Hiába nélküled

8. rész

Péntek van, eljött a hét vége. A mai, egy borongós kissé esős nap és unalmasnak igérkezik. Kora reggel elmentem venni egy új kártyát a telefonomban, és aktiváltam is azonnal. Bepötyögtem Arden számát, és elmentettem, majd küldtem neki egy SMS-t. Hamar válaszolt rá, hogy találkozzunk az épület aulájában, ahol ihatunk egy kávét. Megírtam neki, hogy rendben, hisz semmi dolgom mára, akkor miért is ne mennék el az új "barátommal"? - gondoltam, kicsit vetekedve azért magammal. Lezuhanyoztam és mára egy sima farmert, egy fehér pólót, és egy cipzáros laza felsőt vettem fel. Arden már várt is rám a lépcső aljánál, próbáltam nem megváratni.
Rajta is szinte ugyanaz az öltözet volt, mint rajtam.
- Látom sikerült összeöltöznünk. - mosolyogva mért végig amitől kicsit zavarba jöttem, lehajtott fejjel, - de mosolyogva -, én is bólintottam. Elindultunk hát a kávézóba, és megkell hogy mondjam nagyon jól esett a forró ital a még fáradt testemnek. Beszélgettünk az időjárásról, majd a suliról és a kalandokról. Szóba került a kalandvágy. Elmondtam neki, hogy mindig is szerettem volna kipróbálni extrém sportokat, leginkább a hegymászás és ejtőernyőzés érdekelt, de sosem próbálhattam ki az anyagi helyzetem miatt. Ekkor persze eszembe jutott, hogy nagyon szánalmas ez a szöveg, így gyorsan hozzátettem, hogy mindenképpen meglesz ez az álmom is valósítva, mert már gyűlik rá a pénz. Persze ez nem igaz, de nem szerettem volna, hogy sajnálatot érezzen irántam. Hevesen bólogatott és mosolygot miközben meséltem neki. Eltelt kb egy óra is míg beszélgettünk, és ekkor megszólalt Arden mobilja. A zsebébe nyúlt, hogy kivegye onnan és felvegye a készüléket én pedig elfordítottam a fejem, és szemügyre vettem a környezetünket, mert nem akartam hallgatózni. Miután befejezte a telefonálást feléfordultam ő pedig kérdően meredt rám.
- Nekem mennem kell - jelentette ki kicsit szomorúan - de, ha van kedved velem tartatnál. Vagy ma még lenne órád? - Kérdezte tapintatosan. De hová megy? A fülem mögé türtem az egyik hajtincsemet, majd megráztam a fejem nemlegesen.
- Haza látogatok, ha gondolod jöhetnél velem. Vagy nem tudom te is hazamész a hétvégére? - A kérdésére válaszképp csak majdnem megfulladtam, ebből leszűrte, hogy nem igazán van tervben a hazalátogatás.
- Én hát, hogy is mondjam nem akarok zavarni. - mondtam ki az első értelmes dolgot, ami eszembe jutott. Az meg a másik, hogy alig ismerem ezt a fiút. Kitudja lehet, hogy valami örűlt állat. Nem tudom, jó lenne elmenekülni és nem itt gubbasztani két, - ezzel együtt három -, napot. Teljesen beletemetkeztem a gondolataimba, már csak arra eszméltem fel, hogy Arden kidobta az üres kávéspoharainkat és visszaült a velem szemben elhelyezkedő székbe.
