Apróság, de a miénk

6.| Drarry

Egy dementor hatalma

Draco egyedül sétált a Tiltott Rengetegben, a gondolataival körül véve, így teljesen elkerülte figyelmét a felé tartó veszedelmes lény.

Egy dementor hozza magával a hideg érzést, amely az embert kötélként fonja körbe, végül megfojtja. Rideg, fekete árnyákként követi minden mozdulatát várva a tökéletes pillanatot, mikor az illető összeroppan a depresszió lelket marcangoló érzésétől.
Ez az eltévedt dementor is ilyen.
Fentről észre vette a magányosan csatangoló fiút és kívánva a fiatal lelkét leszállt mellé.
De Draco nem vette észre, túlságosan bele volt merülve a gondolataiba és csak a hideg lehelletet érezte meg a lény közelségéből. Összerezzent, amikor hirtelen a fagy megcsapta és átölelve magát, próbált a hideg ellen tenni, de az nem múlt el.

Mint azaz oly' szeretett személy, aki a gondolatai középpontjában áll, úgy ölelte át dermesztő karokkal a fekete csukjás halált hozó lény.

De egyszer csak megbotlott és elesett.
Sóhajtva küszködte magát fel négykézlábra, majd átfordult és leült a földre.
Szörnyen érezte magát egyedül, de nem tudott ellene tenni.

Harry Potter kijelentette, hogy saját épségük érdekében szakítaniuk kell. Elsőnek ellenkezett, sorba hozta fel az ellenérveket és próbálta rávenni a másikat, hogy ha tényleg szeretik egymást nem lesz semmi baj.
De Harry hajthatatlan volt. Szomorúan mosolyogva, könnyektől csillogó szemekkel suttogta; hogy szeretlek..ég veled.

Összetörten ült egy helyben, mikor megint megcsapta a hideg lehellet, ám most felnézett, ezzel pedig meglátta a dementort.
Ijedten kúszott hátra, de nem elég gyorsan. A dementor felé tornyosult és nagyot szívva elkezdte a halálos műveletet. Érintetlen, tiszta, fiatal lélek, a legjobb egy dementornak.

A fiú ordítva küzdött, jobbra-balra vetődve próbálta kicselezni a lényt, ezt mind hiába. A dementor már rég előnyben volt és ezt nem lehetett csak úgy helyre hozni.
Fájdalmasan kiáltva terült el a földön, reménykedett benne, valaki meghallja és segít neki.
Nem tudta, hogy ilyenkor senki se jár a Tiltott Rengetegben, segítséget nyújtva a bajba jutottnak.
Könnyei elindultak sápadt arcán, azok mintha nem is lettek volna, ráfagytak a fiú arcára.
Ebben a másodpercben pedig megszállták az emlékek és a vele járó érzések is.

Amikor kibékültek Harryvel és a délután további részét boldogan töltötték el egymással.

Azok a titkos mosolyok, amiket egymásnak küldtek a Nagy teremben, az órákon, vagy pusztán akkor, mikor összefutottak a folyosón.

Az éjszakák, amikor együtt szöktek ki az iskolából, mert elegük volt mindenből és mindenkiből.

Az első elejtett bizalom csepp, amellyel elindult a többi és hozták magukkal az egész tengert.

A bizalomtól átalakult barátság.

Amikor elsőnek fogták meg egymás kezeit, mert más nem tudta meg adni azt a lelki támaszt, amire szükségük volt.

Az első puszi, amelyet Harry bizonytalanul és roppantul aranyos zavarban adott neki, amikor egy kicsit jobban kiborult, de Draco ugyanúgy megértő volt vele.

A csók, amivel minden megváltozott és, ami mindkettőjüket kellőképpen meglepte és összezavarta.

Az a csillagos éjszaka, amikor tisztázták érzéseiket és végre bűntudat nélkül csókolózhattak.

Az a sok kíváncsi szempár a Nagy teremben, mikor kéz a kézben jelentek meg.

Azok az apró veszekedések, a barátok miatt.

A szerelmesen együtt töltött délutánok.

A jelentéktelen, mégis a legfontosabb jelentéssel bíró apró puszik és csókok, amiket a legváratlanabbul adtak a másiknak.

Az első együtt töltött éjszaka, amely nem volt jó, de annál tökéletesebb.

A rettegés, hogy a másik nem tér vissza.

A boldogság, mikor vissza tért és a karjaiba zárta, majd szerelmesen megcsókolta.

Az a könny áztatta, csillogó, smaragd szempár, amelyeknek a tulajdonosa kimondta azt a szívet tépő ég veledet.

Minden túl szép volt vele. Az a sok jó és rossz, amelyet egyedül és együtt éltek meg.
És most Draco, mintha nem számítana senkinek, úgy hal meg az utolsó kiszívott lélek darabtól.

Ennyi volt.
Csak egyedül kellett hagyni, a borús gondolataival, az összetört szívével és egy dementorral.

És a Kis Túlélő egyetlen boldogsága is porrá lett.

(Tudom, hogy a dementorok nem ölnek, de arra gondoltam, ez alkalommal mért ne tenné?)