Black and White (Haikyuu ff.)

18.

- Ezzel megvan az ötvenedik - vigyorgott a barátjára, amikor a képernyőn megjelent a K.O. felirat, és immáron sokadjára maradt állva a figurája - pedig azt hhittem, hogy még mindig sokkal jobb vagy nálam ezekben

- Feladom - dobta félre sóhajtva a konzolt - az utóbbi időben átálltam a hordozható eszközökre, mivel nem volt kivel játszanom, így kijöttem a formámból.

- Azt látom - dőlt el az ágyon. Évek óta először érezte magát ilyen felszabadultnak. Most nem kellett semmi mással foglalkoznia, minthogy szórakozzon, arról nem is beszélve, hogy bár eddig mindig ő győzött, Kenma is erős volt. Ha nem adna bele 120 százalékot, valószínűleg nem tudna nyerni.

A srác követte a példáját, és eldőlt mellette az ágyon. Macska módjára bújt a lányhoz, aki erre a mozdulatára hangosan felnevetett.

- Látom nem hazudtolod meg magad, cicafiú - fordult felé, miközben magához vett egyet a szőke tincsek közül, és fonni kezdte. Ő csak morgott ezen válaszképp, fejét a lány oldalához dörgölve.

Észre se vették, hogy az idő milyen gyorsan szaladt, miközben ők csak fetrengtek egymás mellett, néha néha egymáshoz szólva valamit. A nyugalmukat pedig Shiro telefonjának csörgése zavarta meg.

Yukio neve villant fel a képernyőn, a lány pedig sokkoltan nyúlt érte.

- Elfelejtettem felhívni, hogy nálad alszom - jelentette ki enyhe félelemmel a hangjában. Na igen. Yukio mindig is a védelmező báty típusba tartozott, így most nagy lecseszésre számíthatott.

Ahogy felvette, megérzése be is igazolódott, mivel a srác egy aggodalmas "Hol vagy már, fél tizenegy múlt" felkiáltással kezdte a beszélgetést, azonban amikor megtudta, hogy a húga a szőkénél van, azonnal megnyugodott, és normális hangnemben folytatta a beszélgetést.

A srác ezután nem hallott többet "Igen", "Nem", "Holnap" kifejezéseknél. Látszólag inkább a bátya beszélt, ő pedig csak reagált. Amikor pedig lerakta a telefont, az eszközt megkönnyebbülten sóhajtva dobta le az asztalra.

- Yuki üdvözöl! - mosolygott a barátjára, majd ismét eldőlve az ágyon szinte azonnal el is aludt.

Kenma erre nem tudott mit mondani. Vele ellentétben egyáltalán nem volt fáradt, így magához kapva a telefonját elküldte a Neki képet, amit még a játszótéren készítettek. Az üzenet alatt hamarosan megjelent a jel, ami jelezte, hogy látta, azonban választ egyenlőre nem kapott, így átlépett a játékába. Még bőven van mit fejlődnie, ha egyszer le akarja verni a lányt.

Sóhajtva dőlt el az ágyán. Shiro-chan nélkül minden olyan unalmas. Csak négy napra utazott el, őt mégis majd megette az unalom az első nap után. Wakatoshi-kun egészen a jövő hétig nem ér rá, Semisemi pedig otthon vigyáz a testvéreire, míg a szülei haza nem jönnek Oroszországból, így egyedül maradt. Hazamenni nem volt kedve, nem akarta hallgatni egy napig sem a szülei veszekedését. Valószínűleg már nem volt sok, hogy valamelyikük otthagyja a másikat-már ha eddig nem történt meg-Meg amúgy is. Ott is ugyanígy unatkozna. 

Most jutott csak eszébe, hogy akár a lánnyal is mehetett volna. A bátyjának biztos nem lett volna semmi kifogása ellene-legalábbis az alapján, amit elmondott róla, egyértelműen nem. De most már mindegy.

Aztán mégiscsak eszébe jutott valami. Boldogan pattant fel az ágyából, és kapta elő a telefonját, hogy ráírjon az említett személyekre. Ha minden igaz, akkor így minden tökéletes lesz, és jól fog szórakozni az elkövetkezendő napokban.