- Na döntöttél? Tudom nagyon furán hangozhat, de ha nincs más terved szívesen látunk. Anya nagyon örülne és én is. - Magyarázta nagy lelkesedéssel. Habár az én gondolataim nem pont a lelkesedést tükrözték, de Arden szeméből a remény teljesen ellágyította a szívem. Egye fene egy kis kiruccanás. Reméljük nem egy baltás gyilkos ez a fiú. Egy halvány mosolyt eresztettem felé, amit jelzésnek vett és belebokszolt a levegőbe kimutatva az örömét. Felmentünk a szobámba pár cuccomért, közben elmondta, hogy idevalósi ő is és, ha bármikor rosszul érezném magamat, akkor szívesen visszahoz a kampuszra. Kicsit megnyugtatot, mert nem akarta rám erőszakolni az egész hétvégét. Elsem hiszem milyen örűltséget csinálok most. Egy hete ismerem ezt a fiút és elmegyek vele a hétvégére az anyukájához. Furcsa bizsergő érzés járta át a testem és úgy éreztem élek. Igazán csak most élek. Spontán vagyok és a saját lábaimon állok, nem függök senkitől, és nem parancsol nekem senki. Igaz, hogy még 19 évesen kiskorú vagyok, de ez így már teljesen más. Megérte visszamaradni az ovodába azt az egy évet, hogy ilyen klassz közegbe kerüljek. Van egy barátom, azt hiszem. Talán örökre szóló lesz ez és mostmár nem leszek senki. Lehet, hogy csak a 2 kávé pörgette fel ennyire a vérem, de boldog vagyok basszus. Nem sokára nagy vigyorral az arcomon mentünk el Arden autójához a porkolóba, ami egy arany színű Hyundai. Az autó kívűlről nagyon elegáns és egyszerre vad, belülről pedig kényelmes és új autó illata van. Úgy látszik Arden szülei elég tehetősek lehetnek, vagy inkább ő lenne az? Nem tudom, de ez egyáltalán nem is fontos. Lassan gördültünk ki a kampusz területéről, és nekiláttunk egy útnak amibe nem is tudom, hogy miért mentem bele. Mókából? Csináltam én ilyet valaha is? Mindig megfontolt voltam, figyeltem mindenre és láttam magam előtt a mostani életem. Nos majdnem ugyanaz amit elképzeltem. Barátot azt szereztem, és talán boldognak is mondom magam. De Marlon őt valahogy nem tudom hova tenni, hogy lehettem ilyen hiszékeny pont én? Sosem bírtam elviselni senkinek az érintését, de az övére akkor ott vágytam. Vágytam arra is, hogy megcsólokjon akartam, hogy érezze mennyire felvillanyozott a közelsége. Érezni akartam a kezét a csípőmön, az ajkát akartam ízlelni és elfeledkezni róla, hogy egyetlen egy napja ismerem úgy, mint embert. Szerettem volna elrejteni a régi énem, én is az a lány akartam lenni, aki sosem lehettem. Olyan aki bárkivel csókolózhat komolyabb ismeretség nélkül és nem bánja meg utána. De bárki is akart valaha úgy gyors ismerkedés után smárolni, hogy érzésekkel teszi ezt? Én vagyok az, aki egyetlen nap után azt akarja, hogy szeressék. Tényleg ezt akartam Marlontól akkor? Szerelmet kértem a csókjaitól? Azt kértem tőle, hogy ígértesse meg az ajka a forró, és szenvedélyes csókokat csak nekem adja majd? Annyira próbáltam kapaszkodni azon a hülye estén abba a szóba, hogy elhitettem magammal, hogy szerelmes lennék? Nem vagyok az! Látom az arcomat a visszapillantó tükörbe, ami szinte lángol olyan vörös. Lejjebb húzom az ablakot hátha majd az lehűt egy kicsit. Arden furcsán méreget, de nem szól egy szót sem. Basszus én nem is tudok semmit a családjáról -, csap arcon a felismerés.
- Anyukádat hogy hívják? - Kérdezem meg kicsit szégyellősen.
- Janice - mondja ki az egyszavas választ és látva, hogy zavarban vagyok rám mosolyog. - Nyugi nem harap. - teszi hozzá, mire én is elmosolyodom. Rövidnek tűnő egy óra utazás után megérkeztünk a házhoz. Nagyon kellemes a környezet itt, és az egész terület bevan ültetve fával. A ház két emeletes, és csodaszép. Amikor befordul az autó, és a motor is leállt, már Arden anyukája közeledik felénk. Elsőnek meglepődik, mikor meglát engem, de miután fiát ölelésbe vonta engem is megölel, és bemutatkozunk egymásnak. Nagyon kedves termetés ez a nő, és közvetlen. Nem sokára beinvitál minket a házba, és azonnal finom illatok csapják meg az orrom. Janice finom mézes sütiket készített a fia hazaérkezésére, amiknek ismetni az íze. A ház belülről is csodaszép; egy tágas nappali fogad minket a bejáratnál, majd ebből nyílik a konyha. Lent még található egy mosdó is, meg egy dolgozószoba is.
- És mit szeretnél csinálni? - kérdezte Arden miután elfogyasztottunk egy adag süteményt. Én szórakozottan meghúztam a vállamat. - Nem tudom, nem én lakok itt -, gondoltam. Pár perc csend után úgy döntött, hogy körbevezet akkor tüzetesebben a házban. Megmutatta az emeletet is, ami 3 hálószobából állt, egy fürdőből, és egy illemhelyiségből. Mindezek egy hatalmas folyosóból nyíltak és a falon még festmények is voltak. Arden szobája letisztul volt, a fehér és fekete színek domináltak a helyiségben. Egy nagy franciaágy középen, egy szekrény a sarokban, és egy íróasztal, csupán ennyi volt a szobában, na meg persze egy szék az asztal előtt, és pár poszter. Tetszett a szoba nagyon hangulatos volt. Később megmutatta a kertet is ami különböző virágfajtákkal dicsekedett, és volt még egy hintaágy is terasznál. A terasznál állapodtunk meg, és mindketten helyetfoglaltunk. Egy ideig csend telepedett ránk, majd egy kisebb idő múlva Arden szólalt meg.
