le elégedetten.
– Ezt jól elintézted – vontam meg a vállam, majd én is levágtam magam az ágyamra.
Vacsoráig nincs semmi dolgunk felkiáltással Dorka, Jazz és én kivonultunk az udvarra, azon belül is a függőágyra.
– Ez vizes – állapította meg Jazz. Igaza volt, a kék ülöalkalmatosságban kisebb pocsolya trónolt, elfoglalva a helyünket.
– Hát akkor...
– Kiborítjuk! – indítványozta Dorka.
Így történt, hogy három szerncsétlen megfogta a függőágy fémből készült szélét, és a feje fölé emelte. Azzal azonban nem számoltunk, hogy a leömlő víz a porba ömlik, úgyhogy a fröcskölés következtében olyan sárosak lettünk, hogy Jazz plüss disznója megirigyelt volna minket.
– Francba! – ugrott arréb Jazz. – Pont a fehér gatyám?! – Erre már nem igazán figyeltünk Dorkával, mert ahogy Jazz elengedte a függőágy szélét, mi meginogtunk, mert ő volt a legmagasabb köztünk, ergo feljebb tartotta a cuccot. Én álltam mellette, azaz középen, ezért rajtam csattant az ostor. Ez annyiból állt, hogy már én se vágom miért, én becsúsztam a sárba a függőágy alá, Dorka meg ráborult a függőágy szélére.
Ha ezt a kombinációt összekeverjük, kapunk három sáros kretént, akik egy kék függőágy körül fetrengenek a röhögéstől. Aztán abbahagytuk a röhögést, egymásra néztünk, és megint rákezdtünk.
– Mi a franc van itt?! – rontott ki  Szekér a házukból, mire mégjobban rákezdtünk.
– Kiöntötték a vizet a hintaágyból, és most fetrengenek a röhögéstől – tájékoztatta Vörös Szekért, a saját házuk lépcsőjén állva, karba tett kézzel.
Végre-valahára abbahagytuk a röhögést, amikor Márk és Hurri lépett ki Szekérék faházából. Nem tudom mit keresett ott Márk, viszont egy felmosóvödör volt nála, amiből vízilufik kandikáltak ki. Hurrinál egy ugyanilyen, és akkor vettem csak észre, hogy Szekér lábánál is van egy. Csak az a kérdés, honnan szereztek annyi felmosóvödröt meg vízilufit?
- Mit akartok azokkal? - emeltem fel a fejem a vödrökre mutatva és eléggé rosszat sejtve.
- Kösz, hogy kérdezed! - kurjantotta Szekér. Gondolkodás nélkül behúztam magam a függőágy alá, és onnan figyeltem, mi történik. Szekér kikapott egy vízilufit a saját vödréből, és Vöröshöz vágta. A lány lazán elkapta a lufit, és visszahajította. Mit mondhatnék, gyönyörűen robbant szét Szekér fején, beterítve vízzel a fent említett arcát, haját és pólóját.
Márk és Hurri azonnal támadásba lendült, megsorozták Vöröst, Dorkát és Jazzt vízilufikkal. Én meg kuporogtam a függőágy alatt, és reméltem,hogy minél később vesznek észre. Nem volt szerencsém. Márk úgy a második pillanatban hajol le és vigyorgott rám.
- Te sem gondolod komolyan - emeltem fel az ujjam. De, komolyan gondolta. Úgy három másodperc múlva már nem csak sárban, hanem vízben is tocsogtam. - Oké, te akartad! - mondtam, és a függőágyat elsöpörve az utamból,  rávetettem magam Márkra, hogy lenyúljam a vízilufijait. Mert az azért mégiscsak túlerő, hogy ezek hárman három vödörnyi vízobombával támadnak három védtelen lányra. Így történt, hogy Márkkal kezdtem birkózni a porban egy vödör vízibombáért. Valahogy sikerült felülkerekednem rajta, és leszorítani a vállát a földre.
- Egy, kettő, három - számoltam kicsit kifulladva, aztán elengedtem, és megfogtam a lufis vödör foggantyúját. - Élmény volt - mondtam vigyorogva. Féltérden voltam, amikor Márk rámugrott, melynek következtében a vízilufik kiborultak, és szétgurultak. Az engem lefogó Márkra néztem, aki a pillanat tört része alatt engedte el a vállam, és vetődött a lufik után.
Én megkaparintottam a vödröt, és abba kezdtem lopkodni a lufikat Márk elöl, aki olyan ötöt tudott összegyűjteni a kezébe. Végszó gyanánt képen vágtam egy lufival, és elszaladtam a többiek felé, akiket kereszttűzbe vett Hurri és Szekér. Mindkettőt hátba dobtam egy lufival, aztán befutottam Dorka, Jazz és Vörös közé. Utóbbi éppen lelépni készült, de elkaptam a strandruháját.
- Maradsz és bombázol! - húztam vissza. Vörös nem ellenkezett sokat. Ki ne akarna fiúkat bombázni?
Időközben Márk is befutott, és elkezdett lufikat lopni Szekértől és Hurritól, mire azok megdobták őt. Kicsit ledöbbenve néztem a belviszályt, de azért jó tudni, hogy nem csak lányokra targetálják a bombázást.
– Figyu, úgy tűnik ezek jól elvannak, én meg nem akarok megfőni, úgyhogy – mondta Vörös a civakodó fiúkat nézve, aztán hirtelen felindulásból hozzámvágott egy vízilufit.
– Áu! – néztem rá morcosan, a karomat dörzsölgetve. Megcsípett egy lufi…
– Kell egy kis belviszály, hogy igazi háború legyen – vigyorgott rám.
