Hiába nélküled

9. rész

Enyhén megrázó jeleneteket tartalmazhat!

Csend. Nem hallottam semmit, és nem éreztem szinte semmit. Olyan volt, mintha az űrben lebegnék, és nem tudom merre tart az utam.
Lassan nyitom ki a szememet és nézek körül a szobában ahol vagyok, ez az én ideiglenes vendégszobám. Várjunk csak tényleg itt volt Marlon? Hirtelen kelek ki az ágyból, ezért egy kicsit megszédülök, de a falnak támaszkodom még időben. A villanykapcsolót emlékezetem szerint az ajtó mellett találom - aha itt is van. A szoba azonnal fényáradatban fürdött és valakit hallottam közeledni. Arrébb álltam az ajtótól, nehogy mégegyszer összehozzak egy szép kis esést. Az ajtó kinyílott és Arden lépett be rajta aggódó arccal. Szinte azonnal megölelt és azt suttogta, hogy "sajnálom". Rögtön eltoltam magamtól és a szemébe néztem. Nem tudtam kiolvasni mást belőle, csak megbánást. Közelebb lépett hozzám, de ezzel együtt én egyet hátra. Felemelte a jobb karját, majd tehetetlenül letette és felsóhajtott.
- Annyira sajnálom! - kezdett bele. - Tudom, hogy nem szereted, ha ennyire közel van valaki hozzád ezért is futottál el. Annyira gyorsan történt minden teljesen elvesztettem a fejemet. Bocsáss meg kérlek! - esedezett és boci szemekkel nézett rám. Én nem akartam haragudni rá, de ha ő legbelül többet gondol bele ebbe a barátságba, akkor ez mindig fel fog jönni. Én nem akarom ábrándokba kergetni, és elhitetni vele, hogy úgy szeretem, mint ahogy ő akarná. Megráztam a fejemet és leültem az ágyra, Arden minden mozdulatomat figyelte.
- Mi csak barátok vagyunk! - olyan halkan beszéltem, hogy nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán kimondtam ezeket a szavakat. Arden felsóhajtott ismét és ő is leült az ágyra, de egy kicsit távolabb tőlem.
- Tudom, és sajnálom, hogy elrontottam. - felé néztem és most még jobban kifacsarta a szívemet a látvány. Azt sem tudom mit kellenne most tennem.
- Még mindig barátok vagyunk. - próbáltam mosolyogni, de szerintem nem sikerült valami őszintére Arden arckifejezéséből ítélve. Felállt és az ajtóhoz ment, majd mielőtt még elhagyta volna a szobát elmondta mégegyszer, hogy "sajnálom". Újra csend volt és nyugalom. Hagytam, hogy a lábam lógva maradjon, a hátamat pedig hátravetettem az ágyon, és úgy szugeráltam a plafont, ami egyszerű fehér színű volt. Remélem jobb belátásra tér Arden és folytatjuk a barátságunkat. Igaz még nem ismerem annyira, de azt megtudtam ennyi idő alatt, hogy igazán kedves és odaadó ember. Olyan akit szívesen mondok barátomnak, és ezért sem akarom elveszíteni azt, amit most kaptam. Nem tudom, hogy akarok-e maradni még itt egész hétvégén, de az biztos, hogy most nem fogok elmenni. Nem szabad az első kis konfliktus után feladni, hisz nagyon jól éreztem magamat vele egész idő alatt, csak kell most egy kis idő. Azonnal felpattantam az ágyról és kisétáltam az ajtón, senki nem volt a közelbe ezért nem is vették észre, hogy elhagytam a házat. Most egy kis sétára és sok friss levegőre van szükségem, amit a plafon bámulásával nem fogok megkapni. Nem ismerem Portlandnak ezt a részét, de ha eltévednék felhívom Ardent. A szokásos mozdulatokkal dugtam a fülembe a fülesem és indítottam el most a The Fraytől a Singing Low című számot, amit mostanában nagyon sokat hallgatok.