- Tetszik a ház? - érdeklődött vidáman. Rámosolyogtam és igennel bólogattam. - Apa még nem jött haza, sokat dolgozik. Ha megérkezik mindenképpen bemutatlak neki, jófej az öreg. - mondta büszkeséggel a hangjában.
- Rendben. - csak ennyit tudtam mondani, majd visszafordultam a virágokhoz, mert lenyűgözött a látványuk, olyan egyediek. Nincs szinte egyetlen egyforma virágfajta se itt. Ha nem is sokban, de mind különböző. Valamelyik színesebb, valamelyik nagyobb vagy éppen illatosabb. Olyanok, mint az emberek, minden ember más és más attól függetlenül, hogy ugyanaz a felépítésünk. A természet olyan csodáltosnak teremtett minket. Ekkor a teraszajtó nyikorgására lettem figyelmes, és Janice lépett ki rajta. Félhosszú haja a vállára omolva pihent meg rajta és kötényt viselt, gondolom éppen a konyhába sürög-forog. Elsőnek rám, aztán Ardenre mosolyog, majd közli, hogy nem sokára kész az ebéd, de Arden apukája is hazaér addigra szóval várjuk meg, hacsak nem vagyunk farkaséhesek. Reggelizni már reggeliztünk, ezért úgy döntöttünk, hogy szívesen megvárjuk míg haza nem ér a férfi. Janice már el is tűnt az ajtó mögött, mi pedig segítettünk megteríteni az asztalt nem sokkal utána. Miután mindennel készlettünk a bejárati ajtó kinyílt és Arden apukája lépett be. Öltönyt viselt, és volt nála egy aktatáska is, valami irodai dolgozó vagy vállalkozó lehet, gondoltam.
A férfi lassú mozdulatokkal lépett oda feleségéhez és rövid csókot nyomott az arcára, majd a fiát ölelésbe vonta, megveregette a hátát majd felémfordult.
- Hát maga csak nem a fiam barátnője? - széles mosolyt eresztett, miközben észrevétlenül végigmért, majd Ardenre nézett elismerően. Azonnal zavarba jöttem és nemmel bólogattam. Bemutatkoztam gyorsan, Arden pedig elmondta, hogy barátok vagyunk, és elhívott a hétvégére, mert nem szerette volna, ha egyedül kukksulok a szobámban három napig.
- Örvendek akkor, Paul Tonkin vagyok - nyújtott végül kezet - és elnézést az elöző kis félreértésért, csak tudja a fiam elég idős már és még egy kislányt sem hozott haza, azt hittem most van a nagyalkalom. - Arden feje paradicsom pirosan ízott, és amint meglátta ezt Paul azonnal nevetésben tört ki, majd megveregette a vállát.
