Black and White (Haikyuu ff.)

19.

Épp úgy döntöttek, hogy végre kimozdulnak a házból, amikor eleredt az eső. Kenma édesanyja már egy órája elment dolgozni, így ha bármit is akartak, odáig az esőben kellett elgyalogolniuk. Végül a srácnak eszébe jutott, hogy alig pár megállónyira van egy sportcsarnok, ahol tudnának röpizni, ezért úgy döntöttek, buszra szállnak.

Már csak egy probléma volt. Shiro nem hozott magával olyan ruhát, amivel tudna röplabdázni. A fekete pólója még oké volt, de a világoskék farmersort és a magas szárú vörös Converse, amit viselt nem volt épp megfelelő a játékhoz. Szidta is magát, amiért nem gondolt erre a lehetőségre, hiszen így mindenek előtt haza kellett mennie átöltözni. Sejtette, hogy ha idejön, akkor szüksége lesz sportöltözékre, de arra nem számított, hogy ilyen hamar. 

- Nem találtam semmit, ami jó lenne neked - sóhajtott a barátja, miközben még mindig a szekrényben turkált valami megfelelő öltözéket keresve - Szerintem inkább akkor először menjünk át hozzátok, és onnan menjünk a pályára - ajánlotta.

Csak bólintott, miközben összeszedte a cuccait, és rendbe tette magát indulásra készen. Míg ő is elkészült, addig a telefonját böngészte. Hirtelen akadt rá az üzenetre. Először azt se tudta, hogy hova helyezze azt a néhány szót, amit a vörös hajú barátja írt neki. 

Tegnap este érkezett, valószínűleg az után, hogy elaludt. Furcsállta, mivel Kenma sem említette, hogy pittyegett volna az eszköz.

Sato

Shiro-chan! Holnap Semisemivel meglátogatunk! Nekem úgy sincs jobb dolgom, ő pedig kíváncsi, hol lesz az idei Nemzeti, ráadásul így egy-két napra leppaszolhatja a testvéreit. Remélem nem probléma :)

Az üzenet végén elmosolyodott. Semi szülei egy hétre elutaztak, így rábízva a két testvérét. Mivel ő is tudta, hogy milyen fárasztóak tudnak lenni a kisgyerekek, még ha nem is volt szép a tette, teljesen megértette a barátját. Aztán ezután jött a sokk. Satori mindig is híres volt ragyogóan meglepő, és megrázó ötleteiről. Ez sem volt különb. Sóhajtva vágta bele a fejét az ajtófélfába. Szóval mégsem lesz egy perc nyugta sem Tokióban, de legalább így végre megvolt a kész terve a délutánt illetően. Sietve gépelte be a válaszüzenetet.

WhiteWitch

Röpizni megyek a sportcsarnokba délután egy barátommal. Remélem hoztok cuccot, mert akkor tudunk nyomni egy 2v2-t, ha már úgy is jöttök.

WhiteWitch

Mindenesetre azért örültem volna, ha nem az utolsó pillanatban szólsz a csodálatos tervedről :/

Utána még gyorsan begépelte a címet is.

Válasz nem érkezett, pedig elméletileg elérhető volt. Lehet, csak bekapcsolva felejtette az internetet.

Időközben Kenma is elkészült, és mögé állva kukkantott rá az eszközre.

- Ő ki? - kérdezte

- Egy barátom. Ha nem baj, meghívtam őket játszani - dugta a zsebébe a készüléket, és fordult felé. A srác csak beleegyezően bólintott, miközben az ajtó felé vette az irányt.

Már akkor tudták, hogy nem lesz kellemes zuhogó esőben sétálni esernyő nélkül, amikor elindultak. Bár a buszmegálló csak két saroknyira volt a háztól, mégis úgy eláztak, mintha kilométereket gyalogoltak volna. És ekkor még hátra volt az, ahogy a buszsofőr és az utasok néztek rájuk ez után.

- Asszem, mielőtt továbbmennénk, szárítkozzunk meg nálunk - nevetett fel kínosan Shiro, ahogy végignézett a szétázott öltözékén, és kicsavarta a hosszú fehér hajából a vizet. Ha lett volna esze, inkább kontyba köti, és felhúzza rá a csuklyáját - talán addigra eláll az eső is.

Yukio nem volt otthon, így övék volt az egész ház. Miután mindketten lefürödtek, és száraz ruhát kaptak magukra, végre immáron esernyővel indulhattak el a sportcsarnokba.

- Mielőtt eltévednénk, add ide azt a telefont - nyúlt a barátja kezében levő eszközért. Bár a vörös hajú srác nem rendelkezett túl rossz tájékozódási képességgel, inkább nem akarta rábízni a navigálást. 

