A Balcsi Bohócai [BEFEJEZETT]

6 ° Kémkedés mezítláb és egyéb finomságok

A Szekérrel való ÖKO-eszemecsere után Dorka betoppant a szobába. Nem szólt semmit, csak a bőröndjéhez lépett, és elővette a neszeszerjét.
- Figyelj... - mondtam feszengve. Dorka szenvtelen arccal felém fordult, ebből arra következtettem, hogy mondhatom. - Értem, hogy hülyék voltunk, meg minden, de ezért haragszol ránk? Mármint, úgyértem, hogy van más ok, vagy csak ez...? - szerencsétlenkedtem. - Mert ha igen, akkor tudnod kell, hogy kismilliószor megbántam már.
Dorka nem válaszolt, csak ridegen elfordult a csap felé. Amint belenézett a tükörbe, már láttam, hogy mi készül.
Úgy tűnik, ez a röhögések estéje volt, mert Dorka a tükör előtt szinte felrobbant.
- Bo... - néhány röhögés mindig félbeszakította a mondandóját - Bocsi, csak... - röhögött. - ez egész nap felgyülemlett bennem... - rátámaszokodott a mosdókagylóra, és úgy nevetett tovább.
Én meg csak álltam dermedten, és nem tudtam mit mondani. Végül csak ennyit nyögtem ki:
- Te most kiröhögsz?
Nem nagyon kaptam választ néhány másodpercig, aztán Dorka végre leállt.
- Ööö... tudod, milyen nehéz órákon át fapofázni?
Karba fontam a kezem.
- Senki nem kérte, hogy fapofázz.
Egy másodpercen belül aztán mindketten elnevettük magunkat.

°°°°

Azt mondtam, hogy jó az alvókám? Ahogy Terence Hill mondaná: Hazudtam.
Miután Dorkával tisztázzuk mindent, és ezt Jazznek is előadtuk, én is lezuhanyoztam.
Aztán pedig úgy fél éjfélig fetrengtem, mert azért négytől tízig eléggé kialudtam magam.
De megérte, ugyanis, olyan tizenegy tájban, ahogy kinéztem az ablakon, egy vörös loboncot láttam keresztül vágni az udvaron.
Ez két dolgot jelenthetett: vagy egy róka ólálkodik errefelé, vagy egy Vörös. És mivel a második reálisabb volt, azonnal felpattantam, és nagy ajtócsapódás kíséretében kirohantam az udvarra.
Nem tévedtem, Vörös valamilyen oknál fogva a nagy központi ház felé tartott.
-Mi a fenét akar ott? - motyogtam magamban, miközben megszaporáztam a lépteimet a vizes füvön.
Felsiettem a három lépcsőfokot, ami a két szárnyú bejárathoz vezetett.
Átvágtam az előtéren és az étkezőn, és mivel a szemem hozzászokott a telihold félhomályához, könnyedén követhettem Vörös papucsának nedves lábnyomait. A lábnyomok a... a konyhához vezettek?!
Nesztelenül akartam benyitni... nem sikerült. A franc essen ezekbe a nyikorgó ajtókba!
- Vörös! - hördültem fel halkan, amikor megláttam, hogy a strébi éppen zabál valamit egy pohárból. - Megbuggyantál?! Az... az tejföl? - léptem közelebb egy lépéssel.
Vörös a másodperc töredéke alatt nyitotta ki a hűtőt (amitől majdnem megvakultam), és dobta vissza a felbontott telfölt kanalastul.
- Ha valakinek elmondod, kicsinállak! - nyomta az ujját a nyakam alá. Strébike nagyon ért a gyilkoláshoz, basszus, majdnem megfulladtam!
- Ugyan... - vigyorodtam el - Mindenki szereti a telfölt! Jól van, na! - egészítettem ki magam, mert Vörös még jobban belém mélyesztette a körmét.
Megfogtam a csuklóját, és eltoltam magamtól a karját.
- De ha már így beléd botlottam - kezdtem, még mindig vigyorogva -, lenne hozzád, mint strébihez egy kérdésem.
Vörös kinyitotta a hűtőt, és elkezdett a (még tejfölös) kanalával fenyegetőzni. Mármint, gondolom fenyegetésnek szánta azt, hogy szorongtni kezdte.
- Mi lenne az? - szűrte a fogai között.
Erre megint elkezdtem vigyorogni.
- Brilliáns. Ki a franc az a Budai Márk?
Vörös ledöbbent, aztán néhány másodperc múlva megadóan sóhajtott.
- Szerinted én tudom? Láttam a névsorban, fogalmam sincs. - vonta meg a vállát.
- Tud még róla valaki? - hervadt le a vigyor az arcomról.
- Nem. Csak mi rendelkezünk olyan életmentő készségekkel, mint a kíváncsiság.
Megint elvigyorodtam. Ma éjjel olyan vigyorgós kedvemben vagyok.
- Csak a tanároktól tudhatnánk meg, személyesen. - folytatta Vörös
- Oké.
- Tessék? - vonta fel a szemöldökét.
- Oké.
- Bocs, de mi van? - rázta meg a fejét.
- Ah... - csaptam a homlokomra. - Megkérdezzük a tanárokat! - tártam szét a karom.
- És én buggyantam meg... tizenegy óra van! - mutatott teátrálisan a hűtő tetején lévő órára.
- Nyugi, nem rabolom az etetési idődet ezzel. - Vigyorogtam irreálisan szélesen.
- Hülye. - ásított Vörös.
- Az biztos.