Másnap reggel arra ébredt, hogy valaki keresztben fekszik rajta. Először fel se fogta, hogy hol van, azonban a szőke hajkorona mindenre emlékeztette. Halványan elmosolyodott a látványon. A srác mint valami takaró, terült ki mellette az ágyon egyik kezét és lábát átvetve rajta. Még aludt. Jobb keze lelógott az ágyról, telefonja pedig alatta hevert a földön. Valószínűleg bealudt játék közben. Óvatosan lefejette magáról a fiú végtagjait, majd kikelt az ágyból.

Komás fejjel lépkedett le a lépcsőn, aminek az alján egy meglepett személlyel találta szembe magát. Valószínűleg nem rá számított.

- Shiro-chan? Nem is tudtam, hogy visszajöttél Tokióba! - mosolygott rá az alacsony, fekete hajú nő, miközben ölelésre tárta a karját. Nem habozott. Boldogan ugrott barátja édesanyjának karjaiba. Mindig is olyan volt számára, mint egy második anyuka, ő pedig saját lányaként kezelte, miután a szülei életüket vesztették - gyere, csinálok neked reggelit - engedte el, majd fogta meg a kezét, és kezdte a konyha felé húzni. Ő csak készségesen követte - Kenma gondolom megint sokáig fenn volt, úgyhogy nem fog egyhamar felkelni. Nem szeretném, ha éhenhalnál addig itt nekem - nyitotta ki a hűtőt - még mindig a pirítós tojásrántottával a kedvenced? - kérdezte. Bólintott.

Amíg a reggeli készült, körülnézett a szobában. Semmit sem változott négy év alatt a ház. Mindenhol rend, és tisztaság uralkodott, a fenyőbútorok otthonosan voltak elhelyezve az apró nagyszobában, ami egybenyílt az étkezővel és a konyhával. Imádott itt lenni. Ez a hely mindig jobb kedvre derítette.

- Na, és melyik suliba jársz? - kérdezte kedvesen nő, miközben elé rakva a reggelijét elhelyezkedett a szemközti széken - mivel ő nem mesélt rólad, így gondolom te nem Nekomás vagy

- A Shiratorizawába. Nem költöztünk vissza Tokióba - közölte két falat között - de az érettségi után egyértelmű, hogy visszajövök. Sokkal jobb lehetőségeim vannak egy Tokiói egyetem után, mint ha vidéken járnék egyetemre.

- Értem. Szóval akkor most...

- Elsősorban bátyámat jöttem meglátogatni, miután visszajött a szünetre Amerikából, meg persze találkozni Macchannal, miután rám akadt egy játékban, és beszélgetni kezdtünk - mesélte el röviden a történetét.

- Hjaj a játékok - sóhajtott fáradtan - talán most először, de örülök, hogy a fiam játszik ezekkel az izékkel. Egyébként most nem lehetnél itt, és nem beszélgethetnénk.

- Hát igen - biccentett egyetértően - mondjuk nekem egy szavam se lehet, mivel engem is ugyan így elragadott ez a világ, amiben ő él - nevetett fel.

- És mi van Kurooval? Vele találkoztál már? - a levegő megfagyott. Shiro szomorúan hajtotta le a fejét. A vele szemben ülő nő először meglepetten nézett, aztán az eddigi meglepettség átváltott ijedtségbe - sajnálom, nem tudtam, hogy kényes téma - szabadkozott, majd áthajolva az asztalon letörölte a lány szeméből kicsorduló könnycseppet, és szorosan átölelte.

- Nem, semmi baj, nem tudhatta, hogy mi a helyzet - vett erőt önmagán, és mosolyt erőltetett az arcára - meg amúgy is, lehet nem kéne ezzel foglalkoznom, és nekem is elfelejtenem őt - suttogta inkább csak önmagának.

Kínos csend telepedett rájuk. Egyedül Shiro villájának csörgése törte meg azt, amikor a szájához emelt egy-egy falat rántottát.

Kész felüdülésként érte a két személyt, amikor végre a harmadik, a házban tartózkodó is lebattyogott a lépcsőn, és egy hatalmas ásítás közepette.

Uh. Nah igen. Kissé unalmasra sikerült a fejezet, de néha ilyen is kell, ha már lusta vagyok egy fejezetbe sokat írni, és maradok az 1000-2000 szónál. Na mindegy. Remélem azért az ilyenek is tetszenek. ❤