Black and White (Haikyuu ff.)

24.

- Shiro hány óra is van? - sóhajtott lemondóan. Tisztában volt vele, hogy nem számíthat rá, hogy korábban ér haza, de megrémisztette már a gondolat is, hogy koromsötétben egyedül bolyongott az utcákon.

- Fél tíz..? - húzta össze magát félve, miközben az órára pillantott. Kijelentése inkább hangzott kérdésnek, hangja megremegett.

Már épp a fejéhez vágott volna valami szépet, amikor észrevette, hogy nincsenek egyedül. Kérdőn nézett a két srácra, akik lesokkoltan figyelték a köztük lezajló műsort. Megkönnyebbülten fújta ki az eddig benntartott levegőt, és halványan elmosolyodott.

- Köszönöm, hogy hazakísértétek Shirot! - hajolt meg enyhén - Kirishima Yukio vagyok, ennek az idiótának a bátyja - vágta hátba az említettet, aki erre ledobálva a földre cuccait, dühösen ugrott neki, és próbálta leteperni. Már vagy századjára is sikertelenül - amúgy merre laktok? Hazaviszlek titeket - húzta elő a zsebéből a kocsikulcsot, és pörgette meg a mutatóujján.

- Öhm az kissé... - húzta el a száját a szőke hajú zavartan.

- A helyzet az, hogy voltak olyan idióták, hogy egészen Miyagiból jöttek idáig szállás nélkül - segítette ki Shiro - úgyhogy ha nem baj, "kiadtam" nekik a vendégszobát - vigyorgott - amúgy ők Semisemi és Satori, a Shiratorizawás barátaim - mutatta be őket gyorsan, látva a hitetlenkedő arcát. Yukio már kezdett megijedni, hogy csak úgy, két idegennel állított be hozzájuk.

Kenma

Boldog mosollyal sétált Kuroo mellett hazafelé. Végre. Végre nem kell aggódnia a két barátja miatt. Amit a pályán műveltek pár órával ezelőtt, arra rossz volt ránézni. Örült, hogy a végén kibékültek. Vagy ki tudja mit csináltak-még nem kérdezett rá, de nem is akar. Már úgy is vége.

- Kenma jól vagy? - kérdezte hirtelen a fekete hajú hitetlenkedve - lázas vagy vagy mi, hogy így vigyorogsz egész úton? - állította meg, és tette a homlokára a kezét -ráadásul a telefonod is a zsebedben van - tette hozzá.

- Nincs semmi bajom, csak boldog vagyok - nézett fáradtan a szemébe, miközben nagyot ásított - meg persze fáradt

Kissé sok volt neki ez a nap. Ahhoz képest, hogy eredetileg csak passzolgatni mentek volna, meg esetleg játszani egy szettet, ha vannak még ott rajtuk kívül, az egész egy komolyabb fél napos programmá nőtte ki magát egy fárasztó meccsel.

Újra csend telepedett közéjük. Egyikőjük sem szólalt meg, egyedül Kuroo a zsebében csörgő kulcs zavarta meg a város szokatlan némaságát. Érdekes módon sehol sem szólt sziréna vagy veszekedtek valamelyik házban, de még a kocsik zaját se lehetett hallani. Ritka alkalom lett volna a mostani, ha nem először figyelt volna fel erre. Eddig sosem figyelte meg rendesen, mi zajlik körülötte a külvilágban. Útközben mindig belemélyedt a telefonjába, teljesen kizárva azt. Most mégsem volt kedve hozzá, ami elég nagy szó volt nála.

Egy kisebb széllökést követően ismét eleredt az eső. Először csak csöpögött, de percek múlva szinte mintha dézsából öntenék, úgy zuhogott.

Nagyot sóhajtva vonultak fedezékbe az egyik ház beállója alá. Hiába az esőkabát, most az se érne túl sokat. Egyikőjüknek sem volt kedve megfürödni az esőben, bár ha pár percen belül nem lesz jobb, kénytelenek lesznek rá. 

- Ano~ - szólalt meg hirtelen Kuroo - szerinted mi van Shiro-chan és a Shiratorizawa feladója között?

- Nem tudom - vonta meg a vállát. Ha a srác nem említi meg, valószínűleg át is siklott volna az egész ügyön. Az biztos, hogy Semi nem csak barátként gondol a fehér hajú lányra, de hogy Shiroval mi a helyzet? Mivel fiúk között nőtt fel, eléggé kétséges, hogy egyáltalán fogalma van róla, mi is az a szerelem, és mik a jelei. Mindenesetre bármennyire is egyértelmű volt a helyzet, azért drukkolt a srácnak - miért?

