A Néma Lány.. /Jimin ff/ BEFEJEZETT

10 rész

--SooAh pov--

Tudtam a fiúk túrnéjáról.
Akármennyire is akartam tőlük, elbúcsúzni, nem vitt rá a lélek. Nemtudtam lemenni, és elköszönni tőlük. Egyszerűen képtelenség lett volna.

Jimin.. Akármennyire is hiányzik, konkrét az egész lénye, akkor sem tudtam vele beszélni. Túl makacs voltam, és önző.
Jiminnek nem rám van szüksége, hanem egy sokkal aranyosabb és szebb lányra. Én és ő.. teljesen különbözünk. Nem illünk össze.

Egy fájdalmas, és nehéz döntésre jutottam. Nem, nem leszek öngyilkos. Azért, arra a szintre nem süllyedek le.
Csak, elutazok pár hónapra, Busanba. Abban reménykedek, hogy azalatt a pár hónap alatt, sikerül kicsit összekaparnom magam lelkileg.
Hiszen az itt, kicsit bonyolult lenne. Itt élt ő is velünk, ami megnehezítené a dolgomat.

De viszont a srácokat, és MinJungot sem akarom cserben hagyni. Főleg nem Jimint. Nem ezt érdemli. Nem érdemli azt, hogy csak így faképnél hagyják.
Így írok nekik egy levelet, amibe mindent elmagyarázok nekik.
De mire elolvassák, én már nem leszek itt.

A bőröndömbe pakolom a cuccaim, miközbe a szememből patakogba folynak a könnyek. Annyira fáj, és nehéz. De muszáj megtennem.

--Jimin pov--

Idegesen ültem végig a repülő utat. A túrnénak vége, és eléggé jól teljesítettünk, ezalatt a pár nap alatt.
Igaz, néha a színfalak mögött, majdnem felrobbantam az idegességtől, hiszen SooAh, még mindig nem válaszolt egyik üzenetemre se.

MinJung kijött elénk a reptérre, majd egy hamiskás mosollyal üdvözölt minket.
EunJi még mindig a kórházba fekszik, hiszen még egy jó darabig bennt tartják.

Az utunk, nem a Dormba vezetett, hanem MinJungékhoz.
MinJung kiakarta nyitni az ajtót, de az zárva volt.
Értetlenül nézett hátra, majd a kulcsait elővéve, nyitotta ki az ajtót.

- Pedig úgy emlékszem, hogy nyitva hagytam. - szólal meg, majd körül nézett.

A konyhába lépett, majd talált az asztalon egy cetlit. Arca sápadt lett, mire mellé léptem.

- Miaz? Baj van? - pillantok a lapra, majd rá.

- Olvasd el.. hangosan.. - szipogott párat, majd a kezembe nyomta a kis cetlit.

 
- Azt sem tudom, most hogy kéne belekezdenem, kb. mindenbe.
Kezdjük az elején. Liah halála, egyszerűen teljesen leblokkolt. Senkivel nem akartam beszélni, de ezt észrevehettétek. Én, annyira sajnálok mindent. Sajnálom, hogy aggódtatok miattam. Hogy, miattam idegesek voltatok. De nekem sem volt könnyű. De viszont, nagyon sok mindent köszönök nektek. Egyrészt, hogy segítettetek Liah-nak, a rossz napjain, mikor én képtelen voltam rá. Főleg neked köszönöm, kicsi Kookie. Eszméletlen, amit azzal a lánnyal műveltél. Mindennap mosolygott, mondván; " Junkook oppa, megmosolyogtatott. "
De.. elkellett mennem egy kis időre, hogy összeszedjem magam.
Nem akartam megnehezíteni a dolgotokat azzal, hogy ezt elmondom. Mert akkor tuti, nem engedtetek volna el. Főleg te, Jimin.
Btw, ami veled kapcsolatos.. Nehogy azt hidd, hogy haragszom rád, mert egyáltalán nem! Szeretlek, és ezt remélem tudod. Csak az események, kicsit megviseltek. Sajnálom, hogy még neked sem adtam magamról életjelet.  Nem örökre megyek el, csak pár hónapra, de sietek vissza.. hozzátok. Nagyon vigyázzatok egymásra, és magatokra. Eunjinak pedig, szurkolok, hogy minden rendbe jöjjön.  Szeretlek titeket!

                          ~SooAh~

Szemeimből már szinte patakogba folytak a könnyek. Mindenre számítottam, csak erre nem. Nem akartam elhinni, hogy csak így, itthagy. Annyira bíztam benne. Azthittem, ha erre is kerül a sor, akkor legalább szól nekem, és normálisan eltudunk búcsúzni egymástól. De nem. Ő szó nélkül itthagyott. 

Egy kezet éreztem meg a vállamon, mire könnyes szemekkel felnéztem. Yoongi épp egy gúnyos mosollyal nézett rám. 

- Akármennyire is fáj, de elkell fogadnunk a döntését. - szólal meg, mire idegesen törlöm meg a szemeim. 

- Fáj? Ez nem csak fáj, hanem éget. Szét akar tépni belülről. - nyelek egy nagyot, majd kisiettel a konyhából. 

Felvéve a cipőmet, és a kabátomat, hagyom el a lakást. Nem vagyok ideges annyira, mint amennyire csalódott. 
Tennem kell valamit, hogy lenyugodjak.

Utam egy közeli bárba vezetett, ahol egybő a pulthoz siettem.
Nem érdekelt semmi. Nem érdekelt az, hogy felismernek, se semmi.
Elakartam felejteni mindent.. legalább egy estére.

Kikértem egy whiskyt, majd miután megittam, utána egyből kértem a másikat.

- Szia. - hallok meg egy vékony, mégis erőteljes női hangot, mellőlem. - Mit búslakodsz itt, egyedül? - kérdezi, miközbe kikér magának egy italt.

Nem válaszolok neki, inkább csak elég észrevehetően végigmérem. Haja kivan engedve, arcát pedig egy tonna smink fedi el. Egy kék egyberuha van rajta, ami eléggé kivan vágva ahhoz, hogy a férfiak tekintete egyből oda vándoroljon.

Mikor észreveszi, hogy őt bámulok, halkan elkuncogja magát, majd felém nyújtja egyik kezét. Várakozás nélkül, fogtam meg kezét, mire csak mosolygott.

Tudtam jól, mit akar, de most még sem zavart. Nagyon régen voltam lánnyal, így már tényleg szükségem volt arra, hogy valakivel letudjak feküdni.

--NamJoon pov--

- Nem igaz! A telefonja kivan kapcsolva! - idegeskedik mellettem, MinJung.

- Mivan, ha történt vele valami? - kérdezi Tae, miközbe könnyeivel küzd.

- Gyerekek, nyugalom. Jimin felnőtt, tudja mit csinál. - szólalok meg.

Tudom milyen érzés, mikor csak úgy faképnél hagynak. De ettől még nem áll meg az élet. Ugyanúgy megy tovább.
SooAh döntése volt, és tiszteletbe kell tartani.

Bízok benned Jimin, hogy semmi hülyeséget nem csinálsz..