Black and White (Haikyuu ff.)

7.

Szitkozódva kelt ki az ágyából. Épp lefeküdni készült. Ki keresheti éjnek évadján? Az szomszédok tudják jól, hogy nincsenek itthon a szülei, másra meg nem nagyon tud gondolni.

Ahogy kinyitotta az ajtót meglepetten nézett a jövevényre.

- Shiro-chan? Te meg mit keresel itt? Csurom víz vagy! - kérdezte aggódva. Majd mielőtt bármit is válaszolhatott volna, a berángatta a házba.

Adott neki egy tiszta pólót, és bezavarta a fürdőbe. Már csak az kéne, hogy megfázzon itt neki. El se tudta képzelni, hogy került ide Sendaiból. Az harminc kilométer innen, és nála csak egy telefon, no meg a piros notesze volt, azaz nem megszökött. Az izzadtságtól nedves pólójából ítélve futott, de ennél többet nem tudott kilogikázni a helyzetből.

Ahogy az utóbbira tévedt a tekintete, eszébe jutott, amikor ugyan így ott hevert azon az asztalon. A lány fájdalmas emlékei voltak benne elzárva, amiket ő hülye felhozott előtte, amikor visszaadta neki a füzetet. A lány ezután két hónapig nem ment iskolába, és csak Iwa-chant volt hajlandó látni. A hatalmas kihagyása miatt majdnem évet kellett ismételnie. Ekkor romlott le neki olyan szinten a matekjegye, hogy azóta sem tudja visszahozni a lemaradást - nem mintha akarná.

És ez mind az ő lelkén száradt.

Emlékezett, ahogy Iwa-channal elraboltatta a füzetet, és együtt kidekorálták. Amikor rohangásztak a házban, hogy nehogy az ő oldalát is összeirkálja a baromságaival, amikor álruhában jelent meg a lánynál, és Shiro betörőnek nézte, majd fejbe vágta egy serpenyővel.

Aztán tisztázták a helyzetet, és a lány ha már úgy is tud róla, elmondta neki a teljes történetet. Végre megértette a lányt. Mindent, amit eddig tett vagy mondott, hogy miért nem hajlandó csatlakozni a csapathoz és játékosként játszani. A múlton nehéz túl lépni, ő pedig leragadt nyolc évvel ezelőtt. Úgy tűnik itt az ideje tenni valamit.

Egy zseniális ötlete támadt. Gyorsan felrohant a szobájába a telefonjáért, majd tárcsázott.

Kicsöngött, majd alig pár másodpercen belül egy álmos hang szólt a telefonba.

- Oikawa! Ha megint azért hívtál fél tizenegykor, mert eltűnt a kedvenc zoknid, esküszöm átmegyek és lefejellek! - közölte vele ingerülten.

- Iwa-chan kegyetlen vagy~!- sóhajtott - Vészhelyzet van!

- Mondjad - mondta unottan - de siess, mert aludni akarok.

- Van egy vendégem

-Oké, és? - kérdezte

- Név szerint Shiro-chan. Egyszer csak megjelent a ház előtt. Kiizzadtan, egy szál rövid ujjúban egy telefonnal meg azzal a piros füzetével a kezében. Elküldtem zuhanyozni, úgyhogy részleteket még nem tudok.

- Mi? Dehát harminc kilométerre vagyunk Sendaitól! - akadt ki a vonal túloldalán levő fiú, és hallatszott, hogy meglepettségében leborult az ágyról - oké, azonnal ott vagyok - nyomta ki a telefont.

Már teljesen elvesztette az időérzékét. Fogalma sem volt, hány perce áll a zuhany alatt. A forró víz kitisztította a fejét. 

Az ajtó felől dörömbölés hallatszott.

- Shiro-chan jól vagy? - szólt be a srác a fürdőszobába, mire ő elállította a vizet.

- Mióta vagyok benn? - kérdezett vissza.

- Nagyjából negyed órája. Gyere, csináltam teát és gofrit. Iwa-chan mindjárt itt van - csukta vissza a résnyire kinyitott ajtót.

