Black and White (Haikyuu ff.)

28

Kuroo arra ébredt, hogy egyrészt "valaki" rátenyerelt a csöngőre, másrészt az apja káromkodva vágta be maga után a szobája ajtaját, és indult kinyitni az ajtót.

Most jutott eszébe, hogy elfelejtett szólni Bokutonak, hogy kivételesen itthon vannak a szülei, és szokjon le az új ébresztési szokásáról. Legalábbis addig a pár napig, amíg újra össze nem kapnak és hagyják egyedül itthon mindketten.

Kissé nevetséges volt a helyzet, mivel még egyszer sem fordult elő, hogy csak az egyikük ment volna el. Nem egyszer volt olyan érzése, hogy valójában nem csak egymástól, hanem tőle is messze akarnak kerülni. Igazából már megszokta, és ehhez igazította az életét. Kenma édesanyja bármikor szívesen látta egy vacsorára, vagy hogy csak ott töltse a napját, Bokuto meg kinevezte bázisuknak a házukat, így lassan már a fél életét nála töltötte, az egy éjszakás kalandjairól meg nem is beszélve. Így visszagondolva az iskola nőnemű diákjainak negyede már biztos járt nála. Ha meg esetleg pár napra hazavergődtek a szülei, akkor ő lépett le, vagy egyszerűen bezárkózott és elfoglalta magát.

Miután végre elnémult a csöngő és az ajtócsapkodások is abbamaradtak, először a szomszéd szobában zajló vitát, majd másodszorra a telefonja csörgését hallotta meg.

-Hey bro! Valami pasas nyitott ajtót, majd rögtön be is vágta előttem - szólt bele rögtön a készülékbe Bokuto, amint felvette - hova költöztetek el? - kérdezte

Kurooból kitört a röhögés.

- Elfelejtettem említeni, hogy nem vagyok egyedül.  Várj meg kint, mindjárt megyek - tette le.

Alig öt perc alatt elkészült, majd kinyitva az ablakát a sporttáskájával a vállán kiugorva a ház melletti hatalmas cseresznyefára elhagyta a szobát. Az utolsó dolog amit most akart, hogy ő is belekeveredjen valami vitába.

- Oya? - lepődött meg Bokuto, amikor megjelent, és átlépte a kerítésüket. Fogalma sem volt, miért nem ment el az amúgy csak három méterrel odébbi kapuig, de minenesetre sokkal jobban hangzott, hogy kiugrott az ablakon, majd átmászott a kerítésen, minthogy miután kilógott a házból a kertkapun hagyta el az otthonát - nem is láttam, mikor jöttél ki az ajtón -gondolkozott el.

- Mert nem is azon jöttem ki - vonta meg a vállát, majd egy nagyot ásítva elindult Kenmáék felé - amúgy neked nem kéne már a Fukurodani előtt várakoznod a buszra?

- Uhm...de... -nézett az órájára - na mindegy.

Kuroo inkább nem is reagált. Túl fáradt volt hozzá. Egész éjjel azzal a hülye kijátszhatatlan játékkal szórakozott, amit Kenma kölcsönadott neki. Irigyelte Bokutot, hogy ő már ilyenkor így pörgött, pedig ő sem aludhatott túl sokat. Egészen fél négyig online volt.

Hirtelen megcsörrent a telefonja valahol az oldaltáskája alján, így meg kellett állniuk, hogy előkotorja. Pontosabban Bokuto megállt hogy kiöntse a táskája tartalmát a járdára, míg ő ment tovább, majd becsöngetett az ajtón, amin mellett nagy betűkkel ott virított Kenma édesanyjának neve.

Természetesen azonnal nyílt az ajtó, és szembe találta magát az alacsony fekete hajú mosolygós nővel, aki már kiabált is fel az emeletre, miközben beinvitálta.

Lerúgva a cipőjét és a táskáját behajítva a nappaliba lépkedett fel a lépcsőn, hogy kirángassa az ágyból a barátját.

Már ha egyáltalán alszik. Eddig nem egyszer fordult elő, hogy szimplán le se feküdt.

A szoba sötétbe burkolózott. Kuroo nagy nehezen óvatosan, hogy semmire se lépjen rá, elkászálódott az ablakig, majd egy hirtelen mozdulattal elhúzta a függönyt. A paplanhegy még mindig nem mutatott semmi jelet arra, hogy fel akarna kelni, így a következő mozdulattal lerántotta azt a tulajdonosáról.