– Mióta vagy ilyen filozófikus? – kaptam ki egy lufit a vödörből és rányomtam a fejére.
Eközben a fiúk is befejezték a hisztizést, és újra minket vettek célba. Vörössel azonnal kapcsoltunk, és viszonoztuk a sortüzet. Aztán hirtelen azt vettem észre, hogy nem volt mivel bombázni. Lenéztem a vödörre, pontosabban csak a helyére. A vödröt magá éppen Jazz és Dorka menekítették egy fa mögé.
– Mi a francot csináltok? – kiabált utánuk Vörös, aztán se szó se beszéd a két lány után szaladt. Én meg a három lány után. Ezt hívják láncreakciónak az okosok.
– Támaszpont, nektek semmi stratégiai érzéketek nincs? – kérdezte Dorka, mintha evidens lenne, hogy egy fa mögül dobálunk három fiút vízilufikkal, amik egy felmosóvödörből kerülnek a kezünkbe.
Sokat nem volt időnk vitatkozni, mert a fiúk is utánunk jöttek. Mondom, hogy láncreakció! Mostmár Dorka és Jazz is csatlakoztak a bombázásba. Még olyan tíz perc heves csatározás után már kezdtünk kifogyni a lufiból, a fiúk viszont még mindig vígan dobáltak minket. Könnyű nekik, van egy másik vödörnyi bombájuk. És ekkor feltűnt a közös ellenség a színen. Legalábbis ebben a kontextusban. Zalán közeledett vigyorogva felénk, feltehetőleg azért, hogy beszálljon a fiúkhoz. Márkot, Hurrit es Szekért viszont kicsit elragadhatta a harci kedv, ugyanis amint Zalán lőtávon belülre ért, őt kezdték el dobálni.
Mi négyen fittyet hányva az ellenségem ellensége a barátom elvre, beszálltunk a bombázásba, és röhögve kergettük végig Zalánt az udvaron, egészen egy pontig. Igen, a tanárok szállása felé közeledve sem álltunk meg, és ennek az lett a vége, hogy Hurri bedobott egy vízibombát az ablakon. Mindannyian kővé dermedtünk a ploccsanást hallva, aztán egy emberként kezdtünk el futni a faházak felé.
– MI FOLYIK ITT?! – hallottam Tábornok hangját magam mögött. Puff neki.
Hurri keze már a kilincsen volt, így fordoltunk vissza nyolcan.
– Megtámadtak a vízibombákkal! – szólalt meg hirtelen Zalán, mire nekem kis híján leesett az állam. Oké, hogy új itt, de az alapvető, hogy nem nyomjuk fel a másikat, ha az a barátunk, nem? Láthatóan nem csak én voltam úgy vele, hogy a kontextus megszűnt, és már alapvetően közös ellenségként méregettük.
Tábornok halálos nyugodtsággal kezdett neki a kihallgatásunknak, mintha csak feleltünk volna.
– Célzottan csak téged dobáltak meg? – kérdezte Zalántól.
– Igen, tanárnő! – Beharaptam a számat és lenyeltem egy megjegyzést az édesanyja foglalkozásáról.
– És mi volt rá az okuk? – nézett most végig rajtunk. Zalán patthelyzetbe kevert minket. Nála volt az alap, mert ő kezdte, szóval ha megmondjuk, hogy nem teljesen így volt, akkor mi leszünk a köcsögök, akik ki akarják húzni magukat a felelősség alól. Továbbvinni meg senki nem akarta a hazugságot, mert az meg még nagyobb zavart váltott volna ki az Erőben.
– Akkor mondom máshogy – tette csípőre a kezét Tábornok. – Miért van az, Zalán, hogyha csak téged akartak megdobálni, hogy mindannyian csuromvizesek? – Majdnem elnevettem magam, egyrészt a megkönnyebbüléstől, másrészt mert meg Tábornok nagyon leoltotta Zalánt, a saját osztályába járót! Azért a tanárok is lehetnek emberek…
Zalán válaszra nyitotta a száját, aztán becsukta. Hátranéztem a vállam fölött a fiúkra és Vörösre. Szekérrel egymás mellett álltak, kihúzva magukat, és nagyon erősen koncentrálva, hogy ne röhögjék ki Zalánt. Márk Szekér jobbján már nem bírta olyan fapofával, egy félmosollyal az arcán várta a további eseményeket. Hurri meg a lépcsőn szabályosan úgy nézett ki, mint aki mindjárt felrobban.
Mellettem Dorka és Jazz éppen lopva egymásra vigyorogtak, aztán meg rám. Viszonoztam.
– Mindazonáltal még mindig nem értem, hogy mi történt. Dóra néz ki a legbecsületesebbnek maguk közül, úgyhogy megkérném, hogy mondja el az eseményeket. –  Hát… Dorka elmondta, töviről hegyire. – És milyen inditékkal kezdeményezték az úriemberek a csatározást? – nézett a mögöttünk álló Hurrira, Szekérre és Márkra Tábornok.
– Balcsielvonási-tünetek tanárnő – nyafogta affektálva Hurri.
– Mindjárt gondoltam. Ha már úgyis olyan hiperaktívak, trombitálják össze a kedves DÖK-ösöket és gólyákat az étterembe. – Öszehúztam a szemöldököm. Semmi lecseszés? Semmi vízibomba-elkobzás?
– Étterem? – kérdezett vissza nagy buzgóságában Márk, mire Tábornok megajándékozta a legbájosabb nézesével. Márk behúzta a nyakát. – Oké, értettem tanárnő, étkező.