Már egy ideje csak bolyongok és a zenék csak úgy pörögnek egymás után a dobhártyámat kényeztetve. A levegő friss és kellemesen simogatja bőrömet , a lábam automatikusan lépked már egy jó ideje nem tudom merre járok, de még nem akarok visszamenni. Kell nekem ez az idő, kell a szabadság. Hirtelen egy hideg kéz fogja meg a vállam, mire úgy megijedek, hogy ismét feltör bennem egy régi érzés. Az zene mintha elhalkult volna, nem hallok semmit csak a szívem lüktetését. A szemem becsuktam és a földön keresve menedéket, ültem le. Próbálok koncentrálni vagy kinyitni a szemem, de nem megy. Egyszerűen megállt velem a világ, az agyamban az egyre sorakozódó rémképek gyűlnek újra és újra fel, én pedig nem tudom megállítani. Shet kezei hozzáérnek a még növésben lévő melleimhez. Shet ahogy magáhoznyúl, miközben rosszabbnál rosszabb dolgokat kért tőlem. Felvillan előttem az a sötét tekintet mikor elélvezett én pedig a jéghideg csempén feküdve vártam amíg azt nem mondja, hogy mehetek. Vártam, hogy azt mondja végzett és szerettem volna, ha valaki velem is végez, szerettem volna meghalni és megsemmisülni, vagy nem is létezni. Most is ezt érzem nem akarok ezen a bolygón lenni, nem akarom a mocskos kezeket és erős tekinteteket magamon, ahogy legszívesebben felfalnának. A szememet csípi a könny és nem tudok normálisan levegőt venni, szinte iszom már, mintha 10 napja egy csepp sem jutott volna el a torkomig. Hiába érzem úgy, hogy ordítok nem hallok egyetlen egy hangot sem. Kántálom a segítséget igérő szavakat, de nem történik semmi. A kezemet a fülemre tapasztom és szeretnék túllenni ezen. Fogalmam sincs mi történik, csak újra érzem a kezet az arcomon, de most melegebb és nem fájó. Két hüvelykujj letörli a könnyeimet cirógat, és vigasztal. Mostmár két kezet érzek ami tartja a fejem, aztán egy erős mellkast is, ami magához von. A saját szívverésem elcsitul és helyette az erős karok tulajdonosának szíve ritmusát hallgatom. A füles már régen kiesett a fülemből, mert nem érzem, hogy itt lenne a zsinor. Az illat amit érzek egyedi és felismerem, hogy az aki megvédett saját magamtól az Marlon. Kell egy kis idő, hogy teljesen kitisztuljon a fejem és visszakerüljek a valóságba, ami mégsem annyira szürnyű, mint a rémképek az emlékezetemből. Marlon kitartóan ölel magához, még az sem érdekli, hogy a földön kell ezt tennie. Nem merem kinyitni a szemem és nem is teszem, élvezem annak a jelenlétét aki elakart taszítani magától, most mégis vigasztal és segít. Nem akarok innen elmenni, nem akarok felkelni ebből az álomból, ahol ő az, aki megvéd és eltakar a külvilág elől. Lassan fordítja a fejemet magával szembe, de én nem merem kinyitni a szememet, nem akarom látni az arcát, azt az arcot, ami múltkor annyira fájóan elutasított, nem akarok csak úgy elsétálni, és nem beszélni többet erről. Ujja újra megsimítja az arcomat, én pedig mély lélegzeteket veszek, majd ismét utat eresztek a könnyeknek. Miért érzem azt, hogy ezután eltaszít újra majd? Már azt sem tudom mi miatt sírok. Próbálom eltakarni a kezemmel az arcomat, de Marlon kezei ügyesebbek és lefogja egyetlen kezével, az enyéimet, míg másik keze még mindig az arcomon pihen. Veszek még egy nagy levegőt, majd kinyitom a szememet. Gyönyörű zöld szemei a szemüvege alól is tökéletesnek tűntek, és csak rám emelete ezt a szempárt. Homloka édes ráncokba futott össze, és arcán torz bú ült ki. Két ember, a földön ülve nézik egymást és legbelül mind a ketten elvannak törve. Érzem, látom rajta, hogy szenved, de én szeretnék neki segítetni. Szeretném lerombolni azokat a falakat és elvenni tőle ezt a szomorúságot.
- Carmine - szólított meg, a hangja kissé rekedt, de mély volt. Lehunytam a szemem ismét és hagytam, hogy az elmémben újra és újra ez a hang pörögjön vissza. A kezem lassan szöktettem ki kezei alól és mellkasára raktam, hogy mégjobban érezzem a szívverését, ami egyre csak gyorsabbodott. Egyre közelebb éreztem a leheletét, de egy centire még is csak megállt az ajka az enyéim előtt. Élveztem a lehellete kényeztető simogatását ajkaimon, és a testem lágba borult. Végül megszüntette azt a kevés távolságot is közöttünk és hideg ajkai enyémekre tapadtak. Úgy csókoltam vissza, mintha ez lenne az utolsó lehetőségem rá, vagy mintha most kaptam volna vissza a halottnak hitt férjemet, aki nem is létezik. Arcom felhevült és a testem elernyedt, tudtam, hogy nála mindez biztonságban van. Édes nyelve addig becézte az enyémet, míg az összes levegő el nem fogyott a tündőnkből. Miután e két éhes ajak elvált, egymásnak dölve pihentünk. Apró puszikat nyomtam a szája sarkába, majd most én csókoltam meg. Keze megmarkolta csípőmet, az enyéim pedig a hajában állapodtak meg. Örökre ebben a pillanatban akartam maradni, de sajnos nem lehetett. Hosszú csók csata után, kifulladva, ültünk egymás karjaiba.
- Pánik roham. - szólaltam meg, de csak az illatára figyeltem ami már felszökött az orromba. Megcirógatta az arcomat és egy hajtincset a fülem mögé türt. Lassan felsegített és kerestünk egy padot. Nem volt forgalmas a járda, ha ha az is lett volna, akkor sem érdekelt volna, hogy ennyi ideig ültünk a földön. Miután helyet foglaltunk, felém fordult és mintha keresett volna valamit a vonásaim mögött.