- Gyertek már inkább, mert kihűl az ebéd! - Figyelmeztetett minket Janice, amit örömmel hallottam. Tényleg kínosra sikeredett ez a találkozás Paul-lal, de legalább már bemutatkoztam mindenkinek. Asztalhoz is ültünk és mindenki szedett magának levest. Már éppen a kanálhoz nyúltam volna, hogy megkóstoljam az ínycsiklandó ételt, de ekkor Arden nagyon halkan köhögött egyet. Odakaptam a fejem és láttam, hogy az anyukája és az apukája lehajtott fejjel imádkoznak, majd Arden is lehajtotta a fejét. Tettem hát én is ezt természetesen, én vagyok a vendég nekem kell a családi szokásokhoz alkalmazkodnom. Ám én nem imádkoztam. Nem hiszek Istenben és abban, hogy akármikor is meghallgatna. Régebben sokat imádkoztam, imádkoztam, hogy Shet megváltozzon, vagy vigyenek el nevelőszülőkhöz. Egyik sem jött be, de én nem adtam fel Istenhez fordultam segítségért, de sosem segített nekem. Egyedül én segítettem magamon, senki más. Sohasem lett jobb csak rosszabb, egyre többet imátkoztam a végén már azért, hogy haljak meg, azért hogy adjon erőt ahhoz, hogy megtudjam ölni magamat, de süket füleket talált meg a szavam. Többé nem hittem, nem kerestem a kapaszkodót már benne, hanem magamra támaszkodtam, arra akiben a legjobban bíztam és aki mindig mellettem állt. Persze azért néha még eljártam néha templomba, de csak azért, mert olyankor azt éreztem egy közösség tagja vagyok, ők nem tudták milyen nekem otthon, vagy milyen is Shet. Én voltam nekik az aranyos kislány, aki mindig tisztelettudó és kedves az emberekkel. Szerettem ott lenni, mert elfogadtak és más ember lehettem ott, de tudtam, hogy nem Isten miatt megyek oda és mindig bűntudattal ültem le a hátsósorba. De nem hagytam abba, akkor is mentem, úgy éreztem az emberek segítenek nekem túljutni egy egy nehéz szakaszon, még akkor is mikor nem szóltam senkihez. Együtt énekeltük a mise dalait és ez nekem pont elég volt. Amikor mindenki egyszerre szólalt meg és hangunk csilingelt a templom belsőterében, az az összefogás, na az volt az ami miatt nem tudtam otthagyni ezt a helyet. Aztán egyszer csak úgy keltem fel, hogy elég erős vagyok. Elég erős vagyok, hogy magammal szembe nézzek, és ne keljenek ezek az emberek a boldoguláshoz.
Miután befejezték az imát neki láttunk az ételnek, aminek az ízvilága tökéletes volt. Az ebéd átlagos szóváltásokkal volt tele, kinek hogy ment a napja, vagy hogy milyen volt az első sulis hét. A desszert elejénél jártunk, mikor Paul megszólalt egy új témával.
- És az öcséd nem jön el hozzánk? - Kérdezte két falat között Paul, Ardentől. Arden szinte majdnem megfulladt, én persze azonnal megütögettem a hátát, majd odanyújtottam neki a vízét, amit el is fogadott és ivott egy pár jó nagy kortyot.
- Nem! - Válszolta durván, majd a desszertbe temetkezett. Az apja kérdő pillantása rám esett, de én is inkább a sütinek fordítottam a figyelmemet. Az ebéd többi része hamar lecsengett, majd mi felmentünk Arden szobájába. Leültem az ágyra, Arden pedig a forgószékében foglalt helyet. Csend telepedett ránk, de engem foglalkoztatott a kérdés, hogy Ardent miért érte ilyen rosszul az öccséről való kérdés az apjától? Nem is mesélt nekem arról -, a rövid ismeretségünk alatt -, hogy lenne egy fivére. Persze én sem mondtam, hogy egyke vagyok, de gondoltam, hogy ez magától értetődő, ha nem meséltem róla. Mondjuk nem szívesen mesélek én sem Shetről, valószínűleg ő is rossz viszonyban lehet a fiúval, ha ennyire rosszul esik neki még az említése is. Úgy döntöttem egyenlőre nem kérdezem meg, majd ha szeretne mesél róla nekem.
Arden pillantása zavar meg, szinte lyukat éget a bőrömön a szemével. Odaemelem én is a tekintetemet és nagy meglepetésemre nem fordítja el a fejét. Egymást bámuljuk ebben a hatalmasnak tűnő szobában, és csak most vettem észre milyen szép is a szeme. Barna íriszei csak úgy ragyognak az ablakon át beszűrödő fénytől, és nem tudom megmondani mit is rejthetnek azok a szempárok.
- Miért bámulsz? - kérdezi hirtelen, majd egy apró mosoly jelenik meg a szája sarkában.
- Te kezdted. - feleltem vádlóan, majd kinyújtottam rá a nyelvem és felnevettem. Nem bírtam már olyan meghitt volt ez a szem párbaj, majd megkérdezi tőlem, hogy miért bámulom, muszáj volt nevetnem, de ő is velem nevetett.
- Lenne kedved elmenni sétálni? Esetleg kimenni a közeli tóhoz? - teszi fel az újabb kérdést, amire csak igennel bólintok. Mielőtt elindulunk felfrissítem még magamat és kicsit megmosom az arcom.
A tó nem volt messze út közben elbeszélgettünk mindenféle témáról; az elfántokról, a suliról és még a politika is szóba került. Nem sokára meg is érkeztünk és leültünk a fűre egy kis lepedőre, amit Arden hozott magával. Az idő nagyon kellemes volt, amit a sok ember jelenléte is igazolt. Így beszélgettünk tovább, majd mikor már zsibbadni kezdett a kezem úgy döntöttem hanyatfekszem, Arden követte a példámat, és ő is mellém telepedet, így néztük a felhőket. Próbáltuk kitalálni melyik felhő mit rejthet, és elég vicces dolgok is születtek ebből. Nagyon jól éreztem magam és örülök, hogy eljöttem erre a hétvégére.