Shiro gyorsan felöltözött, majd megszárította a haját. A póló kissé nagy volt rá, leért egészen a combja közepéig, így nem vette vissza a nadrágját.

Az illatok belengték a házat.

- Citromos tea és csokikrémes gofri. Egy isten vagy Tooru! - dicsérte meg a lány, mire ő önelégült mosollyal az arcán húzta ki magát.

- Ez csak természetes. Mióta nem vagyok az?

- Csak akkor, ha épp citromost teát és csokikrémes gofrit csinálsz. Egyébként egy seggfej vagy - nevetett fel a lány

- És milyen igaza van - hallottak meg egy ismerős hangot a folyosó felől, majd be is lépett a birtokosa - ráadásul az ajtót sem tudja bezárni. Simán bejöttem, és elraboltam a telefonod - mutatta fel a készüléket.

- De én - próbált kitalálni valami jó magyarázatot - direkt nyitva hagytam, hogy be tudj jönni - vörösödött el szégyenében, mire két barátja hangos röhögésben tört ki.

- És most mihez kezdünk? - kérdezte lesokkoltan Iwaizumi, miután a lány nagy vonalakban elmesélt mindent.

- Nem tudom, de szerintem feküdjünk le aludni. Holnap reggel mindent megbeszélünk - ásított Shiro, mire Oikawa hevesen bólogatott.

- De a suli? Még ha nekünk annyira nem is probléma, veled mi van? - nézett a lányra - már az első napon hiányozni...

- Nem lesz bajom - legyintett - inkább Kaitotól tartok, hogy fesztivált fog rendezni az eltűnésem miatt.

- Kaito is a Shiratorizawába ment? - kérdezték egy emberként. A kék hajú srác volt az egyetlen, akivel a lány a röpicsapaton kívül beszélt. Tipikus bajkeverő volt egészen a másodév feléig,  mikor is kimentette a lányt a haverjai kezei közül, majd kivált a csapatból. Személyesen nem sokat beszélt velük, az a bizonyos este előtt meg egyáltalán nem.

- Engem is meglepett. Azt mondta nem írt elég jó angolt, hogy Amerikába mehessen. Pedig még  fel is ajánlottam neki, hogy ha gondolja, korrepetálom - vonta meg a vállát.

Csak amikor felmentek a szobába tudatosult bennük, hogy bizony már nem fognak elférni az ágyban mindhárman. Az utolsó alkalom, amikor így tettek, az harmadév nyarán volt, két évvel ezelőtt.

- Asszem van egy futonunk valahol, én meg alszok a kanapén - mélyedt bele a gondolataiba, mikor eszébe jutott, hogy már amúgy is kissé idősek ahhoz. 13-14 évesen is határeset volt a dolog,-főleg, hogy Shiro lány volt-most meg mindhárman a közeljövőben töltötték be a 17-et.

- Nehogy már azért nyavalyogj holnap, hogy beállt a nyakad - tette csípőre a kezét a lány - én alszok a kanapén, talán még el is férek rajta - nézett a fehér bútordarabra, majd kikotort a szekrényből egy pokrócot, és elfoglalta a helyét.

- Pedig még én akartam kedves lenni - sóhajtott a srác, majd elindult, hogy elővegye Iwa-channak a futont.

Már mindenhol keresték, ő azonban nem volt sehol. A kollégiumba nem tért vissza, az a két lány, akivel ebédelt se tudott róla semmit. 

Semi teljesen kétségbeesett. Alapvetően csak azért indult a keresésére, mert bocsánatot akart kérni tőle, azonban amikor egyik olyan helyen sem találta, ahol a lány járhatott, bevonta a többieket is a keresésbe. 

Így jutott el az a bizonyos kollégiumi ajtó elé Satori, Ushijima és a két elsőéves társaságában.

Amúgy érdekel valakit egy másik könyv, amiben Shiro alsó közepes éveiről lenne szó? Ahhoz is van egy csomó ihletem, de itt nem nagyon szeretnék belemenni abba, csak néhány szó erejéig.