Nem válaszolt, ő pedig hiába nézett rá, a tekintetéből nem tudott semmit leolvasni.

Szerencséjükre az eső az most csak egy rövid nyári zápor volt, nem úgy, mint azok, amik a napokban voltak, így tíz percen belül tovább is indulhattak.

Kuroo egy intés után átsietett az úton a házukhoz, majd lépett be a kapun. Szinte szemben laktak egymással. Némán figyelte, ahogy a házba belépve eltűnik a látóteréből, végül ő is előkapta a kulcsát, és belépett a meleg épületbe.

- Tadaima - szólt be csöndesen. Szokás szerint nem volt otthon senki. Az apja már napok óta nem járt otthon, édesanyja pedig szokás szerint túlórázott. Szomorúan sóhajtva vonult fel a lépcsőn, majd a táskáját a földre dobva borult be az ágyba.

Semmi ereje nem volt ahhoz, hogy zuhanyozzon, vagy épp átöltözzön. Szinte azonnal elnyomta az álom. 

Shiro

Megkönnyebbülten sóhajtott fel, miután a két barátja bemutatkozásával a hangulat egy kissé oldottabb lett. Bár nem is számított másra. Yuki hiába volt inkább védelmező típus, akiben a lány megbízott, abban ő is. Semmi kétsége sem volt felőlük.

A vacsora hangosan telt. Úgy tűnt, Satori és Yukio egymásra találtak. Mindkettő épp ugyanolyan furcsán állt hozzá a dolgokhoz, ráadásul a bátyja is rajongott Shonen Jumpért. Ők csak némán hallgatták a beszélgetést, néha néha közbeszólva. Természetesen ennek köszönhetően a tervezettnél jobban elhúzódott a vacsora, így hulla fáradtan vánszorgott fel a vendégszobába. Yuki mintha számított volna rá, hogy nem kettesben lesznek, előre kikészített még két futont. Bár amikor rákérdezett erre, csak leintette, hogy nem fontos.

- Elmegyek zuhanyozni, addig rendezkedjetek be - lépett be a szobába kettejük után, és lépett a sporttáskájához. Nagyot sóhajtott, amikor tudatosult benne, hogy az összes cucca egy kupacban hever a táskájában. Pedig milyen szépen bepakolta otthon! Átkozta magát, amiért sietett délután, és mindent összetúrt. 

Végül úgy határozott, jobban jár, ha mindent kiborít a földre. Persze utána arra már lusta volt, hogy mindent visszadobáljon, így a kupiját otthagyva lépett ki a szobából.

Hatalmas vigyorral az arcán állt be a zuhanyfülkébe. Rég volt ilyen jó napja. A reggeli videojátékozás Kenmával, Semisemiék, a röpi, Kuroo... Túl sok minden történt ma. És ez még csak a második nap volt. Kétségkívül izgalmasabban telnek itt a napok, bár mostanában Miyagiban sem panaszkodhatott. Hiányzott neki a város, meg úgy minden, ami a régi életében volt. Bárki bármit mondott, ez volt az igazi otthona, a legtöbb emlékét itt szerezte. AZ emlékek gondolatára elkomorult.

Még ha már újra játszik is, a múlt traumái még mindig nem haltak ki a szívéből. Ha a többiek nem támogatnák, valószínűleg nem lenne képes arra, amire most. Ha nem bátorítaná a csapata, nem juthatott volna el a nemzetiig.

Furcsa. Ennek gondolatától máris jobban lett, főleg, miután felfedezte a bátyja fahéjas tusfürdőjét. Nem is volt kérdéses, hogy azt fogja használni a sajátja helyett. Imádta az illatát, de ő sehol se látott még olyat. Azt meg mindig elfelejtette, hogy szóljon neki, mielőtt megy venni, hogy neki is kell.

Diadalittas képpel lépett ki a zuhanyzóból immáron fahéj illatúan. Boldogan szagolt a levegőbe. Ennél jobb nem is lehetne. Ez most egyértelműen megkoronázta a napját.

Hát még egy ilyen semmilyen fejezet :/

Nah kissé hosszú időre eltűntem, de most már újra itt vagyok, és rendszeresen fogom hozni a részeket. Khm..kissé ellustultam a gólyatáborban😂😂😂  Na mindegy is. Holnap hozom a folytit. További  jó estét!

Rin-chan