A Balcsi Bohócai [BEFEJEZETT]

21 ° A túl-sok-dolog-pár-rohadt-óra-alatt-effektus

Hevertem a matracon, és a felhőket bámultam.
- Nem is veszitek hasznomat - fordítottam Márk felé a fejem.
- Nem. De jó érzés tudni, hogy rabul ejtettelek - vonogatta a szemöldökét.
- Jó hülye vagy, mondták már? - fröcsköltem le Balcsivízzel.
Márk már éppen válaszolt volna, amikor sziszegve a hátába csapódott egy vízsugár.
- Anyádat! - perdült meg Márk.
- Te Márk - ültem fel hirtelen. - Lehet szökni?
- Ja... - mondta, de a következő pillanatban megint csattant a vízsugár, ezúttal Márk arcára.
- Szép volt! - üvöltöttem Jazznek, akit közben visszahoztak.
A haditúsz - a gondosan felállított szabályrendszerünk szerint - arra volt jó, hogy azokat, akiket kiejtettek, vissza lehessen hozni, anélkül hogy a túszul ejtett embert el kéne engedni. De a szökés, az teljesen szabályos és frappáns volt. Pont nekem való.
- Okés, szia! - azzal ingatagon felálltam a matracon, és szinte azonnal bele is borultam a vízbe.
Felrúgtam magam a sekély vízből, és átnyúltam a matracon a vízipuskámért. Ha akkor nem éreztem magam Jack Sparrow kapitánynak, akkor soha.
A Karib-tenger kalózai dallamát türürümmözve vettem célba Márk hátát, aki azzal foglalkozott éppen, hogy a hős megmentőmet, alias Jazzt cserkéssze be.
- Türürüm tüm tüm türüm - dudorásztam, miközben kibiztosítottam a vízipuskámat -, türürümtüm türürüm - húztam meg a ravaszt.
- Na jó. El kell ismernem, hogy ez szép volt. Nulla - jelentette be életének számát.

- Délután folytatjuk? - nyújtottam a kezem Márk keze felé, miközben a tanárok kitereltek minket a vízből.
- Délután folytatjuk - csapott bele a kezembe Márk.
- Hát persze - csörtetett mellénk Vörös és Khaleesi. - Seggbe lesztek rúgva - villantott egy elragadó mosolyt Márk felé az osztálytársunk.
- Öhm... Márk.
- Mi az? - nézett rám bambán, miközben kihúztam a kezem az övéből.
- Mostmár semmi.
A partra kiérve elkezdtem összeszedni a cuccaimat, ugyanis a tanárnők annyira meghosszabbították a pancsolást, hogy alig maradt időnk visszatérni ebédig.
– Dorka…
– Hm? – nézett fel rám bágyadtan Dorka, a csíkos strandruhájában ücsörögve a dinnyén.
– Megyünk enni… – nyögtem ki esetlenül.
– Ja, oké.

