A Balcsi Bohócai [BEFEJEZETT]

31 ° Szekeres Vörös

Bevallom, eléggé szíven ütött a gondolat, hogy máris vége a tábornak. Amikor reggel nagy nehezen felébredtem (pedig Tábornok ébresztett), és leesett, hogy husszonnégy óra múlva már az otthoni ágyamban fogok felébredni, illetve... hát ja, nagyban aludni, hülye lennék nyári szünetben hétkor kelni, kicsit fájt a szívem Zamárdiért.
De a rideg valóság nem hagyott depressziózni, ugyanis pakolni kellett, vagyis úgy döntöttünk, hogy reggeli előtt összepakolunk, hogy reggeli után már csak az ágyneműt kelljen lehúzni.
- Hát, ez is gyorsan eltelt - meredt maga elé Dorka, mintha csak a gondolataimban olvasott volna.
- A-aa, ez a nap még hátra van - emelte fel a kezét vigyorogva Jazz, és rádobott egy pólót a bőröndjében lévő őskáosz tetejére. Elmosolyodtam, és feltápászkodtam az ágyamról, hogy összeszedjem a valahol elhagyott cipőmet.

- Mijáratban errefelé? - hallottam egy hangot a mosdók felől, miközben a ping-pong asztal alól kászálódtam ki. Igen, ennyire nem találtam azt a nyűves cipőt.
- Márk, muszáj mindenhol ott lenned? Áu, baszki! - vertem be a fejem az asztal élébe. Kellemes volt, mit ne mondjak.
- Jobb kérdés, muszáj neked mindenhol ott lenned? - kérdezett vissza Márk, miközben a fejemet dörzsölve felé fordultam. Feltételezem pizsamában volt, mert csak egy fehér póló és egy melegítő volt rajta, és a kezében egy fogkefével méregetett engem.
Még jó, hogy én nem pizsiben jöttem ki... - gondoltam.
- Hol vagyok ott mindenhol? - kérdeztem fáradtan.
- Eltekintve attól, hogy ez egy roppant értelmes mondat volt, ott, ahol nem kéne lenned - válaszolt, mire csak összehútott szemmel néztem rá.
- Ezt most értenem kéne? Bocs, nem aludtam sokat - néztem utána, mert elindult a kőház irányába. Márk nem válaszolt, úgyhogy inkább elkönyveltem annak, hogy reggel van.
Inkább mentem és kerestem tovább a cipőt. Illetve csak kerestem volna, ha nem állít meg egy másik hang.
- Komolyan nem értetted? - állt meg Vörös a lánymosdó ajtajában. - Pedig te állítólag okos lányka vagy - húzta el a száját.
- Van egy olyan érzésem, hogyha te érted, aklor jobb, ha én nem... - dörzsöltem meg a fejem. Említettem már, hogy rohadt cipő?
- És lírikus - nézett a szemembe Vörös.
- Még mindig nem értem - indultam meg a faházunk irányába.
- Te tudod, de csak mondom, sírás lesz a vége! - szólt utánam Vörös.
Nem mondom, hogy nem gondolkodtam el a hallottakon, amíg a házunk felé tartottam, amikor benyitottam, amikor megtaláltuk a cipőmet Dorkánál(?), amikor sorakoztunk reggelihez, amikor beengedtek reggelizni… érdemes tovább sorolni?
– Hol jársz? – lökött meg Jazz, miközben a függőágyban ülve beszélgettünk, a vízibombás brigáddal karöltve.
– Ott ahol nem kéne lennem – csúszott ki a számon. Amint rájöttem, hogy mit mondtam, enyhén vörös fejjel felkaptam a tekintetem. Szerencsére a többiek félreértették, Márkot kivéve. Természetesen. Ő nem azon vigyorgott, amin a többiek nevettek. Megajándékoztam őt egy grimasszal, majd visszafordultam a többiek felé, akik addigra már rég túlhaladtak a röhögésen.
– Akkor holnapután tízkor a vasútállomáson? – kérdezte Jazz Szekértől, mire az vigyorogva bólintott.
– Micsoda? – kérdezte Márk és Vörös egyszerre.
– Itt? – nézett körbe rajtunk Márk.
– Dehogy! – dőltem hátra. – Siófokon – mondtam, mintha evidens lenne.
– Mi az hogy Siófokon? Mi lesz Siófokon? – nézett a lehető legszúrósabb szemmel Vörös Szekérre.
– Rátoldunk egy hetet Zamira! – vigyorgott össze velem Dorka.
– Bocs, elfelejtettem mondani – húzta be a nyakát Szekér.
– Mivan? – nézett rá meg Vörösre értetlenül Jazz.
– Semmi! – vágták rá egyszerre.
Összehúzott szemmel néztem kettőjükre. Aztán leesett. Rohadt hülyének éreztem magam, ami miatt nem vettem észre előbb. Majdnem felsikkantottam a felismeréstől, de észbe kaptam, hogy az azért elég hülyén venné ki magát, így csak vigyorogtam magamban.
Nem sokkal később a tanárok kiugrasztottak minket a függőágyból, és kiadták az ukászt, hogy vigyük be a csomagjainkat, vagy lesz itt dádá.
Miután minden bőrönd, sporttáska meg egyéb utazós cucc bekerült az ebédlőbe, a tanárok nagy nehezen felsorakoztattak minket, és utoljára elindultunk a strandra.
Az úton lefelé Márk kifaggatta Szekért és Hurrit a bizonyos siófoki nyaralásról. Én el akartam kapni Vöröst, de látványosan elkerülte a vízibombás klikket.