- Nem is meséltél még nekem a családodról. - Emelkedett fel az egyik kezére támaszkodva, és egyenesen a szemembe nézett. Olyan volt, mintha valaki egy egész kád forró vizet öntött volna rám.
Eddig olyan kedves volt velem Arden, de nem érzem úgy, hogy tudnia kellene az igazságot. Én is a szemébe néztem és a pilláim megremegtek a szemem előtt.
- A nagybáttyámmal éltem, mert meghaltak a szüleim. - válaszoltam szűkszavúan, de tudtam, hogy Ardennek ezzel csak még jobban felkeltettem a kíváncsíságát.
- Mi történt a szüleiddel? - folytatta tovább a kérdezősdit, habár nem akartam mindent elárulni.
- Az apám meghalt egy autóbalesetben, az anyám pedig nem volt mentálisan épp, úgymond belerokkant az elvesztésébe és ezért adtak gyámságban Shethez. - vettem egy mély levegőt, majd fújtam ki azt lassan. Ez minden igaz amit elmondtam, de talán ez is sok kicsit így neki.
- Shetnek hívják a nagybáttyád? Miért nem látogatod meg? - Erre a kérdésre azonnal felpattantam, de csak ülőhelyzetbe. Arden megijedt, de vette az adást és bocsánatot kért a túl személyes kérdése miatt. A kezét a hátamra rakta és úgy simogatott. Az ilyesfajta közeledését nem tudom most hova tenni, de nem teszem szóvá, nem akarom megbántani, vagy nekem túl sok csak ez. Egy kis idő után újra lefeküdtem a puha pokrócra, és becsuktam a szememet, próbáltam ugyanolyan nyugodtan viselkedni, mint ezelőtt. Csak onnan tudtam, hogy Arden még mindig könyököl, hogy éreztem a szuszogását a fejem fellett nem messze. Kicsit megrémísztett a közelsége és talán elakartam volna menekülni, de nem tettem. Marlon valahogy teljesen más érzéseket váltott ki belőlem, ő olyan biztonság érzetet nyújtott a közelségével.
Kinyitottam a szemem és Arden kék íriszeit találtam magammal szemben nagyon is közel. Nem szólt semmit csak nézett, és én is őt. Fogalmam sincs mit kellene tennem, ellökjek vagy sem? Elmosolyodott, mintha hallotta volna a gondolatomat és arrébb húzódott, hogy feltudjak ülni.
- Mindig ilyen furán bámulsz mindenkit? - kérdeztem mosolyogva, majd a fülem mögé türtem egy tincset.
- Nem! Soha nem szoktam így nézni senkire. - továbbra is a szemembe nézett és olyan volt, mintha nem is pislogna. Az arcom a legérettebb paradicsom színére váltott és lesütöttem a szemem.
- Azt hiszem mennünk kellene. - néztem az égre vissza, majd lassan felálltam. Nem tudom hova tenni, az előző mondatát. Én nem tudom ez bók volt? Valószínűleg igen, ha ennyire zavarba hozott vele.
Hazafelé teljesen csendben haladtunk, de nem a kínos csend volt, hanem csak ez esett jól mind a kettőnknek.
Mikor odaértünk a házhoz, Arden megfogta a kezem mielőtt még befordultam volna az ajtóhoz vezető kisúthoz. Erősen magához rántott és lenézett rám. A szavam elakadt, nem bírtam elviselni ezt az erős közelséget. Arden egyre jobban közelebb került hozzám én pedig, csak szabadulni akartam. Mielőtt ajka lecsapott volna enyéimre, kitudtam szabadulni és futni kezdtem a ház felé. Nagyon megijedtem, nem néztem hátra, a könnyek csípték a szememet és csak a számomra kijelölt szobába szerettem volna eljutni, de ekkor olyan erősségel csapódtam neki egy kemény hátnak, hogy hátraestem.
Az alak megfordult és úgy éreztem forog velem az egész világ.
Mielőtt elájultam Marlon vett a karjaiba.

Sziasztok! Megérkeztem a következő résszel, remélem elnyerte a tetszéseteket. Mit gondoltok ki illik jobban Carmine-hoz, Arden vagy Marlon? Igyekszem a következő résszel, addig is további szép napot nektek.❤️