Kifelé menet jókorát szisszentem, mert bevágtam a lábam az ajtófélfába.
Nagyon nőies jellemről adva tanúbizonyságot, káromkodtam egy cifrát.
- Jaj, ne rinyálj már! - szólt rám Vörös, és kihúzott az ajtón a karomnál fogva.
- Neked könnyű! - méltatlankodtam, miközben lementünk a lépcsőn. - Te papucsban, au! - léptem bele egy kavicsba. - Vagy!
- Mert van eszem. - vágott vissza szenvtelenül Vörös.

°°°°

Én fel tudtam kelni reggel. Vörös már kevésbé.
Fél nyolckor keltett minket a tanárnő, bejelentette, hogy reggeli, aztán szobaszemle, és gyülekező a központi ház előterében.
- Mi a francnak szemlézik a szobáinkat? - kérdezte nyűgösen Jazz.
- Nem tom'. - vontam vállat. - Biztos, mert a fiúk alapjáraton rendetlenek , és versennyel ösztönzik őket arra, hogy egy kicsit összekapják magukat. Amúgy nem olyan durva, csak akkor lesz az, ha megjönnek a hetedikesek.
- Miért? - kérdezte Dorka.
- Mert az ofőjük szigorú az ilyen dolgokban. De amúgy jó fej, mint a miénk. - vontam meg a vállam.
- Meg kell nyernünk! - csapott az öklével a tenyerébe Dorka.
- Mert? - ásított Jazz.
- Mert nem hagyom, hogy néhány fiú legyőzzön azért, mert amúgy rendetlenek, de egy kis jutalom miatt készek képmutatónak lenni!
- Oké, oké! - mondtuk egyszerre Jazzel.
Ezután felöltöztünk.
Én lusta voltam összerakni valami ,,nagyon menő outfitet", ezért nemes egyszerűségével felkaptam magamra egy fekete-fehér csíkos, ujjatlan-rövidnadrágos kezeslábast, és (mostmár) a flip-flopomat.
Dorka egy Pisai Ferde tornyos és Snoopys haspólót vett fel, farmershorttal és szandállal.
Jazz pedig valamilyen együttes emblémájával fellogózott, kicsit túlméretezett sötétszürke pólót vett fel, szintén farmershorttal.

A reggeli annyit jelentett, hogy az amúgy tök kedves tulajdonosék kenyeret, teát vizet, vajat, lekvárt, nutellát, zöldségeket, sajtot és sonkát raktak az asztal közepére, így zöld utat kaptunk.
Az öt asztalból az étkezőben a tanárokkal együtt hármat foglaltunk el. A konyhaajtóhoz legközelebbi asztalt Hurri, Szekér, Jazz, Dorka és én foglaltuk el. A hűtő mellett Csisztofej, Benzin, Tom, Dáá és Zuhé foglalt helyet, ez a két asztal közötti asztalhoz pedig a két tanárnő, Cili és Pallasz ült le.
Egy ideig forgattam a fejem, aztán megkérdeztem a plátói kérdést:
- Hol van Vörös?
- Minek neked Vörös mostanában? - kérdezte Jazz nutellás kenyérrel teli szájjal. Dorka is kérdőn felvonta a szemöldökét.
Úgy el akartam mondani nekik, de lehet, hogy akkor még nagyobb bajba kerülök, és a fiúk is ott voltak. És nem utolsó sorban, lehet, hogy nekik is bajuk származna belőle.
Ebben a pillanatban láttam, hogy nagyon lassan kinyílik az ajtó, és Vörös kék szeme jelenik meg a nyílásban. Majd az ujjatlan, barckszínű pólója, és fekete magasderekű rövidnadrágja után az egész lány bejött, átslisszolt a tanárnők asztala mellett, és levágódott a mellettem lévő üres helyre.
Dorka szemöldöke a plafonig szaladt, Vörös erre vágott egy pofát, majd hozzám fordult, és megkérdezte a saját plátói kérdését:
- Megkérdezted???