Hiába nélküled

12. rész

*Marlon*

- Az lenne a legjobb, ha távol maradnék tőled, és te is tőlem. - mondta hallkan, de tudtam, hogy ezt ő sem akarja, mert még mindig itt volt velem, ölelt és talán még most szorosabban is. Szeretném elhinni, hogy ez menne nekem, nekünk, de tudom hogy nem így van. Nem fertőzhetem meg azzal az élettel, amit én kaptam. Lassan engedtek el karjai, majd szó nélkül elsétált mellettem. Szerettem volna ismét utána menni, esélyt adni ennek az egésznek, de nem lehetett. Egyáltalán nem így terveztem ezt, elszerettem volna mondani neki, hogy Arden tényleg veszélyes is lehet, és ne hagyja, hogy beférkőzzön a bugyijába, mert szinte biztos hogy csak ezt akarja. Ehelyett teljes káoszt csináltam és nem hogy előre nem haladtam, még inkább vissza. Az isten bassza meg! Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Belerúgtam a már vizes fűszállakba, amiből egy két darab lerepült azonnal, de mióta esik? Itt állok mostmár, csurom vizesen, a hajam az arcomra tapadt és a szemüvegemen a sok kis esőcsepptől semmit nem látni.
- Áhhhh - kiáltottam torkom szakadtából, amire az időjárás egy nagy mennydörgéssel válaszolt. Legszívesebben hagytam volna, hogy a testem itt rohadjon el ezeken a füveken, de nem tehettem. Megtöröltem a szemüvegem lencséjét a felsőmbe, majd elindultam. A cseppek szüntelenül estek a zord felhőkből és a szél, mint jó társ, tökéletes összhangban fújt tovább. Az egyetlen, amit most akarnék az Arden hülye képének összezúzása lenne, de nem lehet. Olyan elcseszett ez az élet. Eddig semmi nem érdekelt, elengedtem az életet, de most hogy ez a rejtélyes lány belemászott az elmémbe, már talán megbántam hogy elengedtem. De van az hogy túl késő, na ez is olyan. Ha velem, ha nélkülem, de azt akarom, hogy Carmine biztonságban legyen és ezt nem Arden oldalán fogja elérni. Hirtelen felindultságból indultam vissza a kampuszra, és tudtam kit kell keresnem.
A folyosó szinte üres és senki hangját nem lehet hallani, ami talán nekem még jó is. Bekopogok az ajtón és várok. Egy idő után az ajtó kinyillik, én pedig szó nélkül beviharzok rajta. A szobába a fű szaga úgy terjed, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Köhögök egyet, majd Arden felé fordulok, aki mostanra már szerintem beállt.
- Mit akarsz kisöcsi? - frecsegte az idegesítő szavakat. Inkább nem mondanám ki hangosan mit akarok most.
- Ha megmered bántani Carminet, nem tudom mit teszek veled, megértetted! - rivallok rá erős hangnemben és remélem látja, hogy ez nagyon is komoly. Arden csak felhorkant egyet, és leül az ágyra. Úgy látszik ezt nem hogy komolyan, még viccnek sem veszi. Felmegy bennem a pumpa. Érzem, hogy az ereim kiduzzadnak a bőröm alól, és az adrenalin szintem az egekbe szökik. Hirtelen mozdulattal emelem meg a pólójánál fogva Ardent, és nézek erősen a szemébe. Na mostmár figyel.
- Mit akarsz tőle? - kérdezem még mindig a pólóját szorítva. Ekkor ellök magától, én pedig a falnak esem.
- Mivan kisöcsi nem olyan nagy a szád, ha visszaadják, amit te csak szeretnél adni? - csak úgy jár a szája, de látszik, hogy kába. - Szerinted mit szeretnék? A barátnőm haver. - jelenti ki önelégült mosollyal az arcán, majd fel is nevet. Nekem sem kell több, olyan erővel ütök a hasába amilyennel csak tudok, ettől a földre esik. Még hogy a barátnője.
- Érdekes, mert a barátnőd többször is megcsókolt, és elég erősen ölelt magához. - jelentem ki most én diadalittasan. Arden felnéz rám, és látom, hogy legszívesebben most megölne. Nem hittem, hogy valaha lesznek kölcsönös érzéseink egymás iránt. - Ha valamit teszel vele, nem tudom mit csinálok veled! - köpöm az arcába a szavakat, mire az ajtó kinyillik és Arden két csicskása lép be rajta. Azonnal leesik nekik mi történt. Odarohannak hozzám és mind a kettő lefogja a kezem. Mocskos faszok, fogalmam sincs miért lógtam velük, sosem voltunk egy "banda". Biztos apám akarta, hogy Arden a szeretett öccsével legyen, ha már ő sosem tudott. Arden kiegyenesedik, és most ő vág gyomorszájon, ami borzalmas érzés. Olyan, mintha a beleim összecsavarodtak volna, és egy késsel próbálnák a helyére igazítgatni őket. A fájdalom miatt összehúzódom. Majd ismét egy ütés, csak most az állkapcsom kapja. A világ forog velem, és legszívesebben már most meghalnék.
- Mit is mondtál az előbb a barátnőmről? - fogja meg a fejem és emeli fel, de én felszisszenek és hagyom, hogy a gravitáció lehúzza inkább. - Te még megsem tudod baszni, arra is képtelen vagy! De nem aggódj öcskös - veregeti meg a vállam -, majd megteszem én helyetted. Biztos nagyon jó az ágyban. - Elkezdek mocorogni, de reménytelenül. Aztán hirtelen elengednek és a padlóra esek. Annyira fáj mindenem kívül, belül. - Megértetted amit mondtam? Ne próbálkozz többet és felejtsd el őt! Sosem volt a tied, de nem is lesz! Ja de, ha esetleg már nekem nem kell, és megesik rajtad a szíve, hogy milyen szerencsétlen vagy! - nevet fel, úgy hogy a dobhártyám kiszakad szinte. És még egy erős rúgás a hasamban, majd kidobnak az ajtón. Elsem hiszem, hogy így alakult ez. Annyira rosszul érzem magamat, hogy ilyen gyenge voltam. Igaza van, hogy sohasem lehet az enyém, és tudom, hogy elkell felejtenem. Remélem Carmine okosabb lesz nálam, és nem esik baja. Ha még is, akkor esküszöm, hogy megölöm Ardent.

Egy rövid kis rész, de remélem azért ez is tetszett😘