Apróság, de a miénk

18.| Snarry

Csak még egy utolsót

Van az a nyugodt, kellemes pillanat, mikor az ember nem akar megmozdulni, nem akar semmit sem csinálni, csak élvezni a perc adta békés nyugalmat, és azt kívánja bár örökké tartana ez a pillanat, vagy még legalább öt percig. Illetve Harry azt szeretné, ha lenne még ennyi ideje és maradhatna párja karjaiban. Nem érdekli őt, hogy mezintelenek, az csak add a pillanat békességének, nem érdekli, hogy párja szűkös irodájában vannak az asztal mögött a földön, és legfőképp az nem érdekelte, hogy ki nyithatna rájuk. Egy diák vagy tanár? Frics? Le vannak szarva. Harry Potter elégedett és boldog Perselus Piton mellkasán feküdve, miközben a férfi lassan, lágyan simogatja hátát. El tudna aludni, ha nem kéne visszamennie a minisztériumba. Átkozott Hermione! Minek kellett neki az a nyavajás bájital? Akkor nem csábult volna el Perselustól, amikor el kellett volna köszönnie, és akkor az öt percet igénylő út nem lett volna fél óra. A lány elintézte az ebéd szünetét!
De egy percig se bánja jelenleg. Mert minden éhes csókot duplán visszakapott, Piton megtett mindent az ügyben, hogy a fiú másra se tudjon koncentrálni, csak rá és arra amit csináltak.

- Hmm.. Menned kell - szólalt meg rekedt, dörmögős hangján Perselus. Fekete szemeivel párja tekintetét kereste, de csak egy lehunyt szemekkel szuszogó aurortanoncot látott.

- Nem akarook~

- Látod? Rossz ötlet volt az a búcsú csók.

- Nem a csókkal volt a probléma, hanem azzal, hogy többet akartunk.., habár - könyökölt fel és nézett le volt professzorára - nagyon is tetszett a következménye ennek.

Perselus erre morogva megforgatta a szemét, de nyomott egy csókot párja kívánatos ajkaira. Lassan felült - Harry mivel nem szállt le róla ugyanúgy mozgott vele - , majd körül nézve az irodában ruháikat és egy órát keresett.

- Dél múlt húsz perccel - nézte meg karóráját Harry, aztán bújósan átölelte Perselust.

- Akkor öltözz, és spuri! Öt perc és becsengetnek.

- Nem akarook~

- Nem játszd a gyereket. Neked is menned kell, nekem is.

Harry pedig nagy nehezen igaz, de végül elkészült, habár nem volt hajlandó megmozdulni, és elhagyni szeretet professzorát. Keresztbe tett kezekkel, lassan dobolva jobb lábával nézte a férfit, ahogy pakol és szándékosan kerüli a tekintetét! Harry mosolyogva nyitotta ki az ajtót Perselus előtt, mikor rájött hogy miért kerüli a tekintetét párja. Biztos volt benne, hogy nem tudná elengedni.
Há!

- Kaphatok még egy csókot?

- Nem - dörmögte Piton, és már ment nyitni az ajtót, hogy beengedje a diákokat, de Harry cselekedete megállította.
Ugyanis Potter fogta és felugrott az asztalára, aztán olyan ártatlanul nézett rá, hogy Perselus úgy érezte ki kéne zárnia a diákokat, hogy ők maguk lehessenek. De nem! Az ebéd szünetet már így is eljátszották! Potter pedig egy telhetetlen, hormontúltengéses fiú, akinek az a célja, hogy tönkre tegye őt kívánatos szemeivel és ajkaival. Oh de kit akar becsapni? Ő is vágyik úgy a párjára, mint ahogy ez fordítva is igaz. Csak ne az iskolában lennének..

- Csak még egy utolsót Pers drágám.

- Ha leszállsz onnan, akkor talán kapsz egy búcsú, mondom búcsú csókot. És nem olyat, mint az előző volt.

- Mi baj volt az előzővel? És mért szálljak le innen?

- Potter...

- Megyek szívem! - pattant le Harry és termett Piton előtt.

Csókjuk tényleg utolsó volt, tökéletes búcsú, csak hát Harrynek még jobban kedvét szegte, nem akart ő visszamenni dolgozni, és nem akarta itt hagyni párját sem a tudatlan kis nebulókkal. Nem nyugtatta a tudat, hogy este úgyis találkoznak majd, és az éjszakát együtt tölthetik.
Sőt, az járt a fejében, hogy visszaforgatja az időt és nem fogja engedni reggel, hogy kikeljenek az ágyból, egész nap ott bunnyadnának, "betegszabadság" címszó alatt.