A Néma Lány.. /Jimin ff/ BEFEJEZETT

9 rész

---Jimin pov---

Egy hét telt el az eset óta,és őszintén baromira aggódok. SooAh,nem akar megszólalni és mindenkitől elzárkózott. EunJi magát okolja a történtek miatt,MinJung pedig azt se tudja mihez kezdjen. 

Nekünk viszont kötelességünk ugyanúgy fellépésekre menni,és minden olyan dolgot végigcsinálni,amit eddig is.

Szeretünk koncertekre menni,és látni az embereken a boldogságot,ami miattunk van. De most,hogy ilyen helyzetbe kell ezt megtenni,nem vagyunk annyira oda értve.

-Jimin.. Nagyon látszik,hogy van valami baj. Ez így nem jó. Az Armyk simán észreveszik,hogy nincs valami rendben..-ül le mellém Hoseok,mire rápillantok.

-Nem tudok mit csinálni.. Szeretem azt a lányt..-suttogom erőtlenül.

-Ezzel mindenki tisztába van. De ha te nem maradsz erős,akkor hogyan várod el tőle,hogy ő is az legyen?-kérdezi,szemeimbe nézve.

Igaza van. Erősnek kell maradnom. SooAh miatt. És az Armyk miatt. Nem hagyhatom cserbe őket.

-Fiúk! Két perc múlva a színpadon kell lennünk.-csatlakozott hozzánk Namjoon,aki csak vállba veregetett. - Próbálj meg nem rá gondolni. Tudom nehéz.. de ezek az emberek,akik itt vannak,nem azért jöttek el,hogy téged szomorúnak és letörtnek lássanak.-mondta Nam,mire vettem egy mély levegőt.

-Minden tőlem telhetőt megteszek.-kanyarítottam magamra egy hamiskás mosolyt.

A koncert sikeresen lezajlott,így mi fáradtan battyogtunk vissza a Dormba.  Elakartam menni,megnézni,hogy van SooAh de a többiek lebeszéltek róla. 

--SooAh pov--

A fájdalom szinte már elviselhetetlenné kezd válni a testemben. Ködös tekintettel bámulok ki az ablakon, miközbe Liah-val közös fotónkat szorongatom. Még most sem tudom elhinni, ami történt, hiába telt már el, egy hét. 

Jimin azóta nagyon sokszor keresett, de én se a hívásaira, se az üzeneteire nem válaszoltam. Senkivel nem akartam beszélni. Haragudtam magamra, hiszen nem álltam elé, és nme kértem tőle elnézést. Haragba váltunk el.. és ez fáj a legjobban. 

Minjung alig van itthon, hiszen EunJi mellett van a kórházba. Az állapota, ahogy hallottam elég rossz, de nem halálos. Nem tartom fair-nek azt, hogy pont Liah halt meg. Pont ő, aki annyira sokat jelentett nekem. Aki nélkül, az életem nem lett volna ilyen jó. Hiszen, nagyon sok mindent éltünk át együtt, és nagyon sok mindent köszönhetek neki. De ezt már hiába akarom neki elmondani, mert nemtudom.  Oké, nem azt mondom, hogy jó lett volna, ha ő hal bele a balesetbe, de Liah. Ő volt az egyetlen, akit mondhattam családtagnak.  Vagyis.. húgomnak. Családunk se volt, csak ketten voltunk egymásnak.

Összekaparva magam, szó szerint a padlóról, a fürdőbe siettem, ahol a gusztustalan énemmel kellett szembe találnom magam. Hajam egy hete nem ismer fésüt, arcom tiszta piros, és duzzadt, ahogyan szemeim is. Ruháim gyűröttek voltak. 

Épp indultam le a konyhába, hogy valami folyadékot, lenyomjak a torkomon, mikor a bejárati ajtó nyitódását hallottam. 

Vissza akartam menni a szobámba, hogy újra elzárkózhassak mindenki, és minden elől. De nem tettem.
Megállva a lépcső alján, néztem rá, MinJungra, és a mögötte álló, hét fiúra.

- Úristen, SooAh. - siet hozzám, MinJung. - Annyira aggódtam. - kezd el pityeregni, mire veszek egy mély levegőt.

Eltolom magam, majd a konyha felé veszem az irányt.
Tudom, MinJung semmiről nem tehet, és nekem is csak a legjobbat akarja, de nekem ez nem megy.
Nem kell itt senki sajnálata. Megvagyok ém, anélkül is.

--Jimin pov--

SooAh borzasztóan festett, de nem is csodálom. Egy hétig, a szobájába volt zárkózva, és ki se jött onnan.

Utána akartam menni, de Jin a karomat megfogva, állított meg.

- Jimin! Várd meg, míg SooAh közeledik hozzád. Tudod, hogy nem könnyű most neki. - néz rám, kis aggodalommal.

- Épp ezaz. Épp ezért akarok most mellette lenni. - akadok ki.

- De Jimin. SooAh most senkit nem akar látni. A saját szemeddel láttad, hogy MinJungot is eltolta magától. - szólal meg Yoongi is.

Beszélni akartam vele. Elakartam mondani neki, hogy mennyire is szeretem, és hogy, bármi is történjék, én végig itt leszek neki.

Elakartam neki mondani, hogy mennyire is ellenemre van a mostani túrné, ami két nap múlva kezdődik, de az Armykat sem hagyhatom cserben. És nem is akarom.

Elakartam neki mondani, hogy nagyon vigyázzon magára.
De nemtudtam. Hiszen, ő ezt újból megakadályozta. Hiába üzentem neki, vagy hiába kerestem.. ő semmi jelet nem adott magáról.

De ezt már, nemis tudtam neki elmondani..

Halihoo:3
Igen, igen, élek még!❤
Tudom, nagyon régen volt rész, de ennek megvan a maga oka, amit nem szeretnék elmondani. Majd egyszer, lehet.. de annak nem most van itt az ideje.
Neharagudjatok, én tényleg próbálok, sietni a történettel, de ez nemnagyon akar összejönni.
Nem, nem azért, mert nincs ötletem, mert az van. Tudom már, hogy, hogy lesz vége, de alig van időm írni><

Btw, a történet innen egy nagy fordulatot vesz, ami mind a két főszereplőnk életét, megváltoztatja.