Black and White (Haikyuu ff.)

27

Fogalmuk sem volt, mennyi időt tölthettek kint. Semmi kedvük nem volt visszamenni a többiekhez, így inkább úgy döntöttek tesznek egy sétát az éjszakában. Annyi eszük egyiküknek sem volt, hogy feldugják töltőre a telefonjukat délután, így már mindkettejüké az utolsókat taposta, sőt a lány a sajátját már ki is kapcsolta, ha esetleg szükségük lenne rá vészhelyzet esetére.

Pedig kellettek volna a készülékek. Sikerült eltévedniük, és kikötniük valami játszótérnél, és az idő sem volt rá alkalmas, hogy valakit tájékoztassanak, hogy hol vannak. Ha minden igaz, negyed három múlt. Nem volt náluk se pénz, se valami melegebb ruha. Szeptember eleje ellenére majd meg fagytak.

Shiro nagyot sóhajtva vágta le magát az egyik hintára, és lökte meg magát. Elkeseredetten konstatálta, hogy ennek köszönhetően tele ment a cipője kavicsokkal.

- Asszem ma itt éjszakázunk - nevetett fel hitetlenül - fogalmam sincs, hol vagyunk - hajtotta le a fejét szomorúan. Csak remélni tudta, hogy nem betegednek meg.

Semi zsebre dugott kézzel állt vele szemben nekitámaszkodva a korlátnak. Átkozta magát, amiért egy szál rövidujjúban indult a lány megkeresésére. Neki legalább volt annyi esze, hogy mielőtt elhagyta a szobát, magára kapta a Shiratorizawás melegítőfelsőjét.

Nevetségesen peches helyzetbe kerültek. Ő most volt hatodszor itt, úgyhogy még annyi sejtelme sem volt arról, hogy hol vannak, mint a barátnőjének.

A gondolatra érezte, hogy az arca felforrósodik. El se hitte, hogy egyszer ezt állíthatja majd a lányról. Még mindig enyhén sokk alatt állt, hogy az érzései kölcsönösek voltak. Persze azzal is tisztában volt, hogy a kapcsolatuk elég sok problémát okozhat a csapatnak, ha rossz irányba fordulnak a dolgok. Ebbe bele se mert gondolni.

Végül ellökve magát a korlátról lépett közelebb hozzá, és nyújtotta felé a kezét.

- Szerintem jobban járunk, ha inkább mozgunk. Ha szerencsénk van, kibírjuk reggelig és akkor megkérhetünk valakit, hogy segítsen visszatalálni - vázolta fel a tervét.

- A sensei meg fog ölni minket - mosolyodott el Shiro. 

- Az biztos, főleg, ha a kiruccanásunk miatt lebetegszünk a meccsre - nevetett ő is, majd rögtön el is komorodott. A lánnyal ellentétben ő pótolható. Hiszen ott van a nála sokkal tehetségesebb feladójuk Kenjirou személyében.

- Valami baj van? - lökte meg magát újra, de ő csak nemlegesen rázta a fejét. Nem akarta, hogy tudomást szerezzen ezzel kapcsolatban. Ő maga akart kitörni ebből a kétségekkel teli helyzetből, és nem felhasználni a lány befolyását.

Shiro felpattanva a hintáról hirtelen lekapta magáról a melegítőjét, és a hátára terítette. Semi meglepetten nézett először az anyagra, majd a lányra, aki csak elmosolyodott.

- Tudom, hogy mi miatt aggódsz, úgyhogy nem hagyom, hogy megbetegedj. Amilyen hiperaktív vagyok, én biztos nem fázom át.

Valószínűleg elég furcsa fejet vághatott, ugyanis a lány a hasát fogva kezdett nevetni rajta. Végül is elég vicces volt a helyzetük. De úgy az egész. Itt vannak az éjszaka közepén egy elhagyatott játszótéren, lemerült telefonokkal, átfázva, miközben két nap múlva már meccsük van, miközben mindketten nevetnek a szerencsétlen sorsukon. Amúgy is, tudtával egy nyálas romantikus filmben pont hogy a srác szokta átadni a pulóverét a didergő lánynak, és nem fordítva. Le se tagadhatták, hogy különcök.

Hajnalodott. A nap már feltűnt a távoli hegyek fölött, és mintha a hőmérséklet is egy-két fokkal feljebb ment volna. Shiro egész éjjel fel le rohangászott közte, és a következő villanypóznák között, miközben ő zsebre dugott kézzel ,a hátán a legalább három mérettel kisebb melegítőfelsővel csöndben haladt . Fogalma sem volt, a lány hogy bírja még mindig ennyi energiával, bár sejtette, hogy ha egy pillanatra is lepihen egy padon, onnan már nem kel fel. Ezután garantáltan át fogja aludni a napot. Vagyis fogják. Még jó, hogy aludt a buszban, és így még ha minimálisan is, de éberebb volt.