A Balcsi Bohócai [BEFEJEZETT]

4 ° Forduljon balra, majd forduljon vissza

Mindig, mindig fogékony vagyok a hülyeségre.
És igen, az, hogy beúszunk a Balaton közepére eléggé hülyeségnek számít. De mint mondtam, fogékony vagyok rá, úgyhogy amint Hurri elmagyarázta, hogy hogy érti a ,,középre"-t, rögtön én is vigyorogni kezdtem, mint a vadalma.
- Végül is, ott leér a lábunk... - vonogatta a vállát a fiú.
- Az más kérdés, hogy nem ér ki a fejünk. - forgattam a szemem. - Ti jöttök? - fordultam Jazzhez és Dorkához.
- Mi? - rázta meg a fejét Dorka. - Nehogy! Pille, ez ő-rült-ség!
- Én megyek! - kászálódott le Jazz a matracról.
- Király! - néztem a barátnőmre.
- Ne már! Légyszi, ne! - fogta könyörgőre Dorka.
- Dorka, ha nem akarsz, ne gyere. - fordult hozzá Jazz.
- Kettőnél több lányért nem vállalok felelősséget! - emelte fel a kezét Hurri.
Válaszul arcon fröcsköltem.
- Naaa! Ezt most miért? - kérdezte felháborodva.
- Nem beszél. - jelentettem ki, aztán Dorkához fordultam. - Tuti nem jössz?
- Valakinek vigyáznia kell a matracra. - morogta.
- Ja, egy neonpink folt tényleg hülyén venné ki magát egy sunnyogós akció közben. - vontam meg a vállam.
- Na, akkor megyünk, vagy mi van? - szólt közbe türelmetlenül Hurrikán.
- Menjüünk! - válaszolt Jazz.

Árgus szemmel figyelő tanárokat kikerülni macerás, de nem lehetetlen.
Ofőék ugyanis belibegtek addig a mélységig a gumimatracukon, ameddig mindenkinek leér a lába. Hozzátenném, hogy Vörös és Cili strázsáltak mellettük. A két tanárnő éppen nagyban nevetett, valószínűleg az egyik lány bevetette a stréberes humorát, ezért mellettük viszonylag okés lett volna az elslisszolás.
Oldalról figyeltük őket, mint egy vadászó krokodil csapat, és úgy tűnt, semmi nem állhat az utunkba.
De Vörös összehúzott szemmel figyelt mindenkit, és feltűnt neki, hogy a neonpink matrac magányosan sodródik Dorkával.
- Tanárnő... - kezdte lassan, körülpillantava. Amikor a látókörébe kerültünk, lebuktunk a víz alá, majd amikor elfogyott a levegőnk, orrig kidugtuk a fejünket.
- ...hol vannak Zsanették? - kérdezte.
A kis rohadék! Persze, hogy engem kell először említeni!
- Kimentek. - csendült egy hang. Tom volt az.
Vörös megküldte egy gyilkos pillantással, amiért lelőtte a bemártásunkat.
- Láttad őket, Tom? - kérdezte gúnyosan.
- Nem, de hova mentek volna? - vont vállat Tom.
Most érkezett el a megfelő pillanat.
A víz alatt meglegyintettem a két oldalamon lévő Jazzt és Hurrit. Amikor rám néztek, intettem a fejemmel, hogy most.
Egy tanár és két pár árgus szem megkerüléséhez nagy tüdő kell. Ez Jazznek és nekem meg is volt, mivel mindketten sokat sprtoltunk, én ugye úszok, Jazz meg fut. De Hurrikán! Mondjuk, rajta látszik is...
Jazz és én gond nélkül elúsztunk, tisztes távolságot tartva a tanárok mellett. Viszont Hurrira pont velük egy vonalban jött rá a nem kapok levegőt, úgyhogy egy zsámbéki rozmár könnyedségével vetette ki magát a vízből, és lihegett levegő után kapkodva.
Elkerekedett szemmel néztem, ahogy a tanárnőék odafordultak. Tomról a hátuk mögött nem lehetett eldönteni, hogy sírni akar, röhögni, esetleg sírva röhögni. Végül csak a homlokára csapott, de csendesen, hogy ne hallják.
- András, minden rendben? - nézett rá felszaladt szemöldökkel az ofő.
- Jazz - szűrtem a fogalom között -, nagy levegő...
Hallottam, ahogy beszívja a levegőt, majd lenyomtam a víz alá. Nagy tüdővel sem bírtuk sokáig, körülbelül fél perc múlva kiemelkedtünk a nyakig érő vízből, de én speciel majdnem vissza is estem a meglepetéstől. Nem messze tőlünk Hurri sötét haja emelkedett ki a vízből.
- Mi a... - motyogta Jazz.
Hurrikán elégedett mosollyal az arcán nézett ránk, és megmagyarázta az ottléte mikéntjét:
- Vigyorogtam, lemerültem, a víz alatt erre fordultam, és tádámm!
- Nagyon ügyi vagy. - fröcsköltem rá néhány cseppet. - Na gyerünk!
És ezzel lemerültem a víz alá.

A problémák ott kezdődtek, természetesen, ahol már nem ért le a lábunk.
A vizet taposva haladtunk előre, kicsit szél volt, kicsit nagyobb hullámok, de mindezt elkönyveltük annak, hogy ez csak azért van, mert középebben(? szerintem nem létezik ilyen szó...) vagyunk.
Éppen azon nevettünk, hogy milyen arcot fog vágni Szekér, amikor felkel. Éppen én következtem a hülye arcok prezentálásában, amikor egy nagy, de tényleg, nagyon nagy hullám oldalról arcon csapott.
Mindhárman röhögtünk rajta, de amikor a hullám irányába, vagyis Tihany felé néztem, elkerekedett a szemem. Hatalmas, szürke felhők gyülekeztek a horizonton, és néhol már a zivatarcellákat is látni lehetett.
- Ööö... - nyögtem nagyon értelmesen. - Kisebb-nagyobb problémák léptek fel...
Mivel nem nagyon tudtam hosszabb szöveggel előhozakodni az egyébként egyre magasabbra csapó, tarajos hullámok miatt, csak az ujjammal böktem a fekete felhők felé.
- Öhm... vágjátok a szlenget? - nyögött Hurri is.
- Ha azt akarod mondani, hogy tünci, akkor IGENN!!! - kiáltottam, majd lenyelve egy adag amúgy tök finom Balcsivizet, veszett tempóban kezdtünk úszni a part felé.