Hiába nélküled

16. rész

Kopogásra ébredek, és az a kopogás egyre hangosabb. A szememet alig kinyitva, megyek az ajtóhoz és kinyitom. Marlon meglepődött arcával találom magamat szemben.
- Bocsi hogy felkeltettelek, de csak 10 perc van és kezdődik az óra. De igazat mondtam azzal kapcsolatban, hogy arrébb várlak meg, csak már kiváncsi voltam, hogy élsz-e még. - ered meg a nyelve, de ebből a felét, ha felfogtam valaminek. Egy nagy ásítás után, türelemre intem, aztán becsukom az ajtót. Behívtam volna, de túl friss az emlék, és úgy nem tudtam volna normálisan készülődni sem, ha ott bámul. Meg amúgy sem tarozok neki semmivel, hogy feleslegesen kedveskedjek ennyire. Bár talán a szívem mélyén örülök, hogy volt aki észrevette, hogy egy ideje már nem létezem. Egy melegítő nadrágot és kapucnis pulóvert veszek fel, majd a hajamat csak kiveszem a pulcsi alól. A táskámba rakok vizet és indulok is ki. Ahogy kilépek meglátom Marlont a lépcsőkorlátnak támaszkodva, fekete farmert és inget visel, amit mindig szokott. Az egyik lába felvan húzva kicsit, úgy támaszkodik a fának és karbatett kézzel várakozik, míg szemei a földet szugerálják. Nem tudom miért most keresett meg, de nem érzek semmi hátsószándékot, bár Ardennel sem éreztem. Tudtam, hogy ő többet akar, és tudom hogy hiba volt bele mennem többe vele, mint barátság. Igazából mostanában semmit sem érzek nagyon, de muszáj folytatnom valahogy az életet. Óvatos akarok lenni, mert nem tudom hogy elbírok-e még több csalódást... Azt sem tudom most miért keltem ki abból az ágyból, és teszek úgy, mintha minden rendben lenne. Marlon felémpillant, majd kiegyenesedik. Elindulok felé, majd mikor közel érek hozzá, akkor látom mennyivel magasabb tőlem. Egyáltalán nem látom rajta hogy ítélkező lenne az öltözetem miatt, sőt nem is érdekli, csak egyenesen a szemembe néz azzal a furcsa nézésével, ami valamiért meleg érzéseket vált ki belőlem.
- Mehetünk? - kérdezi bíztatóan, majd a lépcsők irányába mutat. Én bólintok, és leindulunk.
Az óra nem telt olyan borzasztóan, teljesen lekötötte a gondolataimat, ami most nagyon jól jött. A többi óránk külön volt a mai nap, ezért nagyon hamar el is váltunk. A nap hátralévő része zenével és előadásokkal telt. A hétfő talán a legzsúfoltabb napom, azért hogy letudjak mindent a hét elején, és többet tudjak pihenni a hét végére. Egyik zene követte a másikat, míg a telefonom le nem merült, nagyszerű, - gondoltam magamban. Az óráim után úgy döntöttem egyből hazamegyek, hogy feltudjam tölteni, majd lemegyek a parkba a szabadba. Nem sokára fel is töltött, bár legszívesebben megint a szobámban maradtam volna, ami tudom, hogy biztonságot nyújt, de valamiért az agyam azt akarja, hogy kimenjek és ne engedjem meg annak a mocsoknak, hogy elhatalmasodjon felettem a tette.
