Black and White (Haikyuu ff.)

29.

Shiro boldogan ugrott le a busz utolsó előtti lépcsőfokáról. Végre megérkeztek. A lányt teljesen ámulatba ejtette a látvány. Rengeteg különböző színű melegítő, szurkolók, csapatok, legalább 3 különböző TV stáb, és rengeteg riporter, akik nem győztek hová rohanni.

Nem is csoda. Ide csak az ország legjobbjai juthatnak ki, és közülük is lesznek valakik, akik mindenkinél erősebbek. Igazából nem lehetett megjósolni még csak azt sem, hogy kik kerülnek be a top 8-ba. A csapatok tagjai évről évre változnak. A harmadévesek elmennek év végén, és helyettük újak jönnek, így teljesen megváltoztatva az erőviszonyokat.

Bár a Shiratorizawa csapatában csak 1 személyt cseréltek le az alapcsapatban Taichi személyében, addig egyes csapatoknak a fele kicserélődött, csak példaként megemlítve az Itachiyamát.

Ryuu-sannal elég sokat üzenetezgetett az utóbbi időben. Ennek köszönhetően végülis elég sokat megtudott a bajnok csapatról, köztük azt is, hogy idén szereztek egy újabb tehetséget a soraikba, így nyugodt szívvel hagyja el a csapatot év végén.

Amikor meglátta az ismerős vörös hajkoronát a neon sárgás zöld melegítőben, vigyorogva, még mindig túlpörögve ugrált oda, hogy üdvözölje.

- Ryuu-san! - Lépett mellé - ezt neked hoztam, múltkor mondtad, hogy ha megint csinálok, hozzak - nyújtott felé egy kis dobozt, ami meg volt pakolva csokis keksszel.

- Oh itt egy Shiro - vigyorgott el - gondoltam, hogy hozol nekem, úgyhogy tessék - kapott elő ő is egy dobozt - házi, pontisan úgy elkédzítve, mint ahogy szereted.

Igazából ez a rövid idő alatt egész jó viszonyt sikerült kialakítaniuk. Bár Ryuu elsőre elég arrogánsnak és távolságtartónak tűnt, előtte hamar megnyílt. Most is, amint meglátta, egyből kedvesebb arckifejezés telepedett az arcára.

- Igen. Majdnem odaégettem a fél konyhát a kollégiumban érte - nevetett fel kínosan - de a többieknek is ízlett, úgyhogy nincs semmi baja, és mérgező sem. Legalábbis remélem Satori nem tett a neked félrerakott adagba semmit.

- Ilyeneket feltételezel rólam, Shiro-chaan? - dugta be a fejét hirtelen közéjük az említett vörös pálmafa arcán egy ártatlan mosollyal.

- Belőled bármit kinézek - sóhajtotta

- Amúgy nem tettem bele semmit. Csak egy pillanatra hagytad őrizetlenül, időm se lett volna rá, ha akartam volna - jelentette ki.

- Hai, hai - forgatta meg a szemét.

- Amúgy láttam a lány kategóriában is kijutottatok. Ezt elfelejtettem megkérdezni. Játszol is, vagy csak menedzser vagy? - fordult felé az Itachiyama ásza - és ha igen, akkor milyen kategóriában.

- Igen, szélső ütő, alkalmanként feladó. Más dolog, hogy lehet meg kéne keresnem a csapatomat - gondolkozott el. Igazából nagyon kevés edzésen vett részt az utóbbi időben, és szinte alig beszélt a többiekkel. Persze mondhatná erre kifogásként, hogy azért elsőbbséget élvez nála a menedzserkedés, főleg miután elsősorban csak Shittykawa miatt van benne a csapatban, de az igazság az, hogy még mindig fenntartásai vannak a játékkal kapcsolatban, és bármennyire is az a célja, hogy az olimpián képviselje az országot, retteg. A sokk, hogy a szülei egy röplabda bajnokság miatt haltak meg még mindig mélyen a szívében él.

Időközben a fiúk csapata is odaért hozzájuk, de ő addigra már máshol járt, ugyanis kiszúrta a tömegben Akaashit, aki mintha keresett volna valamit. Vagy inkább valakit.

- Akaashi-san! Kit hagytál el? - lépett mellé.

- Bokuto-san valószínűleg megint depresszióba esett, miután mondtam neki valamit, és nincs itt. Jelenleg az utolsó reményem, hogy Kuroo-sannak sikerült valahogy feldobnia a kedvét és idecibálni.