A Balcsi Bohócai [BEFEJEZETT]

26 ° A nem is olyan rossz beltéri program beharangozása

Úristen 100+ vote nagyon köszi 🥺

Kicsit fújdogált a balatoni szél, de azért egy kis kollektív kiskutyaszemezés után beengedtek a vízbe.
– Na, figyu! – emelte fel a kezét Jazz és egy grimaszt vágva úgy tett, mintha irányítani akarná a vizet. A víztükrön azonban sajnálatos módon továbbra is csan kis hullámok voltak, aztán egyszer csak feltámadt a szél. Végig futott a hátamon a hideg, de volt más következménye is a szélnek.
– Jazz Tizi! – nevetett fel Zsófi.
– Wáá, Katara vagyok! – grimaszolt még jobban Jazz. – Lőj rám! – fordult Dorka felé, még mindig feltartott kézzel, és várakozón a lány kezében lévő vízipisztolyra nézett.
Dorka lazán felemelte a vízipisztolyt, és Jazz felé lőtt vele. A kedves kis Balatoni szellő (más néven tájfun) azonban ennek a cselekedetnek az újtába állt, mert mire a vízsugár Jazz kezéhez ért volna, már rég egy méterrel arrébb fújta.
– Aztarohadt! – kerekedett el Jazz szeme. – Kajakra Katara vagyok! – mondta vigyorogva.

