Apróság, de a miénk

1.| Drarry

A hócsata

Draco morgolódva került ki egy nagyobb hókupacot, fázósan húzta össze magát, fejében szépnek éppen nem mondható szító szavakkal átkozva a telet lépkedett tovább. A gondolataiba merülve hallgatta csizmája találkozását a hóval, mely így hangosan ropogott, ütemes hangzást adva sétájának. Nem is figyelt fel arra, hogy ezek a hangok nem csak tőle, hanem a mögötte sétálótól is származnak, csak akkor nézett fel, amikor valami hideg és kemény eltalálta a tarkóját. Egy hógolyó. Kíváncsian nézett hátra a válla fölött, és mikor meglátta, hogy a Potter fiú áll mögötte mosolyogva, kezében még egy hógolyóval, gyorsan megfordult és ő is gyúrt egy hógolyót. Nem hagyja csak úgy magát, őt nem lehet olyan könnyen, mindenféle következmény nélkül megdobni.

- Ezt nem kellett volna Potter - mondta vészjóslóan nyugodt hangon, de Harry továbbra is mosolyogva figyelte őt, meg sem rezzenve.

- És miért nem? A nagy Draco Malfoy nincs benne a játékban? - kérdezett vissza kihívóan, aztán egy puszit dobva neki elhátrált.

Draco nevetve rázta meg a fejét és az elmúlt pár hónapra gondolva eldobta a kezében lévő golyót, pontosan eltalálva a hátráló fiú mellkasát, aki erre nevetve támadta vissza.

Még az év elején kibékültek, mikor valamilyen véletlen folytán beragadtak a könyvtárba. Az este elején még vitatkoztak, titkó reménykedve abban, hogy ezt meghallja, de mivel ez nem történt meg és akkor ott nem akarták a másikat elátkozni, leültek a földre mérgesen váltottak pár szót, majd észre sem vették, egyszeriben kellemes elkezdtek beszélgetni, megkísérelték a másikat ilyen rövid időn belül megismerni. Mindketten tudták, hogy velük ellentétben a barátaik nem fognak ilyen könnyen kibékülni, bármennyire is szeretnék, az ő megbékélésük is derült égből jött, igazán egyik fiú sem tudta felfogni, de hamar elfogadták, hogy jobb barátokként, mint ellenségekként. Megváltozott a kapcsolatuk, hiszen Draco nem kereste Harryben és a barátaiban a hibát, hanem mosolyogva köszönt nekik minden alkalommal, mikor összefutottak, Harry pedig gyakran kereste a szőke társaságát, hogy csak úgy időt töltsenek egymással. Ron és Hermione elsőnek furcsálták, felötlött bennük, hogy ez csak egy csapda, a mardekáros át akarja verni őt vagy valami ármányságban töri a fejét, de Harryt nem érdekelte ez, nem hitt benne, ő bízott a Draco és közte kialakult barátságban. A biztonság kedvéért ezután csak titokban találkozgattak, nehogy barátaik egymásnak ugorjanak. Egyre szorosabb lett közöttük a kapcsolat, az idő múlásával nagyon jó barátokká alakultak, vagy még többé, és már mindketten egy apró kis hátsó szándékkal mentek a találkozó helyükre. Draco félt bevallani növekvő érzelmeit a másik iránt, de semmiért sem hagyta volna ki a tóparti találkákat, fontosabb volt neki a barátságuk, biztonságot nyújtott neki, ne akarta hagyni, hogy elvesszen az érzései miatt. Harry hasonlóan tartott a dologtól, óckodott attól, hogy egyoldalú lenne ez közöttük. Ezért mindketten hallgattak.

Harry nevetve hajolt el a felé repülő maréknyi hótól, majd ő is eldobta a másiknak szánt hóadagot, hogy ne hagyja ezt megtoratlanul. Draco nevetve terült el a földön, a hideg hóban, majd gyorsan fel is pattant és kezében egy jó nagy hógolyóval elindult Harry felé. A fiú továbbra is hangosan nevetve futott el a másik elől és így futkároztak még egy ideig, egymást dobálták, kergették és köszönték szépen mindketten, kitűnően érezték magukat.
A Potter fiú kezdte érezni, hogy nem bír már sokáig tovább futni, ezért egy fához simulva próbált elbújni Draco elől, lihegve várva, vajon sikerült e tényleg elbújnia. Sajna nem jött össze, mert a Malfoy örökös tökéletesen látta, hogy mit csinált, így a másik oldalról indította meg a támadást.