Apróság, de a miénk

3.| Snarry ¹

Ezt nem szabad

Harry unottan támaszkodott a jobb kezén, lassan pislogva hallgatta a professzor dörmögős hangját. Mindjárt elalszik és, amit utoljára hallani fog, az Piton monoton beszéde. Ha többet aludt volna a múlt éjjel, most teljes odafigyeléssel követhetné a férfi minden mozdulatát, mint az előző órákon tette.
El tudja képzelni, ahogy éberen, szívszemekkel bámulja a professzort és közben csorog a nyála. Nem, nem. Ilyeneket nem szabad gondolnia, hiszen Perselus Piton a tanára és az apja lehetne. De mégis olyan nehéz megállnia, hogy ne úgy tekintsen a férfira.

Elsőnek, mikor ilyen érzései támadtak, megijedt és bolondnak gondolta magát. Annyi bosszúságot okozott neki Piton és annyira nyílván való volt, hogy utálja.
Aztán csak megtörtént.
Érzései lettek Perselus Piton iránt és lassan, de elfogadta.
Már nem estek szarul neki a leszídásai, mert meghallotta bennük a tanácsokat. Nem töprengett azon, hogy a férfi miért nézz rá, olyan gyűlölettel, tudta, hogy csak a titkait rejti, és csak az apját utálja benne. Egyre többször lankadt el a figyelme és a tananyag helyet a Professzor úrt nézte. Ha ezt Piton is észrevette, pont levonást kapott. A többi háztársa szörnyen mérges volt rá, hiszen ezen az órán miatta veszítettek annyi pontot. De Harryt nem érdekelte. Más vonta el a figyelmét.

- Mr. Potter már megint egy másik világban járkál? Elszomorító, hogy nem a bájitaltan órába fordít ennyi energiát - morogta Piton professzor. Pár diák halkan felkuncogott, de Harryt ez nem tudta érdekelni. Piton szemében látott valamit, ami nem hagyta nyugodni.

- Oh ha tudná valójá... - kezdett bele őszinte megnyilvánulásába, de aztán rájött, hogy ő tulajdonképpen tanórán van, ezért elharapta a végét.

A teremben hirtelen lett csend, mindenki fülét-farkát behúzva várta Piton düh kitörését. Ami csodák csodájára nem történt meg. Perselus nyugodtan lépett Harry elé, majd enyhén lehajolva szemkontaktust vett fel a fiúval.

- Büntető munka. Ma vacsora után várom magát itt - mondta lassan kimérten, majd mintha semmi se történt volna, folytatta a tanítást.

Teljesen elkerülte figyelmét Harry pirult arca és a hirtelen levegő kapkodása.
Már most alig várta a büntető munkát.

***

A folyosó kihalt csendjében csak Harry trappolását lehetett hallani, ahogy siet le a pincébe, Pitonhoz. Vigyorogva szaladt le a lépcsőn, majd rendezve kinézetét és eltüntetve jó kedvét, kopogott be.
Körülbelül fél percet várt, mire a Professzor kinyitotta az ajtót, majd a szemeit forgatva engedte be.
Gyorsan eldarálta, hogy mit csináljon és meddig, aztán leült az asztalához. És nem csinált semmit. Nézte, ahogy Harry fintorogva nézz körül a terembe, majd sóhajtva fogja meg a törlő rongyot.
Magában jót mulatott a fiatalon. A fiú duzzogva dobta le a vizes rongyot a padra, majd az orra alatt motyogva kezdte el a takarítást.
Ez így ment egy órán át.
Harry magában forrongva takarított, míg Piton csak figyelte őt.

Magának se ismerné be, de megtetszett neki a diákja.
A rakoncátlan fekete haja, a csillogó zöld szemei, amik egy az egyben olyanok voltak, mint Lily smaragdjai. A fiú pimasz mosolya is megdobogtatta a szívét, amikor épp valami ravaszságon törte a fejét. Vagy amikor valami tényleg érdekli és a kíváncsiságtól fénylő szemeit rávezeti. Ott van Harry minden lében kanál személyisége, ami sokszor bajt okozott már, mind magának, mind a tanároknak. Habár azt mutatta, hogy idegesíti a diák és utálja őt, ez nem igaz. Leginkább azt utálja, hogy látja benne a tekergők tulajdonságait, látja a fiúban James Potter vonásait, akit ki nem állhatott. Ez teszi tönkre az össz képet. Mert míg Lily vonásai megszépítik a szemében Harry Pottert, addig James elrontja. O, ha annak idején nem utálták volna egymást vagy legalább nem ennyire..az mennyivel megkönnyíteni a helyzetét.