- Akkor kezdődött, mikor .. - csuklott el a hangom. Utálom magam azért, hogy hagytam mindezt és nem szöktem inkább el.
- Semmi baj! - nyugtatott - nem kell elmondanod. - Vont magához közel ismét, nekem pedig jól esett a törödése, a megértése és, hogy nem erőszakoskodik ebben a témában.
- Voltam vele pszichológusnál, de nem segített. Elmondta, mit mondogassak ilyenkor vagy, hogy próbáljam elterelni a figyelmemet, de nem megy. Egyszerűen ilyenkor bezárom az épp elmémet és logikámat egy börtönbe és nem tudom kiengedni. Annyira nehéz ez Marlon, hiába mondom azokat a kurva szavakat nem segítenek és nem találom sehol sem azt a rohadt kulcsot. - nyögtem ki egyszuszra. Marlon tovább ölelt és nem mondott semmit, de nem is kellett. Meghallgatott, elmondtam neki azt, amit eddig senkinek és ez mindentől többet jelent számomra. Könnyek gyűltek a szemembe, de most inkább visszatartottam a sírást.
- A keze már majdnem jéghideg
A szeme szinte mindig rideg.
Teste feketébe bújtatva fedi el a szennyet,
Vajon akarja még a mennyet?
Nem érdekelné, ha a pokolra jut már
Csak egyetlen személyért lenne ez kár.
Kék szemében a szomorúság, mint erény csillog
Ő sem áll be a sorba és nem érdekli, ha kilóg.
Ajka édes, mint a legérettebb szőlőszem
Most vettem észre én is mennyire öregszem,
Az elmúllás szele hamar eljött hozzám,
Vajon ez nincs még túl korán?
Az élet nem kérdez, csak kijelent,
Tudom, hogy téged küldött nekem, mint jelet.
A fájdalom elreppen, szinte szárnyakat kap
Ez az érzés úgy hiszem nő egyre jobban nap, mint nap. - fejezte be a verset és a végére a hangja már nem volt az igazi. A világ egy kegyetlen hely, és ezt ő is nagyon jól tudja, de ezt a verset nekem is írta.
El sem hiszem, akkor ő is sokat gondolt rám? A szívemet megmelengeti ez a gondolat és sokkal szebbnek látom a világot.
- Köszönöm - csak ennyit mondtam, és ennél többet nem is kellett. Egy olyasfajta furcsa kapocs kezd közöttünk kialakulni, ami talán nem is létezhet. Aztán eszembe jutott valami, hogy miért volt Marlon Ardenék házánál? Tudom, hogy együtt szoktak bandázni, de múltkor Arden azt mondta, hogy jobbat érdemlek. Ezért következtetek arra, hogy nem igazán szereti Marlont. Az oldalamat nagyon is furta a kiváncsiság. Felegyenesedtem, majd megsimogattam kissé érdes arcát.
- Miért voltál Ardenék házánál? - kérdeztem meg félve. Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de azért megpróbálom, hátha elmondja. Felsóhajtott és szólásra nyitotta a száját, de mielőtt beszélni kezdett volna felállt, kiegyenesedett és elsétált. Fogalmam sincs mi volt ez, de mikor utána akartam menni egy kéz érintette meg a hátam.
- Carmine kérlek várj! - hallottam meg a hangot a hátam mögül. Arden már egy ideje kereshetett, mert szinte zihál. Hátrafordítottam a fejem, de a testem Marlon irányába nézett, aki egyre jobban távolodott. Megint Marlont pásztáztan a tekintetemmel, utána szerettem volna futni, de a lábam földbe gyökerezett  és csak halk hangon tudtam kinyögni a nevét. Lassan tűnt el az alakja és olyan volt, mintha itt sem lett volna. Arden kíváncsi tekintette elárulta, hogy most azonnal szeretett volna megtudni mindent. De én csak hallgattam és bámultam magam elé. Arden megfogta a kezem és elindultunk a szerintem visszafelé vezető úton. Én, mint élőhalott vonszoltam a testem és engedtem, hogy vezessen és hazavigyen. Egyenesen a szobába mentünk, majd ott lefektetett az ágyra és elhagyta a szobát. Később egy pohár vízzel és egy nagy törölközővel tért vissza. Valami olyasmit mondhatott, hogy "zuhanyozz le és aludj egy nagyot", de ebben sem vagyok biztos, majd ezután kiment a szobából, magamra hagyva. Levettem a nadrágomat és a pólómat, majd fehérneműben bújtam vissza az ágyba és hagytam, hogy értetlenül, dühösen és szerelmesen pihenjen meg a testem.

Sziasztok! Ez egy rövidebb fejezet lett, de remélem azért tetszett nektek így is. Nem sokára itt az iskola, de próbálok aktív maradni, nektek is kitartást a következő évhez! Köszönöm a megtekintést és hogy a sztorimmal tartottok!❤️