°°°°

Ebéd után úgy zuhantam az ágyba, mint akit fejbe vertek. Semmi másra nem vágytam csak egy jó kis, pihentető…
– Pille!
… alvásra.
– Doble parti! Végső leszámolás! – közölte ellentmondást nem tűrő hangon Vörös, ahogy becsörtetett a faházunkba.
– Ajjj – fúrtam a fejem a párnába. – Ott van a polcon – emeltem meg hátrafelé a kezem, ami egy kicsit fájdalmasra sikeredett, tekintve hogy nem a hátrafelé hajlás lenne az első számú funkciója a vállamnak.
– Nálunk. Öt perc, ketyeg az óra – viharzott ki a házból Vörös, Jazz, Cili és Pallasz társaságában.
– Te nem jössz? – Bár tudtam mi lesz a válasz, azért megkérdezem Dorkától.
– Nem. Inkább kidőlök.
– Jah, rohadt meleg van – kaptam ki a vizes palackom a fagyóból. Egy jégtömb volt benne, pont, ahogy annak lennie kellett. – Akkor szia.
Azzal becsaptam magam mögött az ajtót, és már megint mezitláb (én sem hiszem el magam) rohantam a füvön a betonút mellett, hogy ne rohadjon le a lábam a forróságtól.
– Itt vagyok – toppantam be az egyesbe.
– Na ne mondd – nézett rám unottan Pallasz.
Végigjárattam a tekintetem a kis faházon. Tőlem balra, az ablak alatt három ágy, velem szemben hűtő, a jobb oldali fallal párhuzamosan pedig ruhás szekrény és egy komód állt, amin a tévének kellett volna lennie…
– Van egy ventilátorotok?! Mázlisták!
– Ugye? – nézett rám fájdalmas arccal Jazz.
– Pille – szólt a hátam mögül egy hang, mire megperdültem. A barna szempárba meredve álltam pár pillanatig.
– Őket is hívtátok? – szakadtam el Szekér íriszeitől.
– Igen… – nyelt egyet Vörös.
Összehúzott szemmel néztem rá, aztán félreálltam az ajtóból, hogy betóduljon rajta Szekér, Hurri, Krisz, Zuhé, Benzin és Tom. Utóbbi kettő egyből leült Pallasz és Cili mellé, Szekér pedig pár pillanatig tétován ácsorgott, aztán ledobta magát Vörös oldalára. A lány hátradobta a haját és maga elé meredve osztani kezdett.
Idő közben Hurri, Krisz és Zuhé is elhelyezkedtek, már csak én ácsorogtam totál szerencsétlenül, amikor betoppant Márk.
Csak te hiányoztál ide…
– Megjött a bajnok!
– Azt kötve hiszem! – vetette fel a fejét Vörös, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy a mozdulatai olyanok voltak, mintha betanulta volna őket. Természetesnek játszotta magát, közben egyáltalán nem volt az.
Alig figyeltem a Dobléra – veszítettem is – csak Vörös viselkedését próbáltam helyre tenni a fejemben.
Vörös ugyanis gyanúsan sokat dülöngélt jobbra, azaz Szekér irányába, gyanúsan sokat nevetett felé, és úgy unblock gyanús volt az egész lány.
Aztán a végén, amikor az utolsó lapomat is lecsaptam, ezzel lezárva a játékot, és Szekérék kimentek, Vörös felsóhajtott és a kezébe temette az arcát.
– Ááá! – hallatszott tompán, aztán Vörös hátravetette a fejét. – Nagyon feltűnő voltam?
– Á, dehogy – mondtam cinikusan.
– De jó… és?
– Mit és? – kérdeztem a fejemet rázva.
– Szerintem igen – mosolygott Jazz
– Ugye? Szerintem is! – nyújtotta a kezét Cili, mire Jazz belecsapott.
– Csak én nem értem mi van?
– Ah. Hogy összeillünk-e! – emelte a tekintetét a plafonra Vörös.
– Mint a földrajztanár és az ország-város – vigyorodtam el.
Jazz a kezébe nevetett, Cili felvihogott, Pallasz pedig csak mosolygott.
– Honnan szedsz te ilyeneket? – rázta meg a fejét Vörös.

°°°°

A Balaton-partra érve ledobtam a cuccaimat, felkaptam a vízipuskám és a lépcsőhöz sietve nekitámaszkodtam a korlátnak.
– De chilles valaki – állt meg velem szemben Zalán. A haja nagy része kontyba volt fogva a feje tetején, az alja pedig a vállára hullott.
– Te meg még mindig haditúsz vagy – néztem fel a fiúra.
– Khm… részletkérdés – mondta bujkáló mosollyal.
Időközben a többiek is befutottak, és a tanárok beengedtek minket a vízbe. Vörös rögtön balra kezdte húzni a neon rózsaszín úszógumiját, hogy elfoglalja a helyét a bázisnál.
– Cili, Lilla és Jazz maradjanak a bázisnál! – szóltam oda neki.
– Jazz a legjobb mesterlövész! – csúszott fel Vörös hangja.
– Akkor nem tudom. De hárman minimum vigyázzanak arra a szerencsementesre – mutattam Zalán felé.
– Meglesz. Gyere! – kapta el Vörös Zalán karját, mire az intett egyet a vele nevetgélő és/vagy beszélgető Bettinek, és elfoglalta a helyét az úszógumin belül.
– Pille! – szólt Jazz futólag, miközben nyakig belemerültem a vízbe, hogy megszokjam. – Maradj te.
– Mivan? – vörösödtem el azonnal, aztán gyorsan lefröcsköltem magam. – Kizárt!
– Ez a legtaktikusabb. Cili és Lilla aránylag gyengék, távolra egyáltalán nem céloznak jól, és nem akarjuk elveszteni a haditúszt, ugye?
– Nem – töltöttem meg a puskát, aztán odagázoltam a bázishoz.
– Te lettél a szerencsés harmadik? – vigyorgott Zalán az úszógumin belülről.
– Inkább szerencsétlen tizenharmadik…

Sorra lődöztük (lődöztem) ki az embereket, szép az élet, tralala, amikor is hátulról a tarkómnak csapódott valami, ami egyáltalán nem víz volt. Aztán ezt újabb valamik követték a hátamon.
– Befejeznéd légyszi? – fordultam meg a tengelyem körül. Mögöttem Zalán már éppen a kezében tartotta a következő darab iszapot.
– Na végre! Márk!
– HOGY MI? – kerekedett el a szemem, és újra megperdültem.
– Egy, kettő, három, kiesettek – mosolygott elbűvölően Márk a mellettem álló két lányra.
– Ez csalás! – rázta a fejét Cili méltatlankodva.
– Én dolgoztam ki a szabályokat – nézett lesajnálóan a szőkére. – Úgyhogy pá!
– És ha én kiejtelek? – emeltem fel a vízipuskát ingerülten.
– És ha én azt mondom, hogy túszocska vagy? – kapta ki a kezemből a vízipuskát Zalán.
Márk kitartotta az öklét, Zalán pedig belecsapott a sajátjával.
Én meg csak ott álltam a két fiú között, aztán Zalán egy hirtelen mozdulattal felkapott, és akárhogy gyepálhattam, nem engedett el.
A bázisukhoz érve felrakott a matracra.
– Vigyázol rá? – kérdezte Márktól.
– Hogyne – sandított rám a fiú.
– Oké – vigyorgott még egyet az irányomba Zalán, aztán belevetette magát a vízbe.
– Szóval – fordult felém Márk – újra ketten.
– Te meg az egód. Én inkább nem leszek ebben partner.
– Pedig elengednélek.
– Mi? – kaptam oda a fejem. Egy ragyogó zöld szempár és egy kaján vigyor fogadott. – Hülyéskedsz – korrigáltam magam.
– Nemnem – ugrott fel Márk a matracra. – Mi vagyunk nyerésben.
– Nagyon nem vagy taktikus – fordultam szembe vele.
– Dehogynem.
– Azzal, ha elengedsz, kiegyenlíted a létszámunkat – pillantottam a neon rózsaszín gumimatrac felé, ahol Málna, Szifonka és Szekér gólyáinak egyike, Dávid várakozott a fiúk közül, a lányok pedig Cilivel, Lillával és Bettivel lettek szegényebbek. A fiúk pedig eleve eggyel több fővel kezdtek.
Ahogy visszafordítottam a fejem, Márk veszélyes közelségből nézett vissza rám.
– Per pillanat – fogta meg erősen a kezem – nem nagyon érdekel.
Közelebb hajolt hozzám, és az ajkait az enyémek nyomta.
Gondolkodni sem volt időm, és igen, van akinek megszólal ilyenkor egy vészharang a fejében, de nekem úgy tűnik nem nagyon van vészharang a fejemben, csak egy állatkert a gyomromban, ami csak jobban életre kelt amikor Márk megérintette az arcomat és ezzel egy időben eldőltünk a gumimatracon.
Nem állt szándékomban viszonozni
Márk csókját, de nem nagyon tudtam mit kellene tennem, ezért amíg ő az arcomon pihentette a saját tenyerét, én esetlenül megérintettem az ő arcát…