A parton, hát… úgynevezett rohadt nagy tömeg volt. Szerencsére találtunk üres foltot, de így is nyomorogni kellett, úgyhogy a vízibombásokkal a dinnyén telepedtünk le (Márk addigra bekönyörögte magát a siófoki bandázásra is).
– Hallod, Pillangó, lenyúlhatom a telódat? – emelte fel Hurri vigyorogva a telefonom.
– NEM! – kaptam utána naptejes kézzel.
– Csoportszelfi! – vinnyogta Hurri, igazán instapicsásan.
A többiek összeálltak a térdelő Hurri köré. Dorka metálvillát, Jazz pedig peace-t mutatva, én naptejcsíkokkal a szemem alatt és az orromon, de az egész képet, és ezzel az egész napot Szekér és Vörös vitte. A következő történt ugyanis: Vörös nem akart ugyanis rajtalenni a képen. Szekér viszont úgytűnt, nagyon ragaszkodott hozzá, úgyhogy a vállát átkarolva magához húzta. A kép tehát úgy nézett ki, hogy Dorka és Jazz vigyorogva, és metál villát és peace-t mutatva néz a kamerába, én leginkább úgy néztem ki mint egy kis költségvetésű indián, Hurri sunyi fejjel figyeli a vörös fejű (és hajú) Vöröst, aki durcásan, de azért ráhajtja a fejét Szekér vállára, aki vigyorogva néz Hurrira a kamerán keresztül.
Nem sokkal később a fotó az Instán landolt a következő képaláírással: „@hurrivokduh itt járt :D #szekeresvoros4ever”. Amúgy jó kép lett. Ezután a poszt után lett hivatalos a SzekeresVörös (eredetileg Szekér és Vörös, de behasthagelve pont így jött ki), a dolog, ami leesett nekem a függőágyban heverészve.
– Ezt nem hiszem el! – fangörcsölt Jazz, miközben a Balcsiba vezető lépcső felé igyekeztünk, immár Szekér és Vörös kézen fogva.
– Pedig illene – szólt vissza Vörös.
– Okés, megpróbálom, dee… volt valaki beavatott? – vigyorgott Jazz.
– Één! – lépett elé Hurri, és menet közben elkezdte ecsetelni, hogy milyen nehéz volt titkot tartani, miközben Vörösék mennyire nyilvánvalóak voltak együtt.
– Mennyi ideje tartod ezt a titkot? – kérdezte Dorka hitetlenül, mert Hurri már tényleg úgy adta elő, mintha minimum a NASA legféltettebb aktáit bízták volna rá.
– Két napja – mondta nagyon komoly hangsúllyal.
– Azta Hurri – váltott unott hangnemre Dorka. Mosolyogva halllgattam, hogy tudta meg Hurri A Nagy Titkot.
– Te nem tudtad? – fordultam Márk felé, aki úgy mint én, csendben hallgatta a többieket. Akkor csapódott mellém, amikor e többiek előre mentek a lépcsőn.
– Pfft, ez most komoly? Egy kezemen meg tudnám számolni hogy hány napja ismerem őket. Bandit kivéve – nézett a többiek felé, akik megálltak a lépcső alján, mert milyen hideg a víz, és ezzel feltartottak minket.
– Bandi? – kérdeztem mosolyogva, mire Márk arcára halvány pír ült ki.
– Akkor Hurri, vagy hogy hívjátok, alsóban még nem ez volt a neve…
Rámosolyogtam Márkra, amit valami arcrándulással viszonzott.
– Mi bajod van?
– Nincs bajom – vágta rá megjátszott könnyedséggel.
– Hát oké… – léptem bele a Balcsiba.
– WÁÁ! – üvöltötte Hurri, és egy hatalmasat csapott a vízbe, ami hát tényleg nem volt az a jakuzzi hőmérsékletű.
– Anyád! – kiáltottam rá, és elkezdtem a fiú felé gázolni a vízben. Eléggé megijedt tőlem, mert röhögve hátrálni kezdett, aztán eltűnt a víz alatt. Ide-oda kapkodtam a tekintetem, de nem láttam Hurrit a zavaros vízben. Aztán ahogy sejtettem, valaki megragadta mindkét bokámat és lerántott a víz alá. Pár másodperc múlva újra talpon voltam, az orrom előtt egy bizonyos kék szempárral.
– Szia – mondta Zalán.
– Szia, megtennéd, hogy arrébb mész? – toltam meg, mire a Zalán mögött álló vízibombás klikk „óóó”-zni kezdett. Összetalálkozott a tekintetem Márkéval, aki féloldalas mosolyra húzta a száját. Nyoma sem volt a tartózkodó Márknak két perccel előbbről. Odagázoltam a többiekhez a vízben, és elsőnek lenyomtam Hurrit a víz alá, másodiknak pedig belefolytam a beszélgetésbe. Mint kiderült, Vörös is beszáll a buliba Siófokon. Hurri persze egyből megdobált minket néhány megkérdőjelezhető minőségű poénnal.
Ahogy ott, a Balatonban beszélgettünk és nevettünk, Jazz, Dorka, Vörös, Szekér, Hurri, Márk és én, úgy éreztem, nem fog véget érni a nyár legjobb hete a déliben, ma hatkor. Úgy éreztem jo helyen vagyok, és jó helyen leszek, akkor is, amikor a Budapest felé tartó vonaton ülünk majd, akkor is, amikor vasárnap látom majd újra feltűnni a Balatont, amikor leszállunk Siófokon, és még akkor is, ha onnan hazajövünk.