Azonban az eszközt nem érhette el, mivel ő elhúzta a keze elől.

- Nem kell aggódni, még ha eddig talán kétszer jártam is itt, a térkép segítségével eljutok odáig. Bízd csak rám, Semisemi! - mondta lelkesen, és vidáman indult el egy véletlenszerű irányba. A szőke hajú srác csak sóhajtva követte, már azt tervezgetve, hogy inkább felhívja a lányt, hogy segítsen odatalálni.

Sejtése be is igazolódott. Tényleg jobb lett volna inkább telefonálni, vagy épp neki irányítani, és nem Satorira bízni a térképet. Amikor kijelentette, hogy megérkeztek, épp valami alagút bejáratánál álltak. Se híre, se hamva semmiféle sportcsarnoknak, de még arra hasonlító épületnek sem. 

- Ennyit a "Bízd csak rám Semisemi"-ről - kapta ki a telefont a kezéből, hogy megnézze hova kellett volna menniük, és a saját telefonján bepötyögve a célt nézte meg, hol kötöttek ki. Fáradtan tekintett a képernyőre, ahogy végigvezette az úját az útvonalon. Kissé messze kötöttek ki a céljuktól, miután konkrétan a másik irányba indultak el - gyere, pár saroknyira van egy metróállomás, ami pont arra megy - biccentett a főút felé, ami a távolban szelte át az utcát, ahol épp tartózkodtak.

Sietve indultak el a megfelelő irányba. Már így is eléggé szétáztak, csak az kellett, hogy a táskáik is átázzanak a lány nagy örömére. 

Boldogan dobta le magát az öltözőbeli padra. Végre valahára megérkeztek. A pályáról már kihallatszott a szokásos labdapattogás, és a keresett személy hangja, ahogy valakivel beszélget. Említette, hogy nem hármasban lesznek, így kíváncsi volt, hogy ki lehet az. Talán végre találkozhat Shiro valamelyik gyerekkori barátjával.

- Macchan még egyet! - hozta vissza Shiro az imént elütött labdát. Mivel a plusz labdákért fizetni kellett volna, így kénytelenek voltak beérni azzal az eggyel, amit magukkal hoztak.

- Hai, Hai! - mosolygott magában, ahogy figyelte, hogy eldobja a labdát, és nekiiramodik. Egy lendületvétel után ugrott, ő pedig pontosan a kezébe irányította a labdát. Nem változott. Pontosan ugyanazzal a technikával ütötte el, mint régen. Ugyanúgy mindenkinél magasabbra ugrott, és ugyanolyan hatalmas erővel ütötte el a labdát.  De még ha így is volt, érezte, hogy nem ad bele mindent, hogy többet tud, csak épp hozzá alkalmazkodik. Képes lenne még ennél is gyorsabban, ennél is magasabbra ugorva, és sokkal nagyobb erővel elütni azt a labdát. Négy év alatt igazi szörnyeteggé válhatott a sok edzésnek köszönhetően.

Igen. Ő is mindent beleadott a maga módján, hogy jobb legyen. Pont mint Kuroo. Mindkettejüknek ugyanaz a cél lebegett a szemük előtt. Megnyerni a nemzetit, és bekerülni a válogatottba. 

Az elmondása alapján négy éven keresztül a fiúcsapattal edzett, extrém körülmények között. Először kissé nehezen tudta elképzelni, de a látottak alapján ez is egyértelművé vált, pont mint a jelző, amit rá ragasztottak. A Shiratorizawa Fehér Démona.

A Nemzeti közeledtével egyre több sportadó kezdett el foglalkozni az idei bajnoksággal, miszerint idén a lányok mérkőzéseit is érdemes figyelemmel kísérni. Felkapottá vált ugyanis a hír, miszerint elsőéves létére bekerült az ország öt legjobb ásza közé anélkül, hogy előtte kijutott volna a nemzetire. Persze ez csodás hír volt, azonban azt is jelentette, hogy bizonyítania kell mind ászként, mind játékosként, hogy igenis megérdemelte ezt a helyezést.

- Szép - dicsérte meg a lányt, aki erre boldogan ütött a felé tartott tenyerébe - viszont szeretném, ha a következő ütésbe 120 százalékot beleadnál. Kíváncsi vagyok, mire vagy képes korlátok nélkül. 

- Oké - csillogtak a szemei - már vártam, hogy végre legyen valaki, aki fel tud adni nekem egy isteni gyorsat, miután Semi hazautazott - boxolt a levegőbe, és rekordsebességgel hozta vissza a sporteszközt.

A másik fanficemet is olvasóknak üzenem, Bokutos fejezet a láthatáron^^ Ha minden igaz, holnap feltöltöm, mivel előtte ma még be szeretném fejezni a Death Parade-t.