– Hallod igazán elhallgathanának a kisgyerekek! – húzta össze a szemöldökét Dorka a csukott szeme fölött. – Irrtitálnak, így nem tudok relaxálni – folytatta.
Igaza volt, egy kicsit már sok volt a kisgyerekek visongása, de hát csak élvezték a hullámokat, na. Dorka meg a napfényt akarta élvezni, a matracon, a meditatív hullámokon. Amik voltak vagy három métresek. Mindegy, Dorka kemény.
– De most tényleg – könyökölt fel Dorka. – Ennyi idősen én a kakukkokkal kommunikáltam!
– Pffft – röhögtem fel. – Hogy kommunikáltál te a kakukkokkal négy évesen?
– Hát így fütyültem, hogy kakukk kakukk a kakukkok meg visszafütyültek, hogy kakukk kakukk – magyarázta.
– Én meg a vízzel kommunikálok – tájékoztatott minket Jazz beszívott Buddha arccal.
– Hát oké – néztem magam elé nem kicsit megilletődve. Az előbb még semmi bajuk nem volt…
Körülbelül tíz perc úszkálás után egy minimum mérsékelt övezeti moszunvidék évi összes viharával felérő cuki kis nyári zápor.
Matracokkal a fejünk fölött, gyorsan felkapott göncökben sprinteltünk vissza a szállásra. Illetve csak sprinteltünk volna, ha a tanáraink nem vérbeli kísérőtanárok, ez alatt értendő, hogy ,,Ne fussatok flip-flopban mert elestek, és én megyek hűvösre.” meg hogy ,,Nem, nem megyünk át körülnézés nélkül az úton és NEM ITT MEG MÉGINKÁBB NEM FUTUNK ANDRÁS!”. Ja, eléggé tyúkanyó üzemmódba kapcsoltak.
Így értünk vissza, mindenki vizes volt, a szandálok és papucsok természetes telementek sárral és idegesítő picike kavicsokkal, amikről senki nem tudja miért vannak, de azért léteznek.
És ezek után jött csak a java. A tanárok betereltek minket az ebédlőbe, ahol mindenki szépen lecsücsült az asztalához.
Az asztalnál ülve elkezdtem kicsavarni a hajam, mert a Balcsivíz plusz cuki kis nyári zápor egyenlő rohadt vizes haj.
Márk azonban jó ötletnek találta, hogy megrázza a haját.
– Normális vagy?! – takarta el az arcát a kezével Khaleesi.
– EZ MI A RÁK?! – Málna olyan frekvencián kiáltott fel, hogy az még egy denevérnek is becsületére vált volna. Döbbenten néztem a szőkére, aki rázni kezdte a kezét, mire ami abban volt, rámrepült.
– NYÁ! – sikítottam már én is.
Pemzli halálos nyugalommal odatartotta a kezét a felkaromra, és egy mozdulattal leszedte rólam a kisállatot.
– Málna, ez pont az – jelentette a cuccot fixírozva.
– Mégis mi? – hőkölt hátra Málna, de ezt a műanyag szék annyira nem komázta, ezért olyat tanyált volna vele, ha a mellette ülő Fanni nem kapja el a támlát és dönti vissza, mintha minimum egy meteor csapódott volna be mellé.
– Egy rák – vonta meg a vállát Pemzli.
A jobb kezével - amivel nem a rákot fogta, elővett a táskájából egy üres Skittles-ös zacskót, vizet tötött bele, és beleeresztette a plankonra emlékeztető állatkát.
– Cimbora lesz a neve – jelentette ki vigyorogva.
– Hát nekem nem lesz a cimborám… – nyelt egy nagyot Málna.
– Hogy került ez a hajamba? – rázta meg mégegyszer a víztől csillogó göndör haját Márk.
– Ha még egyet kirázol belőle, lecsaplak – hőköltem hátra a székemben.
Márk féloldalasan elvigyorodott és elkezdett centrifogálni a fejével. Kis szadista…
Már éppen készültem volna átnyúlni az asztalon, amikor a konyhába vezető ajtón a tulaj lépett ki, a nyomában a tanárok. A tulaj bácsi, Tibor tovább ment a tévéhez, Tábornokék meg megálltak, így pont kitakarták, hogy mit csinál Tibor.
– Szóval, az időjárásra való tekintettel ma már nem megyünk a partra – jelentette be Steiner, amire egyöntetű ,,nemár” volt a válasz.
– Most jön a ,,de” – motyogta Pemzli.
– Viszont – csendesített el minket Steiner egy pillanat alatt. – Most megebédelünk, és utána vacsoráig teljesen szabadfoglalkozás. Lehetőség lesz X-boxozni.
Leesett az állam. Az én GT-mben miért nem volt ilyen?!
Ezzel együtt az egész gyereksereg felbolydult, és egyszerre kezdtek arról beszélgetni, hogy FIFA, Guitar Hero, Just Dance… meg mindenről, ami X-box.
– Közös megegyezés alapján, lehetőleg olyat, amiben a legtöbben tudnak részt venni – mondta emelt hangon Tábornok. Ami felért vagy három ködkürt hangjával.
– FIFA! – üvöltötte be Tom.
– Fúj! – kontrázott rá fintorogva Betti, majd megint megindult egy szócsata.
– Just Dance-ezzünk! – üvöltötte Pemzli elsőként, és ezzel ki is alakult a két ellenerő. Én személy szerint sose voltam se nagy táncos, focis meg még kevésbé. De ha már választani kell, akkor Just Dance.
– CSENDET! – ordította Tábornok, mire mindenki rémülten nézett a terebélyes tanár felé. – Na. Belejöttök, mit kiskutya az ugatásba – konstatálta.
– Vaúú! – vonyította Hurri, amihez csatlakozott Szekér, Márk és Málna.
– Köszönjük az óvodás kórusnak a szereplést – mondta somolyogva Tábornok, mire mindenki megdobálta a négy ovisunkat egy-egy ,,úú”-val meg ,,get rekt”-tel. – Szóval. Ki akar… FIFÁzni…? Tegye fel a kezét! – tette hozzá gyorsan, mielőtt még újra összebalhéztunk volna. A fiúk mind egy szálig feltették a kezüket. Steiner összeszámolta őket. – Jó most aki azt a másikat.
– Just Dance – segítette ki Pemzli Tábornokot.
– Az. Na, tegye fel a kezét, vagy FIFA lesz és kész – nézett ránk várakozón, mire egyből a levegőbe lendültek a kezeink. Látszatra is többen voltunk, mint a FIFÁsok.
– Na, akkor ez eldőlt. Ebéd után, aki akar, Just Dance-ezhet vacsoráig. Most meg arc alapállásba és tessenek várni az ebédre.
Természetesen az első nem valósult meg. Mármint az arc alapállásba…