Az idő eléggé hideg, és ahogy elindultam még a hó is elkezdett esni, de ez nem fog megállítani most. Kimegyek a parkba és leülök egy padra, majd nézem a már majdnem befagyott tavat ami előttem szinte tükör sima. Mostanában azért elég hideg szokott már lenni. Hogy váltott ilyen gyorsan egy évszak? A nap sugarai a már leesett hópelyheken táncolnak, és a hó buzgón esik tovább. Úgy döntök berakom a fülest a fülembe, és az Oasis-tól a Wonderwall-t indítom el. A zene elárasztja a fülemet és a ritmus kicsit visszahoz az életbe. Hirtelen ötletből lefekszem a még kicsi hóba és hagyom, hogy rám essen a többi pehely, és lassan lepje majd el a testemet. Nem telik el sok idő, a ruhám vizes lesz, de nem irritáló, hanem felszabadító. Egy hét után úgy érzem ez az első lépés, az első, ami majd megint visszahoz, és enged élni. Aztán eszembejut Marlon. A fekete ing, ami mindig tökéletesen simul az alakjára. A zöld szemei, és az a hülye szemüvege, ami annyira jól áll neki. Eszembe jut a termete, a magassága és az érintése. A pillantása, amikor rámnéz és bátortalan. Aztán Arden tekintete mászik az agyamba. A lassú mozgása, ami egyre hevesebb lett, akárcsak a szívverésem. A nyirkos keze, ami lefogta enyéimet, és az önelégült képe. A könnyek csak úgy folynak le az arcomról, és mire a nyakamhoz ér a forró fájdalom cseppekből már hideg testnedv marad. Naivitás és félreismerés, bizalom és kusza érzelmek, ami miatt ide kerültem. Bárcsak megbosszulhatnám valahogy azokat a dolgokat, amit nekem ezek a rossz emberek adtak. Egy kés vagy egy fegyver, egy sötét utca vagy egy kihalt ház. A gondolatok egyszer maguktól életre kelnek majd? A hűvös szellő befúj a ruhám alá és vizes hátamat fázósan megborzongatja. Szeretném utálni ezt az érzést, de nem tudom hogy több gyülöletet hogyan tudnék már adni akármi iránt is. Vajon miért tette ezt Arden? Mással is megtette, vagy én vagyok az egyetlen? Nem láttam azóta, még véletlenül sem tűnt fel a szemem előtt, - mondjuk nehéz lett volna, ha mindig csak este mentem ki. A hasam erősen görcsbe rándul, mire felkel ülnöm a fájdalom miatt. Szerintem most egy kedves felfázás, ami fog jönni vagy megfázás, de nem érdekel. Átkarolom a lábaimat magam előtt, és a fejemet rádöntöm oldalasan. A hópelyhek még mindig szorgosan esnek az égből, de egy árva lélek sincs kint a parkban megcsodálni ezt. Hisz úgy vannak vele az emberek, hogy megint a sok latyak meg a csúszás, és mostmár ennek sem tudnak örülni. Mindenki bevan zárkózva és bent élik le a napjaikat, majd amikor kikell menni átkozódnak és utána erednek útnak. Nem ítélem el őket, én az életemmel vagyok valahogy így. A fehér takaró, ami beborítja a tájat olyan puhának tűnik, és tisztának, csak egyetlen egy dolog van, ami feketén tűnik ki onnan, Marlon. Vajon mot kereshet itt? Teste lassan mozog, járása laza, és felém jön. Míg közeledik hallatszik a friss hó ropogó hangja a léptei alatt, majd megáll előttem, én pedig felnézek magasodó alakjára.
- Szabadna leülni? - kérdezi, de választ nem várva már le is ül mellém. Nem zavar a jelenléte, csak pont a magány miatt jöttem ide. - Látom te már egy ideje itt vagy. - jelenti ki, majd a vizes hátamra néz, mire én egy hanyag vállrángatással válaszolok. Marlon azonnal elveszi a tekintetét és egyenesen maga elé néz. Vajon tudta hogy itt vagyok, vagy csak erre járt meglátott és ,- a hasam ismét egy görccsel ajándékozott meg, mire összehúztam magamat és felszisszentem. Marlon hirtelen megijedt, majd a szemem sarkából láttam, hogy leveszi a bőrkabátját.
- Állj fel! - parancsol rám, de a hangja kedves és visszafogott. Én nem értem mit szeretne, én vagyok magamért felelős eltudom dönteni, hogy mit szeretnék, és jelenleg az az, hogy itt ülök. Nemlegesen megrázom a fejemet. - Kérlek szépen, csak egy perc lesz. Alád szeretném rakni a kabátot, hogy ne ülj tovább a hideg vízben. - nézett rám, próbálva meggyőzni. Én csak azt akartam, hogy csend legyen megint és pihenjek tovább. Felálltam és hagytam, hogy oda rakja a kabátját, én pedig ráültem.
- Köszönöm. - motyogtam halkan, majd újra elfoglaltam az előző pozíciómat. Csend kövezkezett, a hó esett és a táj már már vakítóan fehér lett. A szemem becsukva,  figyeltem a természet csendes moraját, csak Marlon egy-egy hangosabb lélegzetvételét lehetett még ezen kívül hallani, ami ez esetben nem zavart.  Eltelt lassan öt perc, majd valami ruhaanyag kerül rám, aminek az illata nagyon ismerős. Annyira fáradt vagyok, hogy ennél tovább nem tudok jutni, lassan az álom fog el.
Nem tudom mennyi idő telt el, de mintha nyár lenne annyira meleg van és párna is van a fejem alatt. Lehetséges lenne, hogy meghaltam a hidegben és ide kerültem? De nem. Lassan nyitom ki a szemem, és látom már hol vagyok. Marlon az a bizonyos párna a fejem alatt és nem, nincs meleg csak a párnám az, ami miatt ennyire nem fázok. Kicsit hirtelen húzódok el, és ülök fel, ahogy látom ő is pihentette éppen a szemeit. Másnak talán kívülről két hülye embernek tűnhetnénk, akik a hatalmas hóban, vízesen, ázva és fázva feküdnek. Valakinek talán pedig egy szintén hülye párnak, akik engedtek a természet csábításának, és nem foglalkoznak a körülményekkel. De egyik sem igaz. Én egyedül akartam lenni, Marlon meg fogalmam sincs.
- Megint gondolkozol valamin? - kérdezi majd előrébb dől.
- Tessék? - kérdezek vissza kicsit felháborodva, kicsit idegesen, de talán visszafogottabban is, mint amogy akartam volna.
- Csak láttam, hogy koncentrálsz és gondoltam, de mindegy. - néz rám bocsánatkérően - Remélem nem baj, hogy rádtettem az inget, csak nem akartam, hogy még jobban megfázz. - Tényleg most veszem észre, hogy egy szál vékony pólóban van. Azonnal visszaadom neki az inget.
- Köszönöm, de ne miattam fázz meg te is! - nyújtom oda neki a ruhadarabot, de nem fogadja el.
- Csurom víz vagy, maradjon most inkább rajtad! - folytatja a huzavonát, mire inkább hallgatok rá, és visszateszem magamra az inget. Fogalmam sincs mit keres itt, és miért ül le mellém, sőt még csendben is maradt miattam, plusz kedvesen betakart és nem hagyta, hogy jobban felfázzak. A szívemet furcsa érzés fogta el, ami egyszerre volt jó, de valamiért rossz is. Nem tudom, hogy megakarok-e bízni egy  olyan fiúban, akinek a báttya egy ilyen ember. Nem tudom, hogy mennyi időt kell még magamnak adnom, hogy elfelejtsem azt a szörnyű estét. Fogalmam sincs Marlon mit szeretne most tőlem, és miért pont most. Vajon Arden elmondta neki mit tett, és most Marlon szánalomból van itt? Nem hiszem, vagyis nem tudom, hisz azt hittem Ardenről is ismerem, de nagyon nagyot tévedtem, akkor Marlont mégannyira sem ismerem. Főleg, hogy elég hullámzó volt a kapcsolatom vele, és végül úgy lett, hogy nem beszélünk egymással inkább. Oldalra fordítottam a fejem és Marlon arcát figyeltem. Megnéztem a szépen ívelt szemöldökét, és ajkait. Láttam zöld szemeit amint a lehulló pelyheket pásztázza minden figyelmével. Szerintem ő is elvan most a saját gondolataival, mert észre sem vette, hogy éppen bámulom. De akkor is érdekel miért pont most akart beszélni velem ennyi idő után.
- Én öm.. - szólok oda neki, elsőre nem reagál kell neki egy kis idő, míg felém néz. - Miért.. öm hogy mit szeretnél? Vagyis miért most? - kérdezem meg elég hülyén, de szerintem nem érte váratlanul a kérdés, mert azonnal válaszol.
De előtte beletúr a hajába.
- A legegyszerűbb válasz az, hogy nem voltál már egy hete, és hát nem aggódtam, csak érdekelt mi lehet veled. Ezért körbekérdeztem és megmondták a szobát. - Nézett továbbra is a szemembe. Nekem csak az járt a fejemben, hogy ki mondta meg? Megkérdezte volna Ardent? A tekintetemet az egyik közeli fára vezettem.
- Arden? - mondtam ki a nevét, majd becsuktam a szemem.
- Ő azt mondta már nem vagytok, hogy mondta - próbál emlékezni -, "baráti kapcsolatban". - idézi Marlon, mire kinyitom a szemem. Ennyi? Nem vagyunk baráti kapcsolatban? Hát az nem kifejezés, ki akarna annak a szemét embernek tovább a "barátja" lenni.
Erre csak egy gúnyos mosolyt jelenik meg az arcomon, és tudom, hogy nem nekem kellett volna egy hétig a szobámban kukksolnom, egy ugyanolyan szar ember miatt, mint Arden. Vagy nem kellett volna egy életet keseregnem egy Shet féle szarházi miatt sem. Most különösen Ardennek, neki a börtönben lenne a helye. Vajon már késő feljelenteni? Hirtelen állok fel, emiatt meg is szédülök, de Marlon ismét segít és azonnal mellettem terem, hogy megfogjon, nehogy elessek. Az érintésétől bizseregni kezd a bőröm. Vajon elkéne mondanom neki, hogy mi történt velem? Nem tudom, de most szinte a vérem felrobban az ereimben. Lehajolok a kabátért és az inget is leveszem a hátamról, majd a kezébe nyomom.
- Köszönöm szépen! - motyogom zavartan, hova is akartam menni? Csak azt tudom, hogy az adrenalin csak úgy dolgozik a testemben, méghozzá a bosszúvágy miatt. Egyik pillanatról a másikra lettem lehangoltból legyőzhetetlen. Ilyen érzés, ha tudod hogy igen is van hatalmad? Marlon csak értetlenül áll előttem, én pedig felnézek rá.
- Miért jöttél ide? - kérdezem tőle, mert mindezidáig ez foglalkoztatott a legjobban.
- Sétálni, szoktam csak úgy. Aztán megláttalak téged és gondoltam csatlakozom. - válaszol, majd mintha közelebb szeretett volna lépni, de mégsem teszi.
- Értem. - bólintok egyet - Nos én megyek. Vagyis mennem kell. - jelentem ki neki. Ő is bólint, majd megfordulok és elindulnék a kampusz felé, de még Marlon mond valamit.
- Holnap reggel ugyanott? - teszi fel a kérdést kissé félve, - ítélem meg a hangjából - csak a fejemet fordítom oda, és egy halvány mosollyal bólintok, mire neki is mosoly jelenik meg az arcán. Aztán elindulok végül a kampuszra. Elkell könyvelnem, hogy ez volt az egyik legbizarabb, legérdekesebb és legmelegebb érzés, amit éreztem most vele. Az adrenalint leadva, futva tettem meg az utat, és próbáltam elhinni, hogy lehet még szép a világ.

Kellemes téli szünetet kívánok mindenkinek!🤍❄️ Remélem tetszett ez a rövidke rész is és megsúgom, hogy karácsony valamelyik napján is készülök egy újabb résszel. További szép estét nektek❣️