A Balcsi Bohócai [BEFEJEZETT]

7° Gyüli 9.d módra

Fújtam egy nagyot, és intettem Jazzéknek, hogy jöjjenek közelebb. A mellettem ülő Jazz készségesen közelebb ugrált a székével, Dorka pedig áthajolt az asztal fölött, hogy engem és az asztalfőn ülő Vöröst is jól lássa.
- Oké. - halkítottam le a hangom. - Nem tudom, hogy ez mennyire titok, de... van egy szellem osztálytársunk.
- Hülye! - nézett a plafonra Vörös.
Dorka megrázta a fejét.
- Mi van?
Jazz nem szólt egy szót se, mert még mindig tele volt nutellás kenyérrel a szája.
- Van egy osztalytársunk, aki nincs! Legalábbis nem ismerjük, de benne van a névsorban. Úgy hívják, hogy Budai Márk. - segítettem ki a barátnőimet.
- És? - kérdezte Dorka.
Úgy tűnik, nem tűnt fel neki, hogy ennyi.
- Mi... mit és? - kérdezte Vörös.
- Ennyi? Egy random fiú, aki benne van a névsorban?
- Hát... ja. Miért? Nektek ez nem fura?
- Nem. - vont vállat Dorka. - Ha jön egy új gyerek az osztályba, jön, ha nem, nem.
Jazz végre lenyelte a falatot.
- És mit akartok kezdeni ezzel a Márkkal? - kérdezte. - Bocs, ez hülyén hangzott.
- Csak kiderítjük, hogy ki az. - magyarázta Vörös.
- Mit suttogtok? - hajolt oda hozzánk Hurri az asztal túloldaláról.
- Fhú, basszus! - kaptam a szívemhez. - Hurri, miért kell ragnarököt játszani? - néztem a fiúra.
- He? - kérdezett vissza nagyon értelmesen.
- Nem mondd, hogy nem láttad a Thor-Ragnarököt!!! - kerekedett el a szemem.
- Nem.
- Na tünés innen! - tolta vissza a fiú fejét Dorka a helyére.
- Ott mi folyik? - nézett a mi asztalunkhoz az ofő.
- Menj, és kérdezd meg! - néztem Vörösre.
- Ne parancsolgass.
- Nagyon vicces.
Ezzel Vörös felállt az asztaltól, és átült Pallasz mellé.
- Engem nem érdekel, de azért hajrá. - ült vissza Dorka is a helyére.
Jazz is bólogatott, majd még egyet harapott a nutellás kenyeréből, és ezzel le is tudta az elsőt.

Számítottam rá, hogy Jazz kicsit sok nutellás kenyeret fog enni, ezért még az elején megkentem magamnak egy kenyeret.
De, hogy Jazz betoljon hat nutellás kenyeret... nem feltételezem volna róla.
Reggeli után Dorkával és Jazzel segítettünk elpakolni a tányérokat.
- Az honnan van? - mutatott Jazz az egyik kagylós karkötőre a csuklóimon lévő tekintélyes karkötőmennyiségből.
- Eeeez... forgattam meg a pink karkötőt. - Olaszból. - bólintottam.
- Tök jól néz kiii - mosolygott Jazz.
Ezzel kilöktük az ajtót, én megtartottam Dorkának, és kiléptünk az udvarra. Egy kiadós majdnem-szívroham kíséretében, ugyanis Vörös a két szárnyú ajtónak támaszkodva állt, és várt bennünket.
- Tényleg tök jól néz kiii - parodizálta Jazz hangját -, de most egy kicsit fogjátok vissza a hippi éneteket, mert híreim vannak. - indult el velünk a négyes bungalló felé.
- Szóval? - kérdeztem izgatottan. - Milyen hírek?
- A srác a hetedikesekkel együtt érkezik, és valószínűleg betuszkolják valamelyik fiús szobába. Ennyi.
- Na, a kis különc! - forgatta a szemét Dorka.
- Ja. - bólogattam én is. - Mibe, hogy gyökér lesz?
- Ne már! - kapcsolódott be Jazz a beszélgetésbe. - Lehet, hogy tök jó fej!
- Én nem tudom, de inkább hagylak titeket a csajos csevejjel... - húzta fel az orrát Vörös, azzal elindult az egyes felé.
- Én máris shippingelem őket. - néztem utána.
- Úúú, ship! - kacagott fel Jazz

- Oké, minden ok a szobával. - nézte meg az ajtóból Dorka a rendezett faházbelsőt.
A nasikat szépen sorrendbe tettük az asztalon, a neszeszerek katonás rendben a csap feletti polcon, a bőröndök tűpontosan az ágyak mellett, és a takaró gondosan ráterítve az ágyra.
- Szupi! - ültem le az ágyamra.
- Oké, Jazz, te is ülj le, így fogadjuk a tanárnőt, aztán meg amikor megkér, hogy álljunk föl, kisimítjuk a takarón a gyűrődést. - Ecsetelte a tervet Dorka, majd egy utolsót igazítva a takaróján, leült az ágyára.
És vártunk... és vártunk, és vártunk.
Végül tizenöt perc után benyitott a tanárnő, látszólag megviselten, de kedves mosollyal.
- Nahát, micsoda pedáns rend!
Ilyet még egy szobában sem láttam - tette hozzá az arckifejezése.
Én elvigyorodtam, Jazz pedig majd' megpukkadt az elfojtott nevetéstől. Egyedül Dorka tudott normálisan megülni a seggén.
A tanárnő körbejárta a szobát, majd amikor az ágyakhoz ért, felálltunk, megigazítottuk az ágyneműinket, és a tan'nő mögött álldogáltunk tovább. Én személy szerint a nyakamat nyújtogatva, hogy megnézzem a csíptetős tábláján lévő négyszer ötös táblázatot. Nem azért, mert annyira kíváncsi voltam, hogy kit hagytunk le a tízes skálán. Engem ez nem érdekelt. Csak az, hogy ki kapott kevés pontot, mert azoknak nagyon megnézném, hogy hogy sikerült összehozni.
Az egyesnek (természetesen) 10/10 pontja lett, a kettesnek 7, ez már kevésnek számít, a hármasban 5, ez az a tipikus ,,Hogy?! Hogyan szúrhattad el ennyire?!" kategória.
Mi pedig...

- Kilenc és fél?! Háh! - kiáltott diadalittasan Vörös, aki volt olyan kedves, és csak a verseny kedvéért megkérdezte, hány pontunk lett.
- De csak mert Pille nem hajtotta össze a pizsijét! - méltatlankodott Dorka.
A központi ház felé tartottunk, ahol ismertették velünk, hogy mi lesz aznap.
Cili és Pallasz Vörös túloldalán jöttek velünk, és néhány kárörvendő pillantáson kívül nem teremtettek nagyobb kontaktust velünk.
Egy kis séta után betoppantunk a központi ház előterébe. Ami igazából nem is előtér volt, hanem az étkezővel egy légtérben lévő, kanapékkal, fotelekkel és tévével ellátott helyiség.
Hurri, Szekér és Benzin már ott voltak. Pallasz egyből levetette magát Benzin ölébe, mivel az egyszemélyes fotelban nem volt több hely.
Azért odatettem azért a fák lodzsikot!
A másik két fiú a tévével szembeni kanapén ültek, és folyamatosan beszélgetve, néha kiabálva Brawl Stars-oztak. Levágtam magam Szekér mellé, és néztem, ahogy húzgalja az ujját a képernyőn.
- Van Spikie-d? - becéztem le az egyik karaktert. Bocsánat, brawlert.
Szinte láttam a lelki szemeim előtt, ahogy Dorka a szemét forgatja, Cili a (festett) tejfölszőke fejét fogja, Vörös és Jazz pedig nagyban tesznek az egészre, mert Vörös alapjáraton is tesz ránk, kivéve persze vesenyhelyzetben, Jazz pedig zenét hallgat.

- Nos gyerekek. - kezdte a tanárnő, mikor már mindenki ott volt. - Rengeteg megbeszélni valónk van: először is. Árulja el valaki, hogy miért hiányzik a lány mosdó ajtaja? - kérdezte fáradtan.
A mellettem kettővel ülő lopva Hurri összenézett Csisztofejjel, és eskü elképzeltem, ahogy le van rajzolva ,,képrgényesen", ahogy próbál nem nevetni.
- Szóval magától tűnt el. - legyintett a tanárnő. - Másodszor: mindenki tisztában van vele, hogy ma délben érkeznek meg a hetedikesek? - nézett körbe. Mindenki bólogatott. - Jól van. És harmadszor: szeretném bejelenteni